A virágkarnevál a létező valóság része. Idén ötvenedik alkalommal rendezik meg Debrecenben, s minden bizonnyal lesz még belőle újabb ötven, hacsak el nem söpri valami virágpusztító világégés.

A virágkarnevál se nem virág, se nem karnevál. Mint az köztudott(?), a karnevál valójában ősi télbúcsúztató, tavaszköszöntő jelmezes, táncos népünnepély, a farsangi időszaknak a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három napja, ami nagy mulatságok közepette zajlik – vagyis igen messzire van augusztustól. A naptárban alaposan megcsúszott karneválunk virágos jelzőjét is egyre inkább meg kell kérdőjeleznünk, mert míg régebben számos virágokhoz kötődő, szerte az országból virágkötőket bemutató esemény volt ilyenkor, s a virágkocsikon is hatalmas csokrok díszlettek, egy ideje a virágkarnevál a hungarocell-faragók kiteljesedésének ünnepe, s a virágok leginkább arra szolgálnak pusztán, hogy beszínezzék velük a hungarocell-szobrokat.

A virágkarnevál nem Debrecen legnagyobb kulturális eseménye – ahogy azt egyes városvezetők is folyamatosan feldicsérik. A virágkarnevál ugyanis nem kulturális esemény, hanem egy nyárvégi látványos népszórakoztatás. S ez nem baj. De nem mindegy. Debrecenben vannak fontos kulturális történések, de a virágkarnevál nem tartozik közéjük. Az immáron egy hétig tartó kísérőrendezvények között azonban találhatók kulturális események, ha nem is sok. Az idei fesztiváli hét legkiemelkedőbb történése a főtéri Carmina Burana volt péntek este, megannyi debreceni művész, zenész, énekes közös produkciója. Lélekemelő! A főteret betöltő közönség a bizonyság rá, hogy a Nagytemplom elé érdemes produkciók kívánkoznak. Minél több!

A virágkarnevál sokaknak tetszik, sokaknak nem. Vannak, akik elmennek megnézni, vannak, akik elmennek jó messzire tőle, hogy a hangfoszlányait se hallják. Hogy kik lehetnek többen? Oly mindegy! Tisztelni kell azok véleményét is, akik lelkesednek érte, s tisztelni kell azokét is, akik rosszul vannak tőle.

Leginkább pedig úgy tisztelhetjük egymást, hogy nem zavarjuk a másikat programélvezetében. Üzenem ezt annak a három hölgynek, akik a közönségbe ékelődve, a zene változó hangerejéhez igazodóan hol harsányabban, hol némileg halkabban, de a muzsikát és az énekszót mindig legyőzve végigtrécselték a Carmina Buranát. Ők nagyon eltévedtek. Talán majd jövőre…