A lakóparkok és az ipari parkok közötti távolság csökkentéséről, vasúti járatok helyi használatáról és dinamikus árképzésről is alkottak javaslatokat. Mándi László ígérete szerint a lakossági panaszokra rá fognak kérdezni a városvezetésnél.
Közlekedéspolitikai workshopot tartott Debrecenben a Renew Europe, a Momentum európai pártcsaládja
December 4-én Fókuszban a zöld közösségi közlekedés címmel tartott Debrecenben workshopot a Momentum, hivatalosan a Renew Europe (Újítsuk meg Európát), az Európai Parlament liberális frakciójának Konferencia Európa jövőjéről című rendezvénysorozatának keretében. Az eseményen rövid vitaindító előadást tartott Cseh Katalin, a párt EP-képviselője, Mándi László debreceni önkormányzati képviselő (egyben az ellenzéki összefogás parlamenti képviselőjelöltje a Hajdú-Bihar megyei 2-es számú választókerületben), valamint Szabó Bence debreceni önkormányzati képviselő.

Mándi László a Debrecinernek elmondta, a konferenciasorozat célja, hogy Európa országaiban megkérdezzék az embereket arról, milyen ötleteik vannak, milyen problémákat látnak az élet különböző területein. A debreceni rendezvényen a megjelenteket három asztaltársaságra bontva felváltva helyi, országos és európai uniós szinten beszélték át a közlekedéspolitikai kérdéseket. Az itt felvetődött ötleteket a terveik szerint Cseh Katalin fogja tolmácsolni a Renew Europe frakciója felé, ahol összefésülik ezeket az Európa más országaiból származó javaslatokkal.
Kérdésünkre Mándi megemlített néhány, a workshopon megfogalmazódott javaslatot. Az egyik szerint a város jövőbeli fejlesztésénél törekedni kellene arra, hogy a lakóparkokat és az ipari parkokat ne szeparálják el teljesen egymástól, csak védősávokat alkalmazzanak közöttük. A javaslat szerint ezzel csökkenteni lehetne a lakóhely és a munkahely közötti ingázást.
Egy másik javaslat szerint az elővárosok és a nagyvárosok között közlekedő vonatokon lehetővé kellene tenni a városon belüli utazást. Felmerült az is, hogy nyugat-európai példára dinamikus árképzést vezessenek be, ezzel a kevésbé használt vonalakon ösztönözhetnék a közösségi közlekedést.
Megkérdeztük Mándi Lászlót, hogy felveszik-e a kapcsolatot Debrecen vezetésével a javaslatokkal kapcsolatban, illetve terveznek-e közgyűlési előterjesztéseket benyújtani ezekről. A politikus azt mondta, voltak olyan lakossági panaszok, amelyekre rá fognak kérdezni a városvezetésnél, és ha úgy látják, hogy egy-egy ügyet ezáltal tudnak előrébb vinni, akkor élnek a közgyűlési előterjesztés eszközével is.
Arra a kérdésünkre, hogy tartanak-e még hasonló eseményeket, Mándi azt válaszolta, hogy a koronavírus-járvány miatt ezt nehéz megjósolni, de ha a Renew Europe szervez még ilyen workshopokat, szorgalmazni fogják, hogy Debrecen ismét házigazda lehessen.