Nem kötelezi dolgozóit oltásra a Schaeffler

Korábban Debrecen polgármestere is így döntött. A nagy cégek közül többen még nem nyilvánultak meg az üggyel kapcsolatban.

Sajtószabadság - Debreciner
Rajtad múlik! Kattints a képre!
Debreciner

Október 28-án a kormány bejelentette, lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy a munkavállalóiknak előírják legfeljebb két adag, koronavírus elleni védőoltás kötelező megszerzését. Amennyiben a dolgozó mégsem hajlandó beoltatni magát, fizetés nélküli szabadságra küldhetik, egy év elteltével pedig akár el is bocsáthatják a cégtől.

Még a bejelentés napján kérdeztünk meg számos Debrecenben működő, többszáz munkavállalót foglalkoztató céget arról, élnek-e a kormány által biztosított lehetőséggel. Az elmúlt közel két hétben a körlevelünkre mindössze egy vállalat, a Schaeffler Magyarország, az FAG Magyarország Ipari Kft. tulajdonosa válaszolt.

Schaeffler

Facebook

Szabó Péter ügyvezető a Debrecinert arról tájékoztatta, hogy jelenleg nem mérlegelik a védőoltás kötelezővé tételét. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy fontos számukra a munkavállalók biztonsága. Mint írta, a Schaeffler az országban az elsők között biztosított oltóanyagot a dolgozóinak, Debrecenben és Szombathelyen is sikeresnek ítélték az önkéntes jelentkezésen alapuló kezdeményezést. „Üzemeinkben továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a távolságtartás, a maszkviselés és a higiénés követelmények betartására” – közölte az ügyvezető.

MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

Az általunk megkérdezett, de nekünk nem válaszoló cégek közül a HUNÉP Zrt., a GSV Kereskedelmi Kft. (ismertebb nevén Gulyás Tüzép) és az OPUS TIGÁZ részéről nem találtunk arra vonatkozó kommunikációt, hogy mit kezdenek a kormány által adott lehetőséggel. Hasonló a helyzet a számos munkavállalót foglalkoztató Debreceni Egyetemmel is.

A levelünkre nem reagáló Teva Hungary ugyanakkor a Népszavával még november 3-án azt közölte, nem kötelezi a dolgozóit arra, hogy oltassák be magukat, csakúgy, mint a Hajdúhús Kft., utóbbi cég a megyei napilapnak nyilatkozott erről.

Amennyiben az általunk megkeresett más vállalatoktól is választ kapunk a kötelező oltásokkal kapcsolatos kérdésünkre, cikkünket frissítjük.

Az önkormányzat sem kötelez, az ítélőtáblán már kell a maszk

Ahogy arról november 2-án mi is beszámoltunk, Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere a közösségi oldalán jelentette be: nem teszi kötelezővé a védőoltásokat az önkormányzat dolgozói számára. Ugyanezen a napon jelentette be a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., hogy ők sem élnek a lehetőséggel a hozzájuk tartozó önkormányzati cégek esetében, ugyanakkor – az önkormányzati média erről szóló híradásában nem részletezett – intézkedéseket vezetnek be a járvány elleni védekezés érdekében.

koronavírus - bíróság

Facebook

A Debreceni Ítélőtábla november 3-án arról tájékoztatta a Debrecinert, hogy ők is védekeznek a koronavírus ellen. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének ajánlása alapján aznap bevezették a kötelező maszkviselést, valamint a kötelező kézfertőtlenítést. A maszkot az épületben tartott tárgyalások alatt sem vehetik le a megjelentek, a tanács elnöke mindössze a személyazonosság megállapítása céljából rendelheti el annak levételét.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...