Mottó: A mennyekbe sóvárgunk? – hisz a Földnek is szégyenére válunk!Henry David Thoreau

Talán már volt hasonló témafelvetésem, ha igen, kérem, nézzék el nekem. A szemszög bizonyára más volt. Csak most jó fáradtan itt ülök (cipeltem dobozokat, konyhaszekrényt meg ilyenek) november 4-én este 10 körül a számítógép előtt, kicsit szorongok, kicsit boldog vagyok. Nem tudom honnan, de eszembe jut Kádár János 56’-os november elsejei rádióbeszéde, de hogy miért, ne kérdezzék! Talán a válaszút előtt állás miatt.. és mert fogalmam sincs, hogy szombat reggel meny időm lesz megírni a penzumot.

Egy ismerősöm meghívott a kommunikációs tréningjére. Kb. mint a szegény rokont, akiben mégiscsak van valami non plus ultra.. Innen lehet a szorongás. Többet gondol rólam, mint ami vagyok! Ezt a fickót úgy ismertem meg, hogy pénzt kértem tőle. Nem a legjobb pozíció, nem igaz? No, nem magamnak, hanem valami jócselekedet miatt. Már nem is emlékszem pontosan, mi volt az, annyi jót tettem (azért, érezzék a szarkazmust, kérem), de higgyék el, nem kompenzálok, csak mindenkinek van egy bolondériája, és mostanában nekem, ez. (Néha kapok is a bot’val az asszonytól miatta, de még elnézi nekem, hogy „közemberkedek” ahelyett, hogy a pénzt keresném. (Egyébként is, ha nem találom a zokni párját a vérnyomáscsökkentőm bevétele előtt.. Szóval utálok keresni, no. Gondoljunk ide egy mosoly jelet).
Tán vissza kéne térni a fickóhoz, nem?

Szóval a messengeren ecsetelem az esetet nekije’, mire azt mondja; jó, segít, most ugyan Dél-Afrikában van, de megoldja. Még váltunk néhány mondatot és pitty-pitty jön tőle a pénz. Ügy megoldva, összegyűlt, ami kell, ezek után Horváth Feri három napon belül megteremtette, ami kellett egy kisember boldogságához. Pont. Aztán kiderül, hogy mondtam én egyszer Miskolcon egy beszédet, ami nagyon tetszett neki. Nem akartam kiábrándítani, hogy valaki ráléphetett a súgógép madzagjára, és az ívesen összerakott beszéd helyett rögtönözni voltam kénytelen. Persze van egy másik variáció is, hogy íróként, kommunikációs szakemberként, trénerként, bennfentesként akár olvashatta is, amit leírtam, és pont az tetszett neki, hogy a hirtelen jött műszaki hiba milyen reakciókat váltott ki belőlem, és hogyan sikerült az a kb. másfél-két perc, amíg sercegve meg nem jelent újra az eredeti szöveg a képernyőn és egy átkötéssel hogyan tértem vissza a kerékvágásba..

No, most a mester meghívott egy egyébként eléggé szép részvételi díjhoz kötött tréningre, ingyen. Azaz végül is nem ingyen, mert felkért, hogy legyek egy előadója 15 percben. Amikor pedig nagy szemeket meresztettem, kiderült, arra kér, beszéljek magamról 15 percben. Hm. 55 év 15 percben. Kértem 18-at. És igen. Boldog vagyok, hogy lát bennem valamit, valószínűleg elemezni akar, én pedig „megfizethetem” a jóságát, és állok a rendelkezésére. Azt se tudom, hányan leszünk, de nem tízen, az biztos. Világok között fogok járni újra…

Néhány napja csak rakodásból áll az életem (no meg írásból, pályázatírásból, támogatók felkutatásából, hogy haladjunk a barátaimmal). Egy kicsit ezzel visszautalok az ezt megelőző jegyzetemre. November 5-én pedig majd attól tartok, hogy ebédkor nem tudom helyesen tartani a villát (remélem, nem halat eszünk). És ma, november 6-án, amikor ezt a jegyzetet remélhetőleg olvassák, éppen úton vagyok, hogy jólelkű emberektől adományt gyűjthessek be, amit elviszek egy Zuglóban álló kamionhoz, hogy az ózdi Hétes-telepen élő szegénysorsú barátainknak legyen bútor, ruha, esetleg megunt műszaki eszköz vagy bármi más, ami még jól hasznosítható. Légy te a kapocs! Ügyködj világok között, szépítsd az emberek lelkét, ha lehet! Ne légy rest felmenni azért a hegyre, hogy a völgyben is nőjenek virágok. Erősítsd az emberben a jóságot, mert ez nem árthat neked sem, csak nevel! Fel hát a jóságra! Csak a derekam bírja..
Aztán eszembe jut József Attila: A hetedik című verse és megnyugszom. Ott még nem tartok. Remélem, van még hét életem..

Hogy mi a tanulsága ennek a kicsit zagyva jegyzetemnek?
Talán az, hogy nem számít, ki és milyen karriert tudott befutni. Higgyék el, hogy egy idő után nem számít. Egy virág is lehet több. Utána is van élet, ami nem egyenlő a pénz után való állandó futkosással. A mi világunkban a pénz egy szükséges rossz, aminek áramolnia kell. A kapcsolatok, a barátságok, a közös törekvések a jóra – és ezenközben a pillanatnyi boldogságok – többet érnek, mint 5 tonna arany. Az aranyat nem számítják az Úr előtt – ha már azt mondják, hogy egy keresztény országban élünk. Nem igaz?

Ma november 6-ika van. Túléltem a tréninget. Néha még röhögni is képes voltam. Némelyik komoly megmérettetés után. Addig nem. Az előadásomra is adnék egy jó közepest. Barátokat is találtam. Most 6:54 óra van. 8-kor indulni kell önkénteskedni…

Járjanak Önök is világok között, tudjanak emberek maradni minden körülmény között! Lássanak pompát és mélyszegénységet is! Váltsák a helyszíneket! Éljenek! Merjenek kérni, ha kell, és merjenek adni is, ha kell – hadd áramoljon az élet is!
Sanyi bácsi!!! Gyere, mert igen nehéz ez a rotakapaaaa! Ma, szerintem fogyózok…

Kellemes hétvégét kívánok!

Ez a Debreciner! Máshol az ilyen szabadság ritka, mint a fehér holló! Csak ne verje ki a biztosítékot a górénál!