De talán nem itt és nem most kellett volna rendezni az ünnepi és egyben promóciós alkalmat.
Boldog születésnapot, Bocskai-dandár!

Lia
„70 éve a hazáért, 30 éve Debrecenért” címmel rendeznek ünnepséget a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár megalapításának hetvenedik évfordulója alkalmából ma, november ötödikén gyakorlatilag egész nap, többek között a város főterén.
A dandár és a városvezetés közös eseményének a beharangozása – bár az egész helyi kormányszimpatikus média ezen fáradozott – nem túl sikeres lehetett, a reggeli órákban ugyanis nagy tanácstalansággal követték a főtéren megforduló debreceniek a katonai járművek felsorakozását, majd rövid időn belül a közösségi háló debreceni kötődési csomópontjaiban is értetlenül figyelték – képmegosztásokkal illusztrálták –, hogy ugyan mi dolga van az ármádiának a főtéren békeidőben.

SM
A Debreciner egyik idős olvasója azt tudatta velünk, hogy neki 1956. november negyedike jutott eszébe a harcjárművekről a Kossuth téren, ugyanis pontosan 65 évvel ezelőtt ugyanezen a helyen a szovjet hadsereg tankjai álltak, egy nappal azt követően, hogy belőttek a posta épületébe két oldalról is. A gyerekkori emlékeit felidéző olvasónk szerint, nem ma, a forradalmat véresen leverő szovjet hadsereg megannyi áldozatot követelő támadására emlékező nemzeti gyásznap másnapján kellett volna felvonultatni ide a katonákat és a technikát, s helyszínül is választhattak volna mást, például a Nagyerdei Stadion környékét.

Lia
„A dandár jogelődje 1951. november 1-jén Mezőtúron alakult meg, a Magyar Néphadsereg 93. lövészezredeként. 1987-ben az ezredet gépesített lövészdandárrá szervezték át, 1990. szeptember 29-én ünnepi megemlékezés keretében felvette Erdély fejedelmének nevét, így Magyar Honvédség 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár lett. 2004-ben a dandár alárendeltségébe került a hódmezővásárhelyi 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandárhoz tartozó két könnyű lövészzászlóalj is, míg a korábban Nyíregyházán elhelyezett alegységek Debrecenbe, valamint Hajdúhadházra költöztek. Szervezetünk azóta ebben a három helyőrségben végzi feladatait.”

SM

SM

Lia

Lia

Lia

Lia

Lia