Közös légitársaságot alapít Nagyvárad és Bihar megye – jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Florin Birta polgármester, és Ilie Bolojan megyei önkormányzati elnök.
Egymillió lakost szolgál ki a Nagyváradi repülőtér – Papp László debreceni polgármester nem ijed meg

Wikipédia
A két elöljáró bemutatta a megyei önkormányzat és a polgármesteri hivatal együttműködési megállapodását, és a légitársaság létrehozásának az ütemtervét. Utóbbi szerint a szeptemberben bejegyzendő társaság 2022 márciusában válik működőképessé a hazai piacon, és 2022 októberében a nemzetközi légi szállításban.
Ilie Bolojan elmondta: két 75 személyes repülőgép beszerzésére vagy bérlésére készülnek, amely hétköznapokon legkevesebb naponta háromszor, munkaszüneti napokon pedig naponta kétszer repül Bukarestbe. Emellett napi egy alkalommal valamely külföldi forgalmas repülőtérre is elszállítja az utasokat.
A két önkormányzat magáncégeket is bevonna a légitársaság működtetésébe.
A határozattervezetet mind a nagyváradi városi tanácsnak, mind a Bihar megyei tanácsnak meg kell szavaznia. Mindkét testületben többsége van a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), melyhez a két elöljáró is tartozik.

debrecen.hu
Ilie Bolojan 2019 októberében még Nagyvárad polgármestereként kezdeményezte, hogy alakítsanak ki valamiféle munkamegosztást a nagyváraditól 60 kilométerre levő debreceni repülőtérrel. Akkor úgy vélte: ha versenyezni próbálnának, annak mindkét repülőtér kárát látná. Reagálásában Papp László, Debrecen polgármestere leszögezte: a debreceni és a nagyváradi repülőtér mindig is versenyben állt az utasokért, és ha valaki azt üzeni, hogy „működjünk együtt, mert különben versenyre kényszerülünk, attól nem ijedünk meg”.