A debreceni kampányfaültetés nem mindenütt járt sikerrel, s mintha az elpusztult facsemeték pótlásáról sem gondoskodnának.
Vagy eleve életre sem keltek, vagy ültetésük óta száradtak ki?

NT
Először 2020 őszén írtunk arról – fotókkal illusztrálva –, hogy például a debreceni Wesselényi-lakótelepen – a 2019 áprilisában Papp László polgármester által meghirdetett nagyszabású faültetési program keretein belül – elültetett fák egy olyan csoportjával is találkoztunk már, amelyek minden jel szerint már az ültetés előtt halottak voltak, vagy közben, esetleg valamikor utána pusztultak el.

NT
2020. szeptember 17-én levelet küldtünk a debreceni polgármesteri hivatal zöldterületi osztályának. Kíváncsiak voltunk a 2019. április 23. óta összesen telepített fák számára, valamint arra, hogy felmérték-e a csemeték állapotát: hány fa esetében állapítottak meg valamilyen betegséget, hány elpusztult példányt találtak, továbbá mikor tervezik ezeknek a pótlását. Nem kaptunk választ hivatalos leveleinkre, ezért kénytelenek voltunk közérdekű adatigényléssel fordulni a polgármesteri hivatalhoz.
Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

NT
A közérdekű adatigénylésünkre küldött 2020. novemberi válaszból kiderült, hogy a 2019 áprilisában meghirdetett projekt első másfél évében 1967 csemetét telepítettek, amelyek közül 104 valószínűleg el is pusztult. A városfejlesztési főosztály tavaly novemberi tájékoztatása szerint „a kipusztult egyedek pótlásáról minden év tavaszán gondoskodik az önkormányzat tekintettel arra, hogy biztonsággal a tavaszi eredéskor állapítható meg a pótlandó mennyiség”.
A napokban ismételten megnéztük, milyen állapotban vannak a Wesselényi-lakótelep mellé ültetett facsemeték. Több kiszáradtat, beteget találtunk, mint tavaly. A most megjelenő fotóink 2021. július 15-én készültek.

NT

NT

NT

NT
Kapcsolódó írások:
– 10 ezer fát ígért Debrecen vezetése, másfél év után nem tudni, hogy áll a program
– Messze van még a polgármester által beígért 10 ezer fa ültetésétől Debrecen vezetése
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!