Megvásárolta a Hotel Aranybikát, Debrecen ikonikus szállodáját az MCC, teljeskörű felújítást ígérnek

Hiába kérdeztük, nem árulták el a vételárat. Először az épület új szárnyát építik át, a régi szárny munkálatai csak utána kezdődhetnek. A szállodai szolgáltatást akkor fogják újraindítani, ha már a régi szárnyat is felújították. Határidők nem hangoztak el a sajtótájékoztatón.


Debreciner - egy százalék

debreciner.hu

Május 6-án a Facebook-oldalán tartott sajtótájékoztatón jelentette be a jelentős állami pénzekkel megtámogatott Mathias Corvinus Collegium (MCC), hogy megvásárolták a debreceni Hotel Aranybikát Boros József milliárdostól. Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár, az MCC Alapítvány kuratóriumának elnöke az eseményen arról beszélt, a szálloda lesz a tehetséggondozó központ új debreceni főhadiszállása, ahol az általános iskolától az egyetemig tart majd a képzés. Bejelentette, hogy az új, a szocializmus idején épült szárnyat jelentősen megújítanák, hosszútávon ott rendeznék be a programjukban részt vevő diákok kollégiumát, és ott zajlana az oktatás is. „Ígérjük, hogy jó gazdái leszünk az Aranybika szállodájának, és vissza fogjuk adni régi hírnevét” – mondta.


Mathias Corvinus Collegium - Hotel Aranybika

Kovács László

A konzervatív-keresztény értékválasztásnak örvend a polgármester

Papp László (Fidesz) polgármester a tájékoztatón elmondta, üdvözli és köszöni, hogy az MCC az Aranybikában konzervatív-keresztény értékválasztás mentén gondoskodik a tehetséggondozásról. A polgármester szerint az épület mostantól a város oktatási életének fontos bázisa lesz, miközben szállodai szolgáltatásai terén is a régi fényében pompázhat majd az Aranybika. Papp bejelentette, hogy tovább akarják erősíteni Debrecen oktatásban betöltött regionális szerepét, az önkormányzat perspektívát akar nyújtani a tehetségeknek, itt akarja tartani őket a városban.


Hotel Aranybika

Koppányi Szabolcs

Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, aki tizenhat éven át volt Debrecen polgármestere, „méltánytalan sorsúnak” nevezte a Hotel Aranybikát, hiszen már eleve nem sikerült Hajós Alfréd tervének megfelelően befejezni a szállodát, a szocializmus idején egy „tájsebet” ejtettek az új szárny építésével. Kósa megígérte: mindent megtesz azért, hogy jelentős mértékű kormányzati támogatással „belvárosi rendszerváltást” hajtsanak végre az Aranybika és környezetének felújításával. A képviselő szerint még vita van arról, hogy el kell-e bontani az új szárnyat, vagy csak átépítésre van szükség. „Itt minden van az égegyadta világon a rosszul szigetelt, és azóta a födémet szétáztató harmadik emeleti fürdőtől kezdve az egyébként szállodának épült szobákból átalakított kollégiumig bezárólag nagyon vegyes a kép” – sorolta Kósa.


Hotel Aranybika

NN

Zászlóshajó kormányzati szereplőkkel

Bognár István korábbi DEHÖK-elnök, az MCC regionális képviselet-vezetője a tájékoztatón elmondta: az épületben tízéves kortól a fiatal felnőttekig foglalkoznak majd tehetséggondozással. Az általános iskolások számára a jelentkezési határidő augusztus 30. A középiskolásoknak szóló programban e-learning alapú képzést nyújtanak, amelyet kiegészítenek többek között a tehetségtáborok, a tanulmányutak és az angol és német nyelvi kurzusok, általános készség- és képességfejlesztő kurzusok. A középiskolások számára a jelentkezési határidő június 13. Az idén érettségiző, a Debreceni Egyetemre felvett diákok június 25-ig jelentkezhetnek az MCC képzésére, amit Bognár a tehetséggondozó zászlóshajójának nevezett. Az elmondása szerint neves külföldi előadók, kormányzati szereplők tartanak majd nekik előadásokat, ösztöndíjakban részesülhetnek. Ők az Aranybikában kapnak kollégiumi szállást.


Hotel Aranybika

Koppányi Szabolcs

Üzleti titok

Megkérdeztük, hogy mennyiért vásárolta meg az MCC a Hotel Aranybikát, azonban Orbán Balázs elmondása szerint ez a korábbi tulajdonossal való megállapodás alapján üzleti titok. Az államtitkár annyit árult el, hogy „korrekt megállapodás született”.


Mathias Corvinus Collegium - Hotel Aranybika
Orbán Balázs
Facebook

A Debreciner kérdésére válaszolva Orbán elmondta, hogy az adásvételi szerződés után indul meg a felújítás tervezése. Többszakaszos felújításban gondolkodnak, a régi szecessziós szárnyat jelenlegi formájában még alkalmasnak tartják az oktatási tevékenység megkezdésére, ezért először az új szárny felújítási koncepciójának kidolgozását indítják el. Ha az ottani munkálatokat befejezték, az oktatás átköltözik oda. Ekkor tudják majd megkezdeni a régi szárny felújítását. Az MCC az átalakításokat saját forrásból szeretné megvalósítani.

Közösen is hasznosíthatnák a Bartók termet

Szintén a Debreciner kérdésére válaszolva mondta el Papp László polgármester, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő Bartók teremmel kapcsolatban egyelőre csak kezdetleges egyeztetések voltak az MCC-vel, de szívesen gondolkodnak közös hasznosításban. Szerinte a felújítás pénzügyi részével kapcsolatban számos kérdőjel van még, de elidegenítési tárgyalások nem zajlottak, a város pedig abban érdekelt, hogy ez a terem is megújuljon. Orbán Balázs kuratóriumi elnök ehhez hozzátette: elkötelezettek a terem felújításában, igyekeznek ehhez támogatókat találni. Az Aranybika üzlethelyiségeivel kapcsolatban az államtitkár azt is elmondta, hogy a jelenlegi konstrukciókat át fogják tekinteni, de az biztos, hogy szeretnék, ha kávézó és könyvesbolt működne az épületben.


Mathias Corvinus Collegium - Hotel Aranybika
Papp László
Facebook

Orbán Balázs egy újságírói kérdésre elmondta: a régi szárnyat egyelőre a kollégisták fogják használni, majd csak az ő új szárnyba költözésük, és a régi szárny felújítását követően indulhat újra a szállodai szolgáltatás. Ezzel kapcsolatban nem hangzott el semmiféle határidő.


Hotel Aranybika

Koppányi Szabolcs

Már 2013-ban is teljeskörű felújítást ígértek

Április 27-én írtunk arról, hogy információink szerint az MCC már nem csupán érdeklődik a Hotel Aranybika épülete iránt, hanem már meg is egyezett a szálloda eddigi tulajdonosával, a debreceni milliárdos Boros Józseffel, továbbá közel állnak a megegyezéshez az épülethez tartozó lakások tulajdonosaival is. Boros egy 2013-as sajtótájékoztatón még azt ígérte: a két évvel későbbi centenáriumára teljeskörűen felújíttatja Debrecen patinás, de addigra sok szempontból leromlott állapotú szállodáját. Pajna Zoltán (Fidesz) akkori alpolgármester, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés jelenlegi elnöke ugyanekkor arról beszélt, hogy Debrecen önkormányzata a milliárdossal együtt fog európai uniós forrásokra pályázni a felújítás költségeinek fedezésére.


Hotel Aranybika

NN

Kósa Lajos országgyűlési képviselő akkor még polgármesterként 2010-ben egy kormány által szervezett turisztikai konferencián az önkormányzati média beszámolója szerint azt mondta: „Az Aranybikát nem szabad veszni hagyni! Mindent megteszek annak érdekében, hogy a kormány segítségével azzá varázsoljuk, ami eredetileg is, Debrecen idegenforgalmi szimbólumává.”


Mathias Corvinus Collegium - Hotel Aranybika
Kósa Lajos
Facebook

Ha szeretnél hozzászólni, megteheted a Debreciner közösségi oldalán. Várjuk a véleményedet!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...