Újfehértói vasúti baleset: a traktoros azonnal meghalt, a sérültek már elhagyhatták a kórházat

Egymás után két személyvonattal ütközött egy traktor egy vasúti átjárónál. Az egyik szerelvény kisiklott, egy kocsija az oldalára fordult. A mentőszolgálat tömeges balesethez riasztott, de a nagyobb mentőerőket később visszafordították.


Vonatbaleset

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Április 20-án 15:30-kor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó határában két személyvonat ütközött össze egy traktorral, amely a fénysorompó tiltó jelzése ellenére felhajtott a sínekre – olvasható a MÁV honlapján a vasúti társaság által az esetről közzétett, több alkalommal is frissített cikkben. A Debrecenből Záhonyba tartó szerelvényen senki nem sérült meg, a Záhonyból Püspökladány felé haladó vonat mozdonya és három kocsija azonban kisiklott, 5 utas és a mozdonyvezető is megsérült. A MÁV tájékoztatása szerint őket már tegnap este hazaengedték a kórházból.

https://youtu.be/I_ieVdobXpI

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője tegnap délután, a szakadó esőben tartott élő Facebook-bejelentkezésében elmondta: tömeges balesetre számítva 13 mentőegységet, 2 mentőhelikoptert és egy tömeges baleseti egységet riasztottak a helyszínre, még az OMSZ főigazgatója is Újfehértóra indult. Később kiderült, hogy a traktoros a helyszínen az életét vesztette, rajta kívül pedig 5-6 személy könnyebb sérülést szenvedett, a nagyobb mentőerők ezért visszafordultak.


Vonatbaleset

MTI/Balázs Attila

A katasztrófavédelem honlapján olvasható információk szerint 39 tűzoltó vonult a helyszínre, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett Újfehértóról, Nyíregyházáról, Nyíradonyból, Debrecenből és Hajdúnánásról is érkeztek hivatásos és önkéntes tűzoltók. „A beavatkozók műszaki mentési munkálatokat végeztek, a vonaton utazók biztonságos leszállásában segítettek, átvizsgálták a szerelvényeket, biztosították a helyszínt” – írták.


Vonatbaleset

MTI/Balázs Attila

A balesetről a helyszínről tudósító SZON arról számolt be, hogy a rendőrség a mentésben résztvevőkön kívül órákon keresztül senkit sem engedett a szerelvények közelébe, a közelben lakók a 4-es számú főútról figyelték az eseményeket. A portál beszámolója szerint 17:39-kor, több mint két órával az ütközéseket követően érkezett a helyszínre egy Ikarus 200-as autóbusz, hogy elszállítsa onnan azokat a vasúti dolgozókat és utasokat, akik nem szenvedtek sérüléseket.

Egy oszlopot is elsodort a kisiklott szerelvény

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a sínekre szabálytalanul felhajtó mezőgazdasági vontatót az első személyvonattal történt ütközés ereje lökte a másik vágányra, így találhatta el az ellenkező irányba, Záhonyból Püspökladányba haladó szerelvény is. „Utóbbi szerelvény mozdonya és három személykocsija kisiklott, az egyik az oldalára fordult, a kisiklott szerelvény egy felsővezeték-tartó oszlopot is elsodort – mondta a vasúttársaság vezetője, megjegyezve, ilyen jellegű vasúti balesettel nagyon régóta nem találkoztak a szakemberek” – olvasható a távirati iroda beszámolójában. Homolya az MTI-nek azt is elmondta: komoly anyagi kár keletkezett a vasúti járművekben. Az állami hírügynökség információi szerint a két vonaton összesen mintegy 20 utas tartózkodott.


Vonatbaleset

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A baleset óta Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek, a menetidő 30-60 perccel nőtt meg ezen a szakaszon. A MÁV szerint több napra is szükség lehet ahhoz, hogy Hajdúhadház és Újfehértó között mindkét vágányt járhatóvá tegyék.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...