Közösségi helyek zárva tartása esetén is van bandázás a debreceni belvárosban.
ARCOK DEBRECENBŐL
Gumi Jani és a srácok

Koppányi Szabolcs
„A Jani zenekar vagyunk, leszünk” – mondták az egy fotó erejéig összeálló fiatalok pénteken kora este, akik a Nagytemplom előtt ücsörögtek, amíg oda nem mentem hozzájuk. Feltűnt, hogy a hidegben is kedélyesen elvannak, s egy műembert hurcolnak magukkal. Avagy a szándék megvan sokakban az önmegvalósításra: kikapcsolódás Covid-kor.
A fiúk kvázi alakulóülést tartottak a Kossuth téren egy gumiemberrel, akit ők Janinak hívnak, s emiatt vélhetően a zenekaruk neve is ez lesz – mondták. „Rappelni akarunk, és kibontakozni.”

Koppányi Szabolcs
Az ARCOK DEBRECENBŐL sorozatunkban arról érdeklődünk, hogy éppen kit mi foglalkoztat.