Heti koronavírus-körkép: Bodó Sándor országgyűlési képviselő és államtitkár is megfertőződött, de mostanra már negatív

A december végi, január eleji visszaesést követően ismét számos polgármester közölt járványügyi adatokat a választóival. Debrecen vezetője most sem volt köztük. Folytatódott a szociális szféra dolgozóinak és az idősotthonok lakóinak átoltása, eközben megyeszerte csökkent az új fertőzöttek száma.

[picture=”21642″title=”A 2021. január 19-én reggel nyilvánosságra hozott adatok”>

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Habár a tetőzésen már túl vagyunk, még javában zajlik az új típusú koronavírus-járvány második hulláma. Miközben a legfrissebb hivatalos információkért folyamatosan kérdezzük (bár válaszokat hónapok óta nem kapunk) a Nemzeti Népegészségügyi Központot, fontosnak tartjuk Hajdú-Bihar megye vezető intézményeinek és személyeinek a vírussal kapcsolatos online kommunikációját is rendszeresen áttekinteni. Éppen ezért minden héten összefoglaljuk olvasóink számára, hogy milyen információkat közöltek a járvánnyal kapcsolatban a megye városainak polgármesterei, a 6 – kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, továbbá a koronavírusos betegeket kezelő Kenézy Gyula Egyetemi Kórház és a Klinikai Központ, valamint az ezeket működtető Debreceni Egyetem – már ha közölnek valamit egyáltalán.

Debrecen vezetése csendben maradt

Az elmúlt hét nap folyamán Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere nem tett közzé a helyi járványhelyzettel foglalkozó bejegyzést a közösségi oldalán. A város honlapján található, kifejezetten a vírusinformációk közlésére létrehozott felület már két hónapja, november 19-e óta nem frissült.

Oltottak a böszörményi idősotthonokban

Hajdúböszörmény honlapján január 14-én jelent meg a hír, miszerint a hétvégén (tehát január 16-án és 17-én) beoltják a helyi idősotthonok lakóit és dolgozóit is a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájával. A tájékoztatás szerint szintén ekkor történt a városban a szociális alapszolgáltatásokban, a gyermekjóléti alapellátásokban és a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók csoportos tesztelése.

Csökkenő trendről számoltak be a polgármesterek

Az ünnepi időszak csendessége után ismét egyre több városvezető érezte szükségesnek, hogy tájékoztassa a települése lakosságát a helyi járványügyi számokról. Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere január 15-én a közösségi oldalán annyit közölt a választóival, hogy 40 személynél kevesebb a hajdúszoboszlói fertőzöttek száma. Arról nem írt, hogy ez a szám az aktív esetekre vagy az elmúlt napokban regisztrált fertőzöttekre vonatkozik-e.

MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere január 15-én a helyi Daru TV-ben arról beszélt, hogy a második hullám Balmazújvároson is „lecsengőben van”. A legfrissebb információja szerint 51 aktív eset volt a városban, a település intézményeiben pedig nem találtak új koronavírusos fertőzöttet. A polgármester arról is tájékoztatta a város lakóit, hogy tudomása szerint Balmazújváros összes háziorvosát és fogorvosát beoltották a vírus ellen. Hegedüs Péter elárulta: ő is be fogja oltatni magát.

Szólláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármestere január 14-én a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a legfrissebb adatok szerint eddig összesen 963 fertőzöttet regisztráltak Hajdúnánáson, de az újonnan talált koronavírusosok száma is csökkenőben van. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy az aktív esetek száma 35, kórházban 9 személyt ápolnak, 26-an pedig már elhunytak a betegségben.

Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere január 15-én szintén a Facebook-oldalán közölte, hogy január 8. és 14. között 20 új fertőzöttet regisztráltak a településen, új haláleset pedig nem történt. A polgármester azt is bejelentette, hogy hamarosan beoltják az Árpád úti idősotthon lakóit és dolgozóit is.

Bordán Szabolcs (Fidesz), Derecske polgármestere ugyancsak január 15-én, a város honlapján tájékoztatott arról, hogy az önkormányzat eddig összesen 305 fertőzöttről tud, akik közül 34 az aktív esetek száma, ketten pedig elhunytak. Az nem derül ki, hogy összesen hunytak el ennyien, vagy a két beteg az elmúlt napokban halt meg.


koronavírus - 2021. január 19.

debreciner.hu

koronavírus - 2021. január 19.

debreciner.hu

Az első grafikonon a Hajdú-Bihar megyében eddig regisztrált, a másodikon pedig az új fertőzöttek számának az elmúlt időszakban történt változását láthatjuk 7 napos mozgóátlagban. Ez a számítási mód a napi adatközlések időnként nehezen értelmezhető számai helyett megmutatja a helyi járványhelyzet trendjeit. A mozgóátlagról itt olvashatnak részletesebben.

Tóth József (DK), Polgár polgármestere január 14-én a település Facebook-oldalán tette közzé, hogy az elmúlt héten 1 koronavírusos polgári beteg hunyt el a városban, az önkormányzati intézményekben pedig nem találtak új fertőzöttet. A tájékoztató szerint a Polgáron regisztrált esetek számát az önkormányzat továbbra sem ismeri.

Menyhárt Károly (független), Létavértes polgármestere január 15-én a város honlapján közölte, hogy a háziorvosok tájékoztatása szerint továbbra is csökken az új fertőzöttek száma, ahogy hatósági házikaranténra is egyre kevesebb létavértesi lakost köteleznek.

Tízezer maszkot kapott Nádudvar

Január 12-én számolt be Nádudvar közösségi oldala arról, hogy a helyi református egyházközség tízezer egyszer használatos maszkot adományozott a városnak. Ezeket Őz Lajos lelkipásztor, esperes adta át Maczik Erika (független) polgármesternek.

Bodó Sándor is átesett a fertőzésen

Az elmúlt héten Hajdú-Bihar megye 6 – egyaránt kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselője közül többen is posztoltak a helyi járványhelyzettel kapcsolatban. Kósa Lajos például a debreceni önkormányzati média egy cikkét, amelyben a saját televíziós műsorukat szemlézték. Ebben Szilasi Mária tüdőgyógyász, rehabilitációs szakorvos és Takács Erzsébet Mária tüdőgyógyász szakorvos számolt be arról, hogy Debrecenben hogyan segítik az egészségügyi szakemberek a koronavírusos betegek felépülését.

Bodó Sándor január 16-án tette közzé a közösségi oldalán az aznap készült negatív koronavírus-gyorstesztjét. Az államtitkár bevallása szerint ezt megelőzően pozitív tesztet produkált, ezért karanténban tartózkodott. „Figyeljetek, vigyázzatok! Alattomos betegséggel van dolgunk” – írta Bodó. A politikus ugyanezen a napon jelentette be azt is, hogy Hajdú-Bihar megyében sok munkaadó kérvényezte a turizmusban és a szolgáltató szektorban nyújtott bértámogatást. Ennek lényege, hogy a bruttó bérek 50 százalékának kifizetését az állam átvállalja a munkáltatótól. Azt, hogy a megyében pontosan hány munkaadó mennyi munkavállaló után kérte a támogatást, az államtitkár nem említette.

Tiba István szintén január 16-án közölte a Facebook-oldalán, hogy beoltatja magát, és regisztrálja igényét a kormányzati honlapon. Tiba felhívta a követői figyelmét, hogy nemcsak online, hanem levélben is kérhetik a vakcinát azok, akik szeretnének védetté válni a vírussal szemben.

KÖSZÖNJÜK a támogatását azoknak, akik segítették a munkánkat 2019-ben és 2020-ban! Számítunk rájuk és másokra is 2021-ben, hiszen együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert 2021-ben! Köszönjük!


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...