Úgy látja, hogy az intézményben és a tudományos életben már eddig is súlyos sebeket ejtettek. A felelősök között sorolja fel Debrecen vezetését és a Debreceni Egyetemet is.
A Természettudományi Múzeum „Trianonjáról” ír Podani János biológus a Válasz Online-on
Az ismeretlen ötletgazda, a kormány, a debreceni városvezetés, a Debreceni Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Természettudományi Múzeum vezetése felelős a költöztetésre ítélt intézmény „Trianonjáért” – írja a Válasz Online-on január 4-én megjelent publicisztikájában Podani János biológus. Szerinte a Debrecenbe költözés már most súlyos sebeket ejtett a múzeumon és a hazai tudományos életen.
Podani szerint Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere és a város vezetése szinte nem is törődik a múzeum 99 százalékát kitevő gyűjteménnyel, annál inkább a látványos kiállítással, amelyben a város fejlődésének zálogát látja. A biológus úgy látja, Papp számára az is szempont, hogy a beruházással „be lehet tartani” Budapestnek.
A publicisztika szerzője szerint Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora már teljesen magáévá tette a múzeumköltöztetés ötletét, olyannyira, hogy 2020 őszén elindítottak egy alkalmazott muzeológia nevű szakirányú továbbképzést is. Podani szerint azonban elképzelhetetlen, hogy ezzel ki lehet majd elégíteni az intézményhez szükséges természettudományi szakemberigényt.
Podani az írásában hosszan reagál a Varga Zoltán debreceni biológus professzornak a Debrecinerben megjelent interjúban kifejtett gondolataira is. Értelmezhetetlen számára, hogy Varga miért tartaná jó ötletnek az Embertani Tár fúzióját a Magyarságkutató Intézettel (amelynek nevét Podani idézőjelbe téve használja). Podani szerint nem igaz, hogy a főváros nem ajánlott fel semmit a múzeum költözésével kapcsolatban, Karácsony Gergely ugyanis még 2020 elején jelentette be, hogy a főváros minden kompromisszumra kész. Podani azt is megjegyzi, hogy ezzel ellentétben Papp László lényegében semmit nem ajánlott, „legfeljebb egy focipályát”.
További részletek a Válasz Online-on megjelent publicisztikában olvashatók.
Kapcsolódó anyagok:
– Debreceni kutatók: „nem támogatjuk a Természettudományi Múzeum elköltöztetését Budapestről”
– Csivava kutyát csinálnak a Természettudományi Múzeumból?
– 30 hazai tudós tiltakozik a Természettudományi Múzeum elköltöztetése ellen – RTL Híradó
– Elkerülhetetlenek lesznek a károk! Nélkülözhetetlen a debreceni tudósok tisztázó felelőssége!
– Természettudományi költözés: ígéretet szeg az Orbán-kormány – írja a Népszava
– Még az idén elköltöztetik a Természettudományi Múzeumot – Majd Debrecenben lesz
– Tragikusan rossz döntés a múzeum Debrecenbe költöztetése
– Nagyerdő? Fancsika? Tankúsztató? Belváros? Hová építik a Debrecenbe költöző múzeumot?
– Az év végéig levezényelhetik a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözését
– Eddig kihagyták a Természettudományi Múzeum költöztetéséből a debreceni ellenzéket
– Legyen múzeum! Lehetőleg saját…
– Több mint 13 ezren a Természettudományi Múzeum maradásáért
– A Vágóhíd utcára tervezték átköltöztetni a Természettudományi Múzeumot?
– Nem Vágóhíd, hanem Oláh Gábor – Hová épülhet Debrecenben a Természettudományi Múzeum?
– Mégsem kell ideiglenes helyre költöznie a Természettudományi Múzeumnak? Se Debrecenbe?
– Végre elárulta a polgármester, hová tervezik Debrecenben felépíteni az új múzeumot
– RTL Híradó – Már biztos: Debrecenbe költözik a múzeum