Továbbra is megvan a Fidesz-KDNP kétharmada, de nem is ez volt a voksolás tétje. Fontos győzelmet arattak a kormánypártok másfél évvel a 2022-es választások előtt. Az ellenzéki együttműködés mozgósítása nem sokkal maradt el.
A fideszes Koncz Zsófia nyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi országgyűlési választást
Október 11-én időközi országgyűlési választást tartottak a Tiszaújváros-központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os számú választókerületben. A voksolást azért kellett megtartani, mert az eddigi képviselő, Koncz Ferenc július 10-én közlekedési balesetben elhunyt. A Fidesz-KDNP politikusa 2018-ban a szavazatok 49,3 százalékával szerzett egyéni mandátumot.
Szoros küzdelem volt
99,09 százalékos feldolgozottságnál az eredmények: a Fidesz politikusa 50,87 százalékot szerzett (17 597 szavazat), a hatpárti összefogás jelöltjeként Bíró László 45,9 százalékot (15 875 szavazat). A harmadik helyre futott be Tóth Ádám (független) 2,23 százalékkal (770 szavazat), a negyedik helyen végzett Váradi Gábor (független) 0,76 százalékkal (264 szavazat), az ötödik pedig Sóváriné Bukta Erika lett, a Demokrata Párt színeiben, ő 0,24 százalékot szerzett (83 szavazat).
A választásra jogosultak száma 76 787 volt, 34 917 választópolgár (45,47 százalék) jelent meg az urnák előtt.
Nem a kétharmadról döntött a választás
Habár számos sajtóorgánum és a hatpárti ellenzéki együttműködés is a kormánypárti kétharmadról szóló szavazásként értelmezte a választást, valójában már előzetesen lehetett tudni, hogy a Fidesz-KDNP alkotmányozó többségét Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő mindenképpen biztosítani fogja, valamint számos esetben a Mi Hazánk politikusai is együtt szavaznak a kormánypártokkal. Sokkal inkább lehetett tehát erőfelmérésnek tekinteni másfél évvel a következő választások előtt – ha már mindenképpen tágabb kontextusban szeretnénk értelmezni a választást. Ebből a szempontból fontos sikert ért el a Fidesz.
Antiszemita kijelentések és olcsó krumpli a kampány középpontjában
Az elhunyt képviselő lányát, Koncz Zsófiát jelölő Fidesz a kampány során korábbi antiszemita megnyilvánulásaival támadta a jobbikos Bíró Lászlót, míg az őt indító ellenzéki összefogás a kormánypártok kampányeszközeit kritizálta. Az október 3-i „Szüreti találka” elnevezésű, Fidesz által szervezett vásárról a Debreciner is beszámolt. A választás abból a szempontból is érdekes volt, hogy most szerepelt először országgyűlési választáson Szanyi Tiborék új pártja, az ISZOMM, amely Tóth Ádám független jelöltet támogatta. A szerencsi vállalkozóval készített interjúnkat itt olvashatják.
A politikus Facebook-oldalán a választási eredmények érkezése óta folyamatosan jelennek meg olyan kommentelők, akik Tóthon kérik számon a Fidesz győzelmét. Annak ellenére, hogy ha minden rá érkező szavazatot Bíró László kapott volna meg, akkor is a Fidesz nyerte volna meg a választást.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!