Bevallom, a kíváncsiság elég erős volt bennem ahhoz, hogy meghallgassam a fent említett „zeneművet”. Én már csak ilyen megveszekedett jóhiszemű ember vagyok, hogy elsőre adok egy esélyt, hátha. Mert akár jó is lehetett volna, bár nem értettem, miért kell egy városról dalt írni. Hát, kiderült, hogy nem csupán kíváncsi vagyok, hanem mazochista is. Ha ez nem lenne elég, többször is meghallgattam. És, hogy nehogy egyetlen „sláger” alapján mondjak véleményt, meghallgattam az otthon marasztaló dalukat is. Hagyjuk inkább. Meg még jó párat. Találtam a neten egy interjút is, ami a Roncsbárban való fellépésük előtt készült. Ott is volt valami bejátszás, az talán live show volt, nem vegytiszta stúdiófelvétel.

Az feltűnt, hogy az énekes imádja a magas hangokat, viszont az érzés nem hallatszott kölcsönösnek. Ez sokat elvett az élményből.

Tudom, ez után az írás után kapok majd hideget-meleget, hogy bántom a művészeket, és biztos egy begyepesedett, sótlan csoroszlya vagyok, akinél a tánczene véget ért a Záray-Vámosi duóval. (Megjegyzem, nekik legalább jó hangjuk volt). A helyzet viszont egyáltalán nem ez. Imádom a zenét, többféle stílust is. A lényeg, hogy jó legyen hallgatni vagy jól lehessen rá táncolni. Mert azt is imádok.

Nos, ez a zeneszám nálam egyiknek sem felel meg. Mivel magyarul van, nem tudok nem figyelni a szövegére. Hát, nem mondanám irodalmi alkotásnak. Sokkal inkább egy megzenésített propagandaszövegnek (végül is, mindjárt az elején ott van, hogy kik támogatták), egy meglehetősen primitív zenés idegenvezetésnek, egy programajánlónak, esetleg a debreceni huszonévesek egy részének a Debrecen-fílingje, a végén megkoronázva egy kis szerelmi szállal. Eszembe is jutott, hogy ha ezek a fiatalok nem kapkodnak, hanem várnak még egy kicsit, bekerülhetett volna a videoklipbe az új tér. Az, a kőtér. És lehet, hogy még egy versszakkal meg lehetett volna toldani a mondókát. Nem is értem amúgy, hogy miért nem hívták meg őket a megnyitóra zenei élménynek a magas kultúra részeként. Ha már egyszer ilyen jól megénekelték a várost.

„Magyarországon van egy város, ahol minden mosoly bájos”. Már megint a hencegés. Ráadásul nem is igaz.

„Ahol felszállok a villamosra, ezernyi élmény vár ma sorba”. Azért nem olyan hosszú az út, hogy ezernyi élmény beleférjen, még akkor se, ha van ellenőr, jegy meg nincs. Viszont ajánlanám a 30-as buszt a Jégcsarnok végállomástól Bánkig reggel csúcsidőben, ott biztos több élmény jön össze. Igaz, ott nem kizárólag az a pár fiatal lesz élménykedni.

„Az állomástól a Nagyerdőig az összes barát összegyűlik”. Amint a klipből kitűnik, ez egy különjárat, amelyre még véletlenül sem száll fel a baráti találkozót megzavaró illetéktelen személy.

„Kétszázezer szív ma egy ütemre ver”. Gyerekek, tanultatok ti biológiát? Mert, hogy orvosit nem végeztetek, az hótziher. Nem ver egy ütemre, se ma, se holnap. De, ha nekem nem hisztek, kérdezzetek meg egy kardiológust.

„Bevesszük éjjel ezt a várost, menni kell”. Reszkess, Debrecen, jönnek a bájos mosolyú, elszánt fiatalok. Lehetnek úgy tízen.

„Én Debrecenben élem át az álmaim, itt születtem, itt bontom ki szárnyaim.” Ez tényleg privát affér, azaz magánügy. Kell erről egy egész dalt írni?

„A stadionnál színpad épül, az egész környék ide készül”. Mi számít egész környéknek? Sorolom, mik vannak a környéken: Állatkert, Vidámpark, két Idősek otthona, Békás-tó, Klinikatelep. Ja, ki ne felejtsem a Köztemetőt, vízműtelepet, gyógyszergyárat, strandot, szállodákat. Aztán kicsit távolabb már lakások is vannak, az ott élők többsége inkább panaszkodni szokott a zajra.

„Évek óta minden nyáron, várlak a Campus Fesztiválon”. Engem biztosan nem. A szíved hölgyének meg messengeren, telefonon, élőben, szerenád formájában, netán szív küldivel el lehetne mondani.

„Mától újra élnek az éjszakák” Új időszámítás kezdődött?

„Fogd a kezem, nézd az égen, ahogy a fény a füstöt színesre festi át”. Na, ennek aztán végképp semmi köze már Debrecenhez. Itt – a klip szerint – inkább valami korhatáros dolog veszi kezdetét. Amivel persze nincs semmi baj, csak annak ne Debrecen legyen a címe.

Ennyi lenne Debrecen? Kétszázezer szív, de sehol senki, csak pár fiatal lány és fiú, akik az angyalukat látják. Sehol egy pelenkás, egy aggastyán, hogy csak a két végletet említsem. Ja, vagy egy kismama. Ok, értem én, hogy a dalban felsoroltak támogatásával készült klipben nem mutattok hajléktalanokat, közmunkásokat, de azért, na, nem csak ti vagytok Debrecen.

Igazából az egész koncepciót nem értem. Írjatok dalokat, bánja kánya. De, hogy Debrecen címmel odalöktök egy ilyen gagyit, az azért nem járja. Hozzá pedig az a rendezetlen mozgáskultúra!

Most komolyan, említés történt az állomásról, a Nagyerdőről, a stadionról, a Campus Fesztiválról, és láthattuk a Víztorony részleteit. Ja, meg debreceni „jellegzetességként” a pomponlányokat. Ja, meg szerepelt a Nagytemplom. Ők vajon mit ígértek a szereplésért? Üdvözülést? Vagy ez annyira debreceni, hogy nem lehetett kihagyni? Hűha. Ha ezt látja egy, az ország másik részében élő ember, csak néz majd, mint a vett malac, hogy ez az ország második városa. A betyárját neki, ennyi nevezetesség tán még egy nagyobb faluban is van, de egy kisebb városban tuti. Állomás, templom, stadion egészen biztosan.

Itt újabban csak a felszínes dolgok számítanak, és csak az, ami szem előtt van. Mintha azon túl nem is létezne semmi. Amiről nem lehet sikerként beszámolni, az nincs is.

És akkor még vár ránk egy Debrecenről szóló rockmuslica is. Akarom mondani, musical. Na, az mekkorát fog majd szólni. Igaz, hogy jómagam a sztorinak csak azt az oldalát ismerem, ahol a polgármester üdvözli Lovag úr felajánlását, de amiket abban a levélben leír, az alapján már előre félek a beígért remekműtől.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!