Igaz, szegény Ady a jövendő fehéreit említette, vélhetően a tisztaság szimbólumaiként, de nálunk – ahogyan a polgármester úr is említette egy, a Dósa nádor téri szürke térköveket firtató levélre válaszolva – ez a menő, lehetőleg minél sötétebb árnyalatban. Tiszta beszéd. Nem a fehér (olyan térkő nincs is), nem a színes, hanem a szürke kell nekünk.

Igaz, eddig úgy tudtuk, a cívisváros „színe” a meleg napsárga, a Nagytemplom színe; a város zászlaja is sárga-kék, de akár ezen is lehet változtatni egy közgyűlési határozattal.

Amit nyilván városunk vezetője is lát, a jelen építészetében lassan egyeduralkodóvá válik a szürke szín. Ha csak a magán építkezéseket figyeljük, a rendszerváltás előtt a szocialista éra döglött, fakó színeit felváltotta a fehér (barna faszerkezetekkel és nyílászárókkal), aztán jöttek a csiricsáré, világító piros, narancs, lila házak (szerencsére ez is elmúlt), most meg mindenki a szürke (ha nem is ötven) árnyalataiban gondolkodik, lehetőleg fekete tetőzettel. Ha ilyet látok, abban reménykedem, hogy a gazdáik csak a divatot követik, és nem a lelkük ilyen sivár. De miért kell ezt a szürkeséget még hivatalosan is terjeszteni, fokozni? A térkövek (ne adjunk utat a pletykáknak, azokat nem csak egyetlen helyről lehet beszerezni) készülnek kellemes pasztell színekben is, ahogyan erre is látunk példákat a városban.

De maradjunk a témánál, ne térjünk ki arra, hogy valóban nem lehetne több a fa és a zöldfelület, ahogy a hivatalos vélemény állítja? Vagy hogy milyen érzés lesz harmincöt fokos melegben a forró dísz(?)burkolaton sétálni? A szürke – legalábbis, ha mondjuk egy zoknira vagy zakóra gondolunk – valóban jól illik minden színhez, a városképben például a növényzet zöldjéhez, nagy tömegben viszont menthetetlenül unalmas és egyhangú lesz. Mint az olyan embertömeg, ahol mindenki ugyanúgy öltözködik, ugyanazt eszi, ugyanúgy gondolkodik, és négy évenként ugyanarra szavaz. Másként fogalmazva: az ideális fogyasztó és a jól kezelhető állampolgár. Mert a szimbólumok és analógiák szintjén minden mindennel összefügg. Például a környezet színei (vagy azok hiánya) az ott élő ember lelkületével.

Visszatérve Adyhoz, egy másik, csodálatos versében ott van a hitvallása: „Én nem leszek a szürkék hegedőse”. Mi vajon azok leszünk?

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!