Nem emlékszem, hogy valaha bántottak volna engem a szüleim gyerekkoromban. Még a mostohaapám se emelt rám kezet soha, bár éreztette velem, hogy én nem érek sokat.

18 éves voltam, amikor összejöttünk az előző párommal, na ő nem kímélt. Nem ivott, viszont féltékenységi rohamai voltak, ezért kaptam tőle mindig. Született egy közös gyerekünk. Még szoptatós korában képes volt tőlem elvinni. A rendőrök hozták nekem vissza. Megtörtént, hogy a gyerek a kezemben volt, miközben véresre vert.
Bűnöző férfi volt, ez is lett a veszte. Az életmódja miatt börtönbe került, csak így tudtam tőle megszabadulni.

Utána megismerkedtem a mostani férjemmel. Ő nem ver. Lelkileg viszont terrorizál, amikor csak tud. Az előző kapcsolatom után az volt a jó, hogy szép lelke volt ennek a férfinak, és elfogadta a gyerekemet. Inni viszont már akkor is szeretett, amikor megismerkedtünk. Egyszer ő is börtönbe került. Mióta kijött, azóta nem iszik, de a pénz miatt folyamatosan veszekszünk.

Három közös gyerekünk van. Nekik idegen az, hogy az apjuk virágot vigyen az anyjuknak. Soha nem láthattak ilyet tőle, mert soha nem kedveskedett nekem ilyennel. Szinte semmilyen kapcsolata nincs a gyerekekkel. Persze, szereti őket valahol, hiszen ő az apjuk, de ennyi.
Engem a régi jó emlékek segítenek keresztül a nehézségeken. Hiszen a kapcsolatunk jól indult.
Nehéz nekem, amikor a férjem olyanokat mond a barátainak, hogy vigyed az asszonyt egy sörért!

A lányaimat arra nevelem, hogy ne menjenek férjhez és ne szüljenek gyereket.
Szeretnék boldog lenni, ezért ha a gyerekek felnőnek, el akarok válni.
Nem akarok így élni.

(folytatjuk)