A férfi már ütni akar, de a fiú nem hagyja abba az ujjongást, még inkább rákezd. Ugrál, röhög. A kocsmában mindenki őket nézi, a gyerek káröröme egyre csak fokozódik a figyelemtől. Többet dobtam, többet dobtam, kiáltja, és kitér az első pofon elől. A vécé felé rohan, a férfi a darts gépnél kapja el. A fiú könyörgéséből tudom, hogy az apja kergeti, aki, miután végzett a veréssel, odasétál a pulthoz, és lihegve két deci vörösbort kér, plusz egy kólát. Visszamegy az asztalukhoz, amire körülbelül félórával ezelőtt dobta az esőkabátját meg a fia esernyőjét. Leteszi az italokat, majd azt mondja, hogy szedd össze a nyilakat, itt van a kólád, amúgy meg most én jövök.

Jobb lábfejét a padlóra húzott, itt-ott már felszakadt fekete szigszalaghoz igazítja, nagyot lép hátra a bal lábával, és berogyasztja a térdeit, mintha futáshoz készülődne. Az első nyíl hegyét benyálazza, majd egyik szemét behunyva hosszan céloz. Úgy hajítja el az eszközt, hogy közben nagyot lök magán. A nyíl lepattan a tábláról, a gyerek röhög, de az apa nem reagál semmit, hiszen két esélye még maradt. Másodszorra ugyanígy jár. A harmadik nyíl viszont talál. Nem látom, hány pontot szerzett, de úgy tűnik, a férfi elégedett a teljesítményével. Erre varrjál gombot, bazd meg, mondja a fiának, aki felkapkodja a nyilakat, majd néhány másodperc múlva, célzó műveletek nélkül, erővel vágja őket a gép irányába. Mindegyik talál. Jobb vagyok nálad, kezdi, de nem tudja folytatni csúfondáros mondandóját, mert az apja most hirtelen, felszólítás nélkül üt.

A fiú sírni kezd, anyát akarom, zokogja. Én is, feleli a férfi, majd nagyot húz a borból. Feláll, kirángatja a nyilakat a táblából, visszaül, a pohara mellé helyezi őket, és előveszi a telefonját. Fejezd már be, ki fognak dobni minket innen, ezt akarod, kérdezi a fiától. Anyát akarom, anyát akarom, a fiú egyre csak ezt hajtogatja. A pultos, egy vékony, szőke hajú, tizenévesnek látszó lány, megsajnálhatta a gyereket, mert egy kólát tesz elé az asztalra. Mi van, én nem kapok, kérdezi a férfi. De, kettő ötvenért te is kapsz egyet, válaszolja a lány. Az apa dühösen néz a pultosra, aki, talán megrémülve a férfi indulatos tekintetétől, elneveti magát, majd halkan hozzáteszi, hogy mindjárt hozom. Akkor két deci vöröset hozzál, a kurva életbe, mondja az apa, majd a fiához fordul, és faggatni kezdi, hogy mit is mondott anyád, mikor jön?

Miután többszöri felszólításra sem kap választ, idegesen feláll, a pulthoz megy. A fiú gyorsan kezébe veszi az asztalon hagyott telefont. Azt hiszem, azért, hogy gyorsan felhívja az anyját, de nem emeli a füléhez a készüléket, csak nyomogatja a gombokat, és néha felszisszen, nevetgél. Tedd le azt a szart, kiált rá a férfi, amikor visszaér. Csak játszottam, mondja a fiú szipogva. A faszt játszottál, anyád kért meg, hogy kémkedjél utánam, igaz-e? A gyerek hiába tagad, az apa nem fogadja el a nemleges választ. Iszik a borból, utána kijelenti, hogy ő ezt az egészet nem bírja tovább, és tárcsázik.

Mikor jössz már érte? Most komolyan beszélsz? Ezt te most komolyan megcsinálod velem? Ilyeneket kérdez, a fejét rázza, majd dühében lesöpri a nyilakat az asztalról. Istentelen kurva, motyogja. Leteszi a fia elé a telefont. Játszhatok rajta, kérdezi a gyerek. Az apa nem válaszol, csak bólint. A fiú pötyög, a férfi a darts gép felé mered. Iszik, aztán újratölteti a poharat. Egyszer csak zsebre vágja a telefont, feláll. Hová megyünk, a fiú félve érdeklődik. Hová mennénk, kérdez vissza az apja, és előveszi a pénztárcáját.

Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Kortárs Online irodalmi rovatvezetője. Első verseskötete Ez nem az a környék (2015), első prózakötete pedig Salgó blues (2018) címmel jelent meg.