A Wizz Airről vagy jót, vagy semmit?

A diszkont légitársaság legutóbbi botrányát (is) elhallgatta a debreceni városi média.

Nem először volt hangos a magyar sajtó a Wizz Air emlegetésétől. Most újabb lépésük – vagy inkább annak elmaradása – borzolta a kedélyeket, a hírek szerint a diszkont (fapados) légitársaság több száz magyar utast hagyott szerdán este Brüsszelben a repülőtéren, miután törölték a budapesti járatot, de az ott hagyott utasok semmilyen ellátást nem kaptak a WizzAirtől.


repülőgép - Wizz Air

Facebook

A történtekkel kapcsolatban szokásos heti sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön arra a kérdésre, hogy mit tudnak tenni a Wizz Air szerdán törölt Brüsszel-Budapest járata ügyében, azt felelte: fogyasztóvédelmi eljárást indítanak, és ennek keretében a lehető legszigorúbb bírság kiszabását javasolják a hatóságoknak, ahogyan azt korábbi hasonló esetekben is tették – olvasható a kormány hivatalos honlapján.

Mint az Debrecenben köztudott, a Wizz Air régóta igen jó nexust ápol a helyi városvezetéssel, az itteni repülőtér fontos bázisa a légitársaságnak, s épp minapi hír, hogy a 2012. óta folyamatosan erősödő kapcsolat újabb gyümölcseként „bővíti stratégiai együttműködését Debrecen város és a Wizz Air légitársaság”. A számos eredmény évek óta folyamatosan követhető a város tulajdonában lévő Dehír elnevezésű hírportálon is, ahol a diszkont légitársasággal kapcsolatos legkisebb pozitív hírnek is nagy teret adnak, akkor is, ha annak köze sincs Debrecenhez. Míg a Wizz Air működésének sikertelenebb eseményeiről nem nagyon olvashatnak a debreceniek a köztulajdonú médiaprodukciójukban.


Papp László, Váradi József
Papp László polgármester és Váradi József Wizz Air-tulajdonos
debrecen.hu/Miskolczi János

Vélhetően így történhetett meg az, hogy a szerdai brüsszeli eset is kimaradt a Dehírből. Annak ellenére is, hogy Gulyás Gergely tájékoztatóján téma volt az ügy, a miniszter heti kormányinfóján elhangzottakról pedig rendre beszámol a városi média. Most is kiragadtak egy témát, de az nem a Wizz Air sajátságos kimaradása volt.

A hírérték elbírálásakor – olybá tűnik – a városi médiában van(nak) olyan megkerülhetetlen, nehezen tagadható szempont(ok), ami(k)ről a debrecenieket nem tájékoztatja a tulajdonukban lévő „hírközlő”.

A Wizz Airhez kötődő publikációk lelkesült címei a Dehíren az utóbbi fél évben

– A Wizz Air lett Európa legzöldebb légitársasága

– Egészen elképesztő mértékben nő a debreceni reptér utasforgalma

– Támogatja a város a debreceni repülőteret, hogy töretlen legyen a fejlődés

– A Wizz Airt választották Az Év Légitársaságának

– Átlagon felüli töltöttséggel indult a három új légi járat a debreceni repülőtérről

– A Wizz Airt választották az utasok Közép- és Kelet-Európa legjobb diszkont légitársaságának

– Csendesebb és takarékosabb gépe van a Wizz Airnek

– A várakozásokat is túlszárnyalta a debreceni repülőtér utasforgalma

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...