A június 24. és 30. közötti programsorozaton 50 ezer látogatóra számítanak a szervezők. Bár az immáron hagyományosnak mondható Szent László Napok közönségét leginkább a váradi, a partiumi és az erdélyi magyarok adják, Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a beharangozó nagyváradi sajtótájékoztatón elmondta, hogy mivel a kultúrának olyan kifejező eszközei vannak, amelyek képesek a nyelvi akadályokat is legyőzni, Debrecen elsősorban ilyen, képzőművészeti és zenei kulturális műsorokkal erősíti a Szent László Napok programját.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR