Bár a mezőgazdaságban egyre több problémát okoz a sokszor aszályos tavasz és nyár, tavaly nem panaszkodhattak a Hajdú-Bihar megyei gazdák: az időjárás 2019-ben csapadékosabb volt a korábbinál. Ez a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-től előző évben igényelt, majd felhasznált öntözővíz mennyiségén is meglátszik: kevesebb volt a két évvel korábbinál.
Csapadékosabb volt 2019 az előző éveknél, de Szoboszló környékének így is több víz kellett
Egyedül Hajdúszoboszló környékén értékesített a társaság az előző évinél több öntözővizet: 1,4 millió köbmétert. Ennek oka, hogy errefelé vízigényesebb növényi kultúrákat, például csemegekukoricát vetettek a gazdák. Természetesen itt igényelték meg a legtöbb öntözővizet is: 2,1 millió köbméternyit.
Érdemes tudni, hogy érvényes vízjogi engedély alapján az év elején megigényelt vízmennyiség nem egyenlő az évközben szolgáltatott tényleges mennyiséggel. A vízfelhasználás az időjárástól függ. A vízművek mindig a napi vízigények alapján táplálja bele a rendszerbe a szükséges vízmennyiséget.
Az öntözés mellett az ipari vízfelhasználás is jelentős volt ezen a területen: erre a célra csaknem egymillió köbméter vizet biztosított a cég. Halastavi vízellátásra a Nyugati-főcsatornán 65 millió köbmétert, ökológiai célra pedig 3 millió köbméter vízmennyiséget szolgáltatott a TRV Zrt.
Hajdú-Bihar megyében összességében 2,5 millió köbméter öntözővíz fogyott – tájékoztatott a Tiszamenti Regionális Vízművek.