A Star Wars: Skywalker kora című film egy hónapja látható a magyar mozikban, ideje szólni róla.

Ahogyan az is rajtunk múlik, hogy engedünk-e a sötétség csábításának. S ne higgyük, hogy egyedül vagyunk, mi mindannyian, modern jedi lovagok és ellenállók, akik nem akarunk behódolni az elnyomásnak és a másságot, az egyediséget üldöző hatalomnak. Emeljük fel fejünket, nézzünk szembe a rosszal, miközben támogatjuk a jót! Az Erő legyen velünk…

Nagyjából erről van szó. Ám azért nézzünk bele jobban ebbe a sokakat foglalkoztató alkotásba, amelyet kétszer néztem meg, mire egyszer nagyjából átláttam!

Ami rögtön lejött, hogy egy öblítő reklám és a többszöri kézrátételes gyógyítás (lásd később) nem biztos, hogy elég, hogy csettintsünk a film végén. Még ha az alapvető mondanivaló időtálló is. Ám az, hogy imádjuk a szabadságvágy utáni harcot az elnyomással szemben, nem a Skywalker korának köszönhető, hanem az egész Star Wars-világnak és az eredeti karaktereknek, illetve azok emlékének – felturbózva minden jedik szummájával, Rey-jel, aki szerethető jelenség. Mellette azonban a többi főbb szereplő nem fogott meg, még Kylo Rennek is csak jó pillanatai vannak, de egészében véve nem karizmatikus.

Pedig nem a hibát kerestem, inkább az talált rám. Így egészében véve csalódással jöttem ki a moziból (még december közepén), sőt, mivel egy kései, 22 órás előadást választottam a barátaimmal, a felénél be is aludtam – hogy a végkifejletre újra felserkenjek…

Később még egyszer megnéztem, de az alapérzés nem változott: kevés eredeti ötlet, régi sablonok leporolása, illetve jó pár olyan jelenet, amely az „ezt már azért mégsem hiszem el” kategóriába sorolható. Hiszen még ha meséről is van szó, abba illik némi hihetőséget vinni, éppen ettől lesz annyira kerek és szerethető egy jó fantáziatörténet. Más oldalról nézve azonban mégsem volt olyan nagy a csalódás, hiszen valahol sejthető volt, hogy nem bírnak el majd ezzel a sok-sok szálon történő lezárással a „diznis” alkotók.

Eleve alacsonyra helyezve a lécet nem volt rossz

Csak semmi felfokozott várakozás, az a biztos. Ahogyan a menyasszonyt sem érdemes agyondicsérni előzetesen, hiszen akkor nagy lehet a koppanás a fátyol felemelése után, úgy ebben az esetben meg eldöntöttem, hogy nem is akarom azt kapni, amit egyébként kapnom kellett volna. Hisz vélhetően úgysem lesz az enyém. S akkor kevésbé görbül a szám majd lefelé. Mint a szegény gyereknek, aki tudja, nem lesz ajándékai között drága bizgentyű karácsonyra, így nem is álmodik erről, de azért azt reméli, hogy mégiscsak akad a számára majd valami.

Más kérdés, hogy ebben az esetben a valami nem elég, egy ilyen történetfolyam megérdemelt volna egy jobb befejezést. Igazi kavalkád ugyanis a Skywalker kora. Van benne rengeteg helyszín, élőlény, cselekmény, különösebb kifejtés nélkül. Meg trendi vonalak. Például leszbikus-csók a legvégén, ami különösen úgy kerül más megvilágításba, hogy olvashattuk, korábban Han Solo és Luke Skywalker között is elcsattant volna egy érdekes csók, de kivágták. További sirámom, hogy olykor kispórolták a jelenetek közötti érthetőbb átmenetet, a szerintem szükséges felvezetéseket, magyarázatokat, amikor valahova elutaztak vagy beszökkent a képbe egy új arc. Elintézték pár szóval, s a feladat kipipálva…

Biopon reklám a Star Warsban és mirelit ötletek

Ha van is benne pár érdekes új karakter, nem sok energia maradt a bemutatásukra, sőt akár a néző számára kedvelhetővé tenni azokat. Lásd korábbról (Baljós árnyak) a sokakat megosztó Jar Jar Binkset például, aki bár erősen idegesítő lény, de mind ő, mind a népe (gunganek) szépen kidolgozott karakterek, lehet őket kedvelni vagy utálni. Ám akiről szinte semmit se tudunk meg, az légüres térben mozog, semmiféle érzelmet nem fog kiváltani a nézőből. Egyszerűen csak tudomásul vesszük, hogy van. A legutóbbi részek új kiegészítő kedvence egyébként nem is egy élőlény, inkább egy robot, BB8, akinek cimborája is lett a záró részben egy régi Biopon öblítődoboz kupakjára hasonlító fejű guruló masina személyében, kinek neve D-O (magyarosítsuk Dióra).

Olyan ez, mintha azt mondaná a rendező (J.J. Abrams), hogy „úgyis ez az utolsó jedis sztori, minek nagyon belemerülni a mellékszereplőkbe”. Csakhogy egy igazán kolosszális alkotás csodája abban rejlik, hogy minden a helyén van, figyelnek a részletekre (számomra ettől lesz igazi mozifilm valami, s nem videótékás alkotás), nincs érthetetlen szál, erőlködés nélkül tárnak elénk újdonságokat. A Skywalker korában viszont előkerülnek olyan sztenderdek, mint a főgonosz császár szövege: „engedj utat haragodnak, sújts le rám…” Ismerős, igaz, a Jedi visszatérből?

Aztán azt is a sufniból vették elő újra, hogy a Millenium Falcon mint már korábban, úgy most is a semmiből tűnik elő a döntő csata során, amikor már azt hihetnénk, hogy a (Palpatine szavaival élve) lázadó söpredék vereséget szenved. Ám a veterán Lando Calrissian vezetésével az Ezeréves sólyom lecsap, s máris megfordul minden. Vagy az is enyhén unalmas, hisz már korábban is éltek ezzel, hogy a filmben a végső győzelmet jelentő momentum az legyen, hogy a (látszólag) túlerőben lévő gonoszokat egy jól irányzott lézernyalábbal szétrobbantják. Anno a Halálcsillagot végezték ki így kétszer is, ami a Birodalom vereségét is magával hozta akkor, most meg a fő-fő-fő parancsnoki hadihajót amortizálták le hasonló módon, ami irányítja az összes többit is. Az hat nóvumként csak, hogy ezúttal agyaros lovakon rohangálnak a csillagromboló felszínén a lázadók, ám ez meg enyhén vicces, bár tény, hogy látványosra sikeredett.

Bűvészkedéssé silányították a jedik Erő-használatát

A jedi és a sith mutatványok szintén kiakasztottak. Éppen azt sugallja az eredeti Star Wars sztoriban Obi van Kenobi és Yoda, hogy ne holmi bűvészkedésként tekintsen az Erő használatára Luke Skywalker, erre fel itt épp ezt teszik. Dilettáns hozzáállás egy felkapott sztárrendezőtől. Például ne dobáljanak már egymásra űrhajókat, miközben egykor Luke annak is örült, hogy egy kavicsot felemelt az Erő által! És ne gyógyítsák már egymást oda-vissza (Rey és Kylo Ren), hiszen így a halál is új értelmezést kap – mint egy számítógépes játékban, ahol, ha időben mentetted az állást, onnan ismét folytathatod az utadat, még ha elpusztultál is előtte. S akkor itt van kedvenc ősgonoszunk, Palpatine, aki bár rég felemésztődött a kettes számú Halálcsillag aknájába dobva (Darth Vader által), s ott jól fel is robbant, atomjaira hullott. Ám visszatér. Magyarázat? Nagy jártasságra tett szert az Erő sötét oldala használatában. Ennyi? Édeskevés.

Főleg, hogy ez az egyik legfontosabb kérdés az egész Star Warsban, és gyakorlatilag Anakin Skywalkerből is ezért lesz Darth Vader. Mert elhiszi, hogy a halálból van visszaút szerettei számára. Ám marad a ködös homály, hogy mert csak… Gyenge. Han Solo feltűnését ugyancsak nem értettem a fia, Ben előtt. Solóban ugyanis semmi sincs az Erőből, s ezekre a halál utáni hologramos megjelenésekre csak a jedik képesek – legalábbis eddig így tudtam.

A kevés vicces jelenet némileg ellensúlyozta bosszankodásaimat. Amikor Rey és Poe Dameron vállt vállnak vetve ránt fénykardot és… fényes zseblámpát. Vagy amikor aranyszínű C3PO amnéziába esik. Ugyanakkor a további koppintásokra gondolva ismét rossz érzéseim kerekednek felül. A császár Reynek felkínált trónusát például mintha csak a Trónok harcától kölcsönözték volna. Tényleg nem sikerült valami eredetibbel előrukkolni? Ahogyan ebben a részben is be akarja kapni egy gigantikus ősgyík az Ezeréves sólymot (Millenium Falcon), mint már régebben is.

Nem lett elég mélyen szántó ez a befejezés

Szóval sokan várták, hogy majd Abrams lesz a megfelelő rendező ahhoz, hogy az előző, sokat vitatott rész, Az utolsó jedik bakugrásait rendbe teszi, de nem tette. Sőt szerintem semmivel sem lett jobb a Skywalker kora. Csupán akciódúsabb. Megkockáztatom, bár a mozis bevételek szerint egyre inkább előretör, ha nem a pénz oldaláról közelítjük meg, akkor is ez a teljes széria legrosszabb alkotása.

A Skywalker kora ugyanis csak részben tölti be a szerepét. A méltó lezárást. Igyekeztek belekapni sok mindenbe, de nem alkottak maradandót. Jó példa erre az, hogy bizonyos részletekhez újra bele kellett néznem a filmbe, mert nem emlékeztem rájuk pontosan. Kijelenthető, semmiképpen sem az a film, ami után kiszakad belőlem, hogy „Bööhhhőőőőőő!” Azt persze elismerem, hogy ez a féle csillagvilág belém költözött némileg, amíg néztem. Ám a filmtörténet vitán felül No1. sci-fi történetét nem egy egészen jó, hanem egy brutálisan remek résszel lett volna szabad csak befejezni.

Fájt, hogy Leia Organa csak úgy elmúlik benne, semmi katarzis. S az összes már eltávozott főszereplő, Luke, Han s a nagy jedik emlékét alig vagy egyáltalán nem ápolták benne, inkább kardokkal szimbolizálták némelyiket. Egy ilyen volumenű filmeposz befejezése nem egy rohangálós, harcolós, hanem inkább egy pár nagy jelentőségű mondatra és jelenetre, egy-két kiemelkedő, személyek közötti és űrcsatára, valamint alapjában véve a válaszok megtalálására és a megnyugvásra épülő dramaturgiát kívánt volna. Számomra ez összességében nem történt meg.

Bár elvileg lezártak mindent, bennem sok kérdés maradt. S nem azért, mert az esetleges folytatáshoz akartak kiskapukat nyitva hagyni, egyszerűen csak azért, mert nem csináltak egy elég jó filmet.

(Ja, és azt is sajnálom, hogy ha jól vettem észre a midiklorianokról nem esett szó benne, mint korábban többször is. Pedig az szép szó… )