Életmentő lehet a gondosóra viselése, egy kis borsodi településen azonban az egyik igénylő rosszul járt azzal, hogy sokat használta. A Nyugat.hu a magyar vasúton tapasztalható állapotokról ír, leginkább jegykezeléssel kapcsolatos panaszokat feldolgozva, míg Szeged független lapja egy édesebb témával foglalkozott a héten. Szolnok egyik leghíresebb kutyáján pedig életmentő műtétet kellett végrehajtani nemrég. Többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – médiaszemle
Borsod24: El kell költöznie, mert túl gyakran használta a gondosóráját?
Egy 300 lelkes borsodi településen váratlan fordulatot hozott a gondosóra-program: a hozzátartozók és barátok szerint azért kell kiköltöznie egy idős asszonynak az önkormányzati ingatlanból, mert az elvártnál gyakrabban kért segítséget újonnan kapott gondosóráján. Mi az össszefüggés, kérdezhetnék, joggal. A soknak tartott segítségkérés feldühítette az érintett település, Korlát vezetőjét. A Borsod24 megkereste az ügy főszereplőit, amiből kiderült, hogy nagyon különös esetről van szó.
Debreciner: „Nem igazán örülök annak, hogy egyre több gyártelep van Magyarországon” – interjú Дevával
A zenész, énekesnő szerint örvendetes, hogy egyre több nő vesz részt alkotóként a magyar zenei életben, a kor pedig nem befolyásolja a zenészek érvényesülését. Úgy látja, ha valaki tehetséges, elszánt, éppen szerencséje van és sokat dolgozik, akkor tizennyolc évesen vagy hatvan évesen is eljuthat odáig, hogy fellépjen akár egy fesztiválon, előadja a dalait. A Debreciner interjúja a Campus Fesztiválon készült.
Enyugat: Ausztriában kirúgták a beteget jelentő magyar pincérnőt, most 9 ezer euró kártéritést kap
Egy Burgenlandban pincérként dolgozó magyar nő arról tájékoztatta a munkaadóját, hogy erősen fertőző vírusos betegség miatt nem tud dolgozni, ezért betegszabadságra ment. Erre válaszul felmondták a szerződését, elbocsátották. A nő a Burgenlandi Munkavállalói Kamara (Arbeiterkammer Burgenland) jogi tanácsadó központjához fordult, kiderült: bizonyítani tudta, hogy valóban munkaképtelen volt. A történet folytatása az Enyugat cikkében olvasható.
KecsUP: Megújul a központi autóbuszállomás, de nem világos, elköltöztetnék vagy sem
Hamarosan a végéhez közeledik Kecskeméten a központi, Széchenyi téri autóbusz végállomás egy részének felújítása. De vajon ez azt is jelenti, hogy jó időre elnapolták annak korábban tervezett elköltöztetését? A város 2015-ben felülvizsgált közlekedésfejlesztési koncepciójában ugyanis még arról volt szó, hogy a belvárosi pályaudvarnak a Kiskörúton kívül kell alkalmas helyet találni – írja a KecsUP.
Nyugat: „A leckét megtanultuk” – A MÁV nyugdíjasbüntetései továbbra is borzolják a kedélyeket
Vonattal a Balatonra tartott Szomnbathelyről egy helyi nyugdíjascsoport, de egyikük otthon felejtette a személyi igazolványát. Habár nyilvánvaló volt, hogy az idős hölgy elmúlt 65 éves, amit társai is igazolni igyekeztek, megbüntették őt, és oda- és hazafelé is meg kellett vennie a jegyét – írta korábbi cikkében a Nyugat. A cikk megjelenése után a lap olvasói több hasonló esetről is írtak, és a MÁV is válaszolt kérdéseikre – erről szól újabb írásuk.
Szegeder: Szegedi lett az ország cukormentes tortája, mórahalmi a legjobb sós sétálósütemény
Két szegedi cukrászda, a Reök és a Delimo közös alkotása, a málnás-fehércsokis-pisztáciás-rózsavizes Zöld Málna nyerte el idén a Magyarország Cukormentes Tortája címet. A második hely is a szegedieké lett a Fűszeres Vilmossal, sőt a Magyarország Tortája versenyen is behúzták a harmadik helyezést a Fekete Gyöngy tortával. A sós sétálósütemény kategóriában pedig az a mórahalmi Varga Pékség érdemelte ki az első helyet a Pásztor reggelivel, amelynek nemrég bordás kiflijéről olvashattak a Szegeder követői.
Szol24: Életmentő műtéten esett át a lakótelep tiszteletbeli kutyája
Szolnok Széchenyi városrésze híres kutyájának, Morzsinak az élete sok lakót tart lázban, rendszeresek a közösségi médiában a róla szóló híradások. A Szol24 munkatársa elhatározta, hogy megírja az eb különleges történetét, azonban a tervét felülírta, hogy időközben súlyosra fordult az kutya állapota. Végül a Szolnok Városi Állatotthon Alapítványig kellett menni ahhoz, hogy láthassák a kutyát, mert nem sokkal azt megelőzően ott életmentő műtétet kellett rajta elvégezni.
Veszprém Kukac: Műhúsgyártás 3D-nyomtatóval
Világszerte nagyon vegyes a megítélésük az úgynevezett laborhúsoknak, amiket műhusoknak is hívnak sokan. Izraelben például nemrég engedélyezték az első szintetikus marhahúst, amit 3D-nyomtatóval állítanak elő. A technológia folyamatosan fejlődik, és sokak szerint az iparág előtt nagy jövő áll. Európában viszont más és nem is egységes a helyzet. A Veszprém Kukac cikkében arról is ír, hogy Magyarország például betiltaná a szintetikus húsokat, mert a magyar agrárminiszter szerint veszélyezteti a hagyományos vidéki életmódot és állattartást. Mindenesetre a McDonald’s az USA-ban belebukott a vegánburger-kísérletébe.
Függetlennek tekintjük azt az orgánumot,
– amelynek tulajdonosa/kiadója nem politikai párt vagy annak alapítványa, bármely pártalapítású szervezete/szerveződése;
– aminek tulajdonosa/kiadója nem a kormány, nem települési vagy megyei önkormányzat, vagy ezek alapítványa, intézménye vagy bármely általuk létrehozott szervezet/szerveződés;
– ahol egyedül a szerkesztőség dönt önállóan az orgánum szerkesztési elveiről, gyakorlatáról és az orgánum tartalmáról.