Az összefogás eredménye: a Szöktetés a szerájból a Csokonai Színházban.
„A bizalomról szól az egész” – újra Mozartot ajánl a Co-Opera
Vadász Dániel a Co-Opera – a hazai vidéki operatársulatok és operát is játszó színházak együttműködése – igazgatója kedden mutatta be az új produkciójukat a debreceni sajtónak. A tavalyi Figaró házassága után idén újra egy Mozart-alkotásra, a Szöktetés a szerájból című műre esett a választás, amelyet december 6-án mutatott be a Csokonai Színház.

Koppányi Szabolcs
Maga az előadás létrehozása a kezdetekben Vadász Dániel beszámolója alapján egy nagyon aktív telefonálási időszakot jelent a szervezőknek, hiszen meg kell találniuk azokat az embereket, akik által létre jöhet egy ilyen produkció. Az ebből kialakuló kapcsolatok szinte már szövetségnek nevezhetők. A rendező személye mindig az egyik legfontosabb alapkérdés, hiszen gyakorlatilag az ő vízióját teljesíti ki majd az előadás. Ezúttal Juronics Tamásra esett a választás, akinek progresszív látásmódja közelebb hozhatja a mai közönséghez az operát.

Koppányi Szabolcs
Juronics Tamás elmondta, hogy eleinte kifejezetten negatív érzetei voltak a Szöktetés a szerájból gondolatával kapcsolatban, hiszen mindamellett, hogy ez egy zenei csoda, nagyon nehéz feladatok elé állítja a rendezőt: például az áriák hossza, menete nem a korszerű színház eszköztárával fogalmaz. Aztán a próbafolyamatok alatt, kiderült, hogy mennyi szépséget rejt magában ez a történet. A cél az volt, hogy a mostani korszellemhez közelítő megfogalmazást találjon, és azokat a mondanivalókat, problémákat fogja meg, amelyek szólnak a mai kor emberéhez is. A női-férfi viszonyrendszerekre mutat rá a darab, akár elvonatkoztatva a kulturális különbözőségektől is. Maga a cselekmény egy szöktetés eltervezéséről szól, viszont ennél jóval mélyebb a történet. A fő problematikát a karakterek lelki útjai jelentik, amelyekkel meg kell küzdeniük. Ezek kibontása a legizgalmasabb feladatot jelentette számára.

Koppányi Szabolcs
Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója szerint ez a koprodukció a bizalomról szól, s nagyon nehéz egy ilyen szövetséget létrehozni. Az opera pedig, mint műfaj, manapság egyébként is egy nehéz terep, és olyan formában kell az egész előadásnak létrejönnie, hogy hosszútávon is fenntartható legyen.

Koppányi Szabolcs
Somogyi-Tóth Dániel, a Csokonai Színház zeneigazgatója, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője hozzátette, hogy közös munkájuk azért is nagyon fontos, mert Budapesten kívül szinte már egyáltalán nem találni opera-társulatokat, hiszen a vidéki színházak nem tudják őket fenntartani.

Koppányi Szabolcs
Juronics Tamás még kiegészítette: ez a szövetség, a Co-Opera arra hivatott, hogy feltámasszon, ismét megszerettessen egy olyan műfajt, ami a jelen korban kissé talán idegen lehet az emberek számára.

Koppányi Szabolcs