Akár 25 perccel rövidebb idő alatt lehet megtenni az utat Debrecen és Szeged között, ha a román Arad-Nagyvárad sztráda megvalósul.
Hamarosan épülő román autópályán lehet majd gyorsabb a Debrecen-Szeged autóút – Szegeder
Magyarország második és harmadik legnagyobb városa, Debrecen és Szeged között akkor is valamivel több mint három óra az út autóval az Alföldet átszelő 47-es főúton, ha nincs semmi fennakadás. Nincs baleset, torlódás, előttünk araszoló traktor vagy ami még itt elő szokott fordulni. 215 kilométeres útra ezt gyorsnak nem neveznénk. Oka persze van, javarészt kétszer egysávos országúton kell megtenni az utat. De az még drámaibb ténymegállapítás, hogy Debrecen és Szeged között majdhogynem gyorsabb vonattal menni, pedig csak átszállással lehet megtenni ezt az utat.
Egy ceglédi átszállással, InterCityvel 3 óra 11 perc az út, míg közúton is nagyjából ennyivel számolhatunk, ha nincs késés. Ami ugye mindkét esetben van – írja a Szegeder.A két város közötti távot több útvonalon megtehetjük gépkocsival, de mindegyik opcióval országutakon, közutakon és több településen át, lassítva kell közlekedni. A Debrecen-Szeged vonalon az sem könnyebbség, ha Budapestet megközelítve megyünk autópályán: időben ugyanannyi, benzinmennyiség alapján pedig több így, mint az alsóbb rendű utakon.
A Szegeder cikke szerint az Arad-Nagyvárad sztráda megvalósulása elől több akadály elhárult, a szükséges határozatok és engedélyek is megszülettek. A közbeszerzést három szakaszra osztották (Nagyvárad-Nagyszalonta, Nagyszalonta-Kisjenő, Kisjenő-Arad), a Nagyvárad és Nagyszalonta közötti 34 kilométeres szakasz kivitelezésére bejelentkezett Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László is.
A mintegy 120 kilométeres sztráda féltávjánál egy magyarországi határátkelőhöz is leágazik, az M44-es autóúttal kötik majd össze Békéscsaba irányába.
További részletek a Szegeder cikkében olvashatók.