A válogatott meccse előtt piknikeztek a Nagyerdőn a momentumosok Debrecenben.
Megcsapolták a narancsot
A Momentum Mozgalom két európai parlamenti képviselője, Donáth Anna és Cseh Katalin is részt vett azon a debreceni, majálisnak elkeresztelt rendezvényen szombaton, amelyen ettek-ittak, zenéltek, számítógépes játékokat játszottak, és beszélgettek azok akik kilátogattak a Nagyerdőre.
Hivatalos program, beszédek nem voltak ahogy a momentumosok fogalmaztak, csak jól akarták érezni magukat a választások előtt egy nappal. Az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület polgármesterjelöltje, Mándi László is megjelent egy Debrecen feliratú pólóban, s ahogy kezdett egyre illatosabb lenni a környék a sülő ételtől, többen kíváncsiskodtak oda a Békás-tó melletti pavilonhoz.
A mindenféle grillezett ételt sok esetben Cseh Katalin porciózta ki a vendégeknek, amolyan háziasszony szerepbe csöppenve, Donáth Anna pedig hol gyerekekkel játszott, hol leült egy asztaltársasághoz beszélgetni. Az italok között akadt bodzás és narancsos nedű is, utóbbi nagyobb sikert aratott – nem volt túlédesítve.
A tó mentén több nem helyi momentumos polgármesterjelölt plakátja is ott díszelgett. Eleinte nem értettük, hogy egy elvileg EP-kampány kapcsán ez miért van így, majd kiderült, a vendégek a kajajegy mellé kapott kis kártyával szavazhattak arra akinek a plakátja leginkább tetszik nekik.
Mindeközben Cseh Katalin és Mándi László élőben is bejelentkezett a rendezvényről, még egy utolsó üzenetet küldve remélt szavazóik felé.