Puszilkodó Dobrev, telefonáló Pósán, élő fára szögelt szórólapok – Kampányhajrá Hajdú-Biharban

Mindenki mozgósítana az utolsó napokban.

Néhány nap múlva, június 9-én önkormányzati és európai parlamenti választásokat is tartanak Magyarországon. A kampányhajrá láthatóan elkezdődött Hajdú-Bihar megyében is. Ennek adta tanúbizonyságát Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő is, aki június 3-án egy videót töltött fel saját magáról, amint egy választópolgárnak telefonál. A felvételen csak a politikus hangját hallani, aki arról érdeklődik, részt vesz-e az általa felhívott illető a szavazáson.

„Ott lesz, ó nagyon jó, hogyha ott lesz, nagyon szépen köszönöm. És remélem, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjeire tud majd szavazni, hiszen mi mégiscsak azt mondjuk, hogy legyen béke, meg gyarapodjunk, fejlődjünk, háborúban ez nehezen képzelhető el. Aha, ön is egyetért velünk, hát köszönöm, persze. Hát minden normális ember hasonlóképpen gondolkodik. Igen, igen, persze, persze, önnek tökéletesen igaza van. Hát a baloldalra ez ügyben sajnos nem számíthatunk. Maradnak a mi képviselőink” – mondja Pósán.

„Több tízezer debreceni háztartást keresünk fel a héten személyesen és telefonon!” – ez a mondat olvasható Pósántól a posztja elején. Debrecenben körülbelül 80 ezer háztartás van, ebből több tízezret felkeresni – akár így, akár úgy – néhány nap alatt az nem kevés pénzbe és emberi erőbe kerül.

A videó alatt többször is egy telefonos hibát jelző hangeffektust hallani, amellyel olyankor lehet találkozni, amikor nem létező telefonszámot tárcsázunk. Az a felvételből nem derül ki, hogy ez Pósán hívása kapcsán történt-e, vagy a helyszínen egy másik telefonálás bizonyult-e sikertelennek.

Nyugdíjasokat puszilgatna Polgáron Dobrev Klára

A Demokratikus Koalíció a választás hetére még meghirdetett egy villámországjárást, amelynek a keretében június 7-én pénteken 10 óra 45 perctől Polgáron, a Barankovics téren lehet találkozni Dobrev Klára EP-listavezetővel, Molnár Csaba és Rónai Sándor EP-képviselőkkel, valamint Vadai Ágnes országgyűlési képviselővel. Tóth József, Polgár polgármestere (aki idén először nem a DK, hanem a Polgári Lokálpatrióta Mozgalom színeiben indul újra) a közösségi oldalára feltöltött egy videót, amelyben Dobrev Klára azt üzeni, ellátogat a polgári Naplemente Idősek Klubjába is. „Nagyon szeretném, hogyha június 7-én újra tudnánk találkozni, beszélgetni, megölelni egymást, vagy adni egymásnak két puszit. Minden alkalommal olyan nagy öröm, hogy Polgárra megyek, akkor mindig a Naplemente Nyugdíjas Otthonban is ott vagyok” – fogalmazott.

Fára szögelt civilfórumos szórólapok

Munkatársunk ma, június 3-án lett figyelmes arra, hogy Debrecenben, a Cívis utcán valakik több élő fára is rajzszöggel rögzítették Podmaniczky Dávid, a Civil Fórum képviselőjelöltjének szórólapját.

választási plakát 2024 - Civil Fórum

Polgár Tóth Tamás

A debreceni önkormányzat közterület használatáról szóló rendelete szerint tilos mindenféle reklámot fásszárú növényen elhelyezni.

Arról, hogy a Civil Fórum aktivistái helyezték-e ki a szórólapokat, levélben érdeklődtünk Gondola Zsolt Zoárdtól, a szervezet elnökétől és polgármesterjelöltjétől. Gondola a Debrecinernek azt írta, nincs tudomása a szórólapszögelésről, valamint hozzátette, „senkit nem hatalmaztunk fel ilyen barbár akcióra”.

Az esetről értesítettük Szekeres Antalt, Debrecen jegyzőjét, a helyi választási iroda elnökét is. Amint válaszol, cikkünket frissítjük.

választási plakát 2024 - Civil Fórum

Polgár Tóth Tamás

 

Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2024 rovatát!

 

A debreceni 17-es egyéni választókerületben induló képviselőjelöltek:
Dombi Mihály (Összefogás a Cívisvárosért)
Gondola Zsolt Zoárd (Civil Fórum)
Bognár István (Fidesz-KDNP)

A debreceni 22-es egyéni választókerületben induló képviselőjelöltek:
Szunyog József (Mi Hazánk)
Szűcs Sándor (Fidesz-KDNP)
Podmaniczky Dávid (Civil Fórum)
Mándi László (Összefogás a Cívisvárosért)

Átragaszt a Tisza

A napokban akcióztak a Magyar Péter-féle Tisza Párt debreceni aktivistái is. Munkatársunk a Dóczy József utcán fotózta le azt a fideszes „stop háború”-feliratú citylight-plakátot, amelyre valakik a „van még remény” szöveget ragasztották, alul pedig a „csak a Fidesz”-t „csak a Tiszá”-ra cserélték. Egy hasonló plakátra azt ragasztották, hogy „eddig és ne tovább”, de ott alul meghagyták a Fideszre való szavazásra buzdító üzenetet.

választási plakát 2024 - Fidesz - Tisza Párt

Kántor-Újvári Gerda

Kormányzati plakátok átragasztása miatt elsőfokon már született elmarasztaló bírósági ítélet Magyarországon, ahogy arról tavaly a Szabad Pécs beszámolt. A bíróság rongálásban mondta ki bűnösnek az elkövető Heindl Péter jogászt, civil jogvédőt, aki szerint azonban a kormány plakátjai voltak törvénysértők. A Szabad Pécs információi szerint az ügyben a választásokat követően születik másodfokú döntés.

választási plakát 2024 - Fidesz - Tisza Párt

Kántor-Újvári Gerda

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!