Nos, azt, hogy a szomszédunkban zajló háború, akarom mondani, különleges hadművelet Orbánnak jól jött, nehéz lenne vitatni. Értelmes programja a 2022-es választás előtt nem volt, a gyurcsányozás, miniferizés mellett bedobták aduásznak, hogy ha a baloldal nyer, háborúba küldi a fiainkat. Csak így lazán, Nostradamus üzemmódban. A maguk nevében tutira megígérték például, hogy megvédik a rezsicsökkentést. Hát, az nem sikerült nekik. De megmagyarázták, abban hiba nem volt. Az ő védjegyük a folytatjuk, ami egyrészt kellően semmitmondó, másrészt nagyon is beszédes azok számára, akik nem a migránsegy emlőin élnek.

Aztán kiderült, hogy a kiebrudalt ősellenségnek (akiből időközben öribari lett) nem jött össze a villámháborúnak szánt rajtaütés. Hát, most mondják meg, micsoda emberek vannak, védik a hazájukat. Skandalum. És akkor jöttek a jobbnál jobb elméletek arról, hogy úgy kezdődött, hogy visszaütött. Csak ezt nem vette be mindenkinek a gyomra. Sokan nem érték be azzal, hogy a tyúk-tojás rejtélyt fejtegették, egyenesen kárörvendtek. Mondjuk, ha én olyan mélyen keresztény, jó embernek tartom magam, akkor nem süllyedek erre a szintre. Szóval, azt a népet támadják sokan, amelyik nem adja meg magát, nem engedi elvenni az országát.

Hogy könnyebb legyen elképzelni, hozzuk közelebb a szituációt. Van egy agresszív szomszédunk, aki egy őrült pillanatában hívás nélkül ránk töri a lakásunk ajtaját. Mit teszünk? Hellyel és kávéval kínáljuk? Vagy inkább megpróbáljuk kituszkolni a lakásból? Én egészen biztosan az utóbbit választanám. De tételezzük fel, hogy egyedül nem bírok vele. Akkor kiabálok a szomszédnak, hívok segítséget. A szomszéd pedig jön segíteni. Mert belegondol, hogy hasonló helyzetben ő is ezt tenné, és azt remélné, hogy neki is segítenek. Ez ennyire egyszerű szerintem.

Az a szomszéd, amelyik odajönne, és kintről benézve azt mondaná, úgy kellett, káposztába hús kellett, az ne számítson semmi jóra, amikor ő kerül bajba. A normális szomszéd jönne, és próbálná visszatartani a támadót. Néhányszor bokán rúgná, megpróbálná elvenni tőle a fejszét, amivel hadonászik és amivel már a bútoraim egy részét tönkretette. Ha nem sikerülne, hozna egyet nekem is, hogy legyen mivel védenem magam és a maradék értéket a lakásomban. A többi szomszéd is jönne segíteni, mert nem akarnák, hogy bajom essen. Nem mondanák, hogy ne adjatok már neki semmit, mert minél tovább védi magát, annál később ér véget ez a támadás. Háborúpártinak sem neveznének. Arra se biztatnának, hogy hagyjam abba a védekezést (háborút), és akkor béke lesz. Nem, egészen addig nem lenne béke, amíg az agresszív szomszéd jogellenesen a lakásomban randalírozik. Amint eltakarodik onnan, vége a támadásnak (háborúnak). Hogy én közben milyen sérüléseket szereztem, a lakásom mekkora részét tette lakhatatlanná, azt most hagyjuk is. Ha én felhagytam volna a védekezéssel, át is adhattam volna neki a lakáskulcsot, és engedélyt kérve meghunyászkodni és távozni, kívánhattam volna neki, hogy használja a lakásomat egészséggel.

Na, nagyjából ezt várják sokan az ukránoktól. Kósa Lajos egészen konkrétan meg is fogalmazta:

Ellenben akkor, ha csak Ukrajna veszítene, teljesen nyilvánvaló, hogy Ukrajnából marad valami. Tehát az egy óriási ország, az oroszoknak meghaladja az integráció a képességét. Itt is lesz valami modus vivendi (ellentétes érdekeltségű társadalmi csoportok kompromisszumos együttélése). Az ukránok nem párolognak el, nem mennek el az utolsó szálig. És egyébként az ukránok hallatlan nehéz helyzeteket éltek már túl, lásd holodomor. Akkor egyébként sokkal többen haltak meg (..) az ukránok közül, mint itt a háborúban az emberveszteség. És túlélték. Tehát magyarul Ukrajna is lesz, ukránok lesznek. Jobb lenne már most azzal szembesülni, hogy oroszok is lesznek, ukránok is lesznek, próbáljunk meg valamit összehozni, hogy egyáltalán minél kevesebb kár legyen.

Na, most ilyenkor az ember vesz egy mély lélegzetet, és a kilélegzett levegővel együtt kiengedi azt a hiányos tőmondatot, hogy: Anyád! Mert milyen ember az, aki képes egy ilyen kijelentésre? Ha csak gondolná, is szörnyű lenne, de ki is mondja. És valószínűleg még büszke is magára.

De nem mondhatjuk, hogy mindenki ekkora suttyó, hiszen ott van Németh Zsolt (szintén Fidesz) megszólalása:

„Az elmúlt 25 évről annyit, hogy ha most nem lennénk NATO-tagok, akkor valószínűleg jelenleg nem Ukrajna védekezne egy orosz támadással szemben, hanem mi” – kezdte beszédét Németh Zsolt a Magyar Atlanti Társaság konferenciáján a Magyar Tudományos Akadémián. A fideszes politikusnak voltak már egyenes mondatai korábban is, ennyire határozottan azonban talán még nem fogalmazta meg, hogy aki a NATO felelősségét firtatja Ukrajna orosz lerohanása kapcsán, az nem csupán hazugságot terjeszt, de még a magyar érdekkel is ellentétesen cselekszik. Akik ugyanis fenyegetik a magyar szuverenitást: azok az oroszok.

Szóval, akkor ki is a háborúpárti? Putyin egészen biztosan, hiszen ő indított háborút egy szomszédos szuverén (ez manapság fontos szó a fideszes szókincsben) ország ellen. Az mindenesetre több mint érdekes, amikor párton belül sem egységes a narratíva. És ha mi most azt harsogjuk tele pofával, hogy ne segítsenek Ukrajnának védekezni, akkor hasonló helyzetben mire számítanánk? Hogy majd nekünk sem segítenek? Nem, idáig már nehéz lenne eljutni gondolatban, ugye?

Előkerült egy videó 2007-ből, amikor Orbán Viktor elmondta a trükköt.

Most, hogy már nem csupán a hatalma, hanem a szabadsága is veszélyben van, bevetette ezt. Semmit nem tud felmutatni, de az emberek fizikai biztonság iránti vágyát megcélozta.

És ebből lett a Háború, háború, háború, blablabla, háborús vihar, háborús árak, háborús szelek, blablabla, háborús baloldal, háború, háború, blablabla, csakabéke, háború, blablabla.

Ha ezt csak úgy elmondaná, mint a pereces vagy egy rikkancs, már az is űbergáz lenne. De nem éri be ennyivel. Súlyos közpénzmilliókat vagy akár milliárdokat éget el arra, hogy a Holdról is látszó plakátokon hirdesse elmeháborodottságát. Hogy azt sosem felejti el hozzátenni, legyen az bármely településen (kizárólag kiválasztott hallgatóságnak) elmondott mantrája, hogy csak az szavaz a békére, aki a Fideszre szavaz. Nos, valamirevaló országban, egy perccel egy ilyen mondat után illik lemondani. De egy ilyen erkölcsileg nulla, gátlástalan, hataloméhes alaktól ezt hiába várnánk.

Megirigyelve az MP rendezvényein levő (önként, saját pénzén utazó) tömeget, június 1-re újra összerántottak egy Fidesz Pride-ot. A fővárost ellepték a buszok, amelyek a tömeget szállították, olyan embereket is, akiknek a videók tanúsága szerint halványlila elképzelésük sem volt, nagyjából hol vannak, és tulajdonképpen minek. Nem gondolom, hogy ezt a magas szellemi színvonalat bármelyik politikai ellenfele (Orbán ellenségnek nevezi őket) elirigyelné tőle. És akkor masíroznak, és mantrázzák, hogy csak a béke. Nekem ugyan feleslegesen mondja, talán a cimbinek kéne a fülébe súgni, hogy: Vologya, húzzatok már haza a francba Ukrajnából, vagy, hogy egyértelműbb legyen:

A nagy felfordulásban kissé feledésbe merült kegyelmi botrány után úgy harsogta a gyerekvédelmet, ahogy a csövön kifért. Nos, a gyerekvédelmet azzal igyekszik kimaxolni, hogy minden nyomorult buszmegállóban azt kell látnia a gyerekeknek, hogy HÁBORÚ. Gyengébbek kedvéért:

HÁ
BO
RÚ

Hadd rettegjen csak az a nyavalyás közjószág. De majd a halálomapocakostábornok bácsi megvédi. Hiszen ő csak a javát akarja. El is veszi. Mondjuk, ha nekem most lenne kisgyerekem, az a minimum, hogy bármilyen eszközzel kitépném ezeket a moslék plakátokat onnan. Végtére is az én pénzem is benne van, akkor azt csinálok vele, amit akarok.

Európába a párt legjavát delegálja, miután a szalonképesebb listavezetője „felelősségvállalás” miatt kiesett. Szívás.
Az önkormányzati választások kampányszlogenje pedig mi is lehetne jobb a háborúnál. Van egy olyan érzésem, hogy ez már egynémely fideszesnek is sok. Mert ez nem csak azoknak a választóknak az értelmi szintjét mutatja, akiket célba vesznek, hanem a párt morális mélyrepülését is. Már ciki egy ilyen őrült szektavezér mögé beállni.

Szóval, számomra a június 9-i választás tétje az, hogy há’ most akkor ború lesz vagy derű. Remélem, sokan leszünk, akik az utóbbira szavazunk, nem a démonaival háborúzó téveszmésre és marionett bábjaira.

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)