Hiba a tiltakozás, gőzerővel folytatódik az iparosítás Debrecenben – Menedzsment Fórum

Egymillió négyzetméternyi ipari beruházás van kivitelezési szakaszban és továbbiak előkészítése is elkezdődött.

Papp László
Papp a PwC fórumán
facebook.com/drpappl

Egyelőre nem sok foganatja van az akkugyárak és általában az erőltetett iparosítás elleni tiltakozásnak Debrecenben. Iparüzemek és ipari parkok bújnak ki a földből, az önkormányzat adóbevételei gyorsan híznak – derült ki a Pricewaterhouse Coopers (PwC) Magyarország keddi nagy gazdasági fórumán, amiről a Menedzsment Fórum számolt be.

„Jelenleg egymillió négyzetméternyi ipari létesítmény épül, ezen kívül jövőre átadják az első kkv-parkot, ahol több mint egy tucat közepes és kisebb vállalkozás kezdheti meg a termelést” – közölte Papp László debreceni polgármester, aki nagy örömmel jelentette be, hogy az önkormányzat adóbevételei háromszorosára nőttek az elmúlt 10 évben, bár ennek, mint mondta, a vállalkozások kevésbé örülhettek.

„A második főváros megteremtése volt a cél 2014-ben” – ismételte meg a kormányzati körökben évek óta nyíltan hangoztatott tételt.

További részletek a Menedzsment Fórum cikkében olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!