Több mint tíz éve annak, hogy el kellett búcsúzni a Nagyerdő szélén található szabadtéri műjégpályától – végleg bezárták, felszámolták az Oláh Gábor utcai közkedvelt létesítményt. Számosan vannak, akik gyerekként vagy középiskolásként ezen a helyen húztak először korcsolyát a lábukra, eleinte botladozva itt tanultak meg talpon maradni, siklani a jégen. Sokaknak hiányzik, s nem értik, az ország második legnagyobb – és egyre gazdagodó – városában miért nincs az egész szezonban nyitva tartó szabadtéri műjégpálya – leginkább a fiatalok kedvére.
Élt bő három évtizedet a debreceni szabadtéri műjégpálya, utód nélkül számolták fel
Még jóval a rendszerváltás előtt, 1977-ben nyitotta meg kapuit az Oláh Gábor utcai sportközpont, aminek a csarnok mellett része lett a műjégpálya is. a Hajdú-bihari Napló 1977. évi egyik januári számában üdvözölték a megnyitást, az írásban kitértek a készülő műjégpályára is: „Jó lenne, ha a városi sportcsarnokhoz hasonlóan a műjégpálya ügyében is széles körű összefogás születne, és a vállalatok, intézmények, üzemek magukénak éreznék az épülő műjégpályát – hiszen a debreceni fiatalok csaknem egyetlen téli szabadtéri sportolási lehetőségét jelenti a korcsolyázás” – nyilatkozta akkor a városi testnevelési és sportfelügyelőség vezetője.
Aztán a megépülő debreceni műjégpályáját nagy örömmel fogadták a helyiek, különösen a fiatalok, illetve hamarosan a Debreceni Amatőr Hokiklub is itt edzett, játszott meccseket.
Tervek a fejlesztésre
A későbbi városvezetés is reagált a debreceni lakosok igényeire, a Hajdú-bihari Napló 2003. január 17-ei számában Debrecen akkori polgármestere, Kósa Lajos előrevetítette, hogy az Oláh Gábor utcai műjégpálya befedését, fejlesztését tervezik: „a városban óriási az igény a korcsolyázás iránt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a téli hónapokban ezrek látogatják a nagyerdei műjégpályát” – mondta Kósa, aki azzal folytatta 2003-ban, hogy „az Oláh Gábor utcán nem csupán a jégpálya befedését tervezi a városvezetés, hanem egy korszerű jeges komplexum felépítését, mégpedig több lépcsőben”. A polgármester akkori nyilatkozata szerint kétpályás, fedett jégcsarnok szerepelt a tervekben, amikből aztán semmi nem lett ott.
Az Oláh Gábor utcai jégpálya nem nyitott ki többé
Tíz évvel később azonban már arról szóltak a híradások, hogy nincs forrás az Oláh Gábor utcai műjégpálya fejlesztésére, 2013-ban már nem tudnak itt korcsolyázni a debreceniek. A Népszabadság 2013. január 10-i számában írtak a szabadtéri műjégpálya bezárásáról, vagyis ki nem nyitásáról: „..ezen a télen már nem lehetett használni, a szakhatóságok utoljára 2011-ben adtak engedélyt a működtetésére. Az elmúlt hetekben azt ajánlották a debrecenieknek, hogy használják a város másik végében, a Tócó-völgyben épült fedett jégcsarnokot, de ez sokaknak nem tetszik, az az épület ugyanis fedett, ráadásul hangulata össze sem hasonlítható a nagyerdeiével.”
A Népszabadságnak akkor több debreceni is nyilatkozott az ügyben, az írásban olvashatók szerint a régi pálya felújítására nem volt pénz, viszont arra igen, hogy tizenkétmilliárd forintot összeszedjenek egy új futballstadionra. Ráadásul a Tócó-völgyben felépített jégcsarnok drágább is volt, mint az Oláh Gábor utcai koripálya.
Jelenleg még ott csúfolkodnak az Oláh Gábor utcán az egykori szabadtéri műjégpálya romjai, a bejárati táblát sem távolították el.
Ideiglenes pótlások
2013 decemberében aztán az év végi ünnepekhez kötődő látványosság gyanánt építettek egy ideiglenes műjégpályát Debrecen közepére, a Nagytemplom elé. Kósa Lajos akkori polgármester 2013-ban megígérte, hogy a „mobil jégpálya” majdani végleges helye az akkor még teljesen el nem készült Nagyerdei Stadion mellett lesz az elkövetkező években november végétől márciusig.
Aztán úgy is lett, bár nem teljesen az a nagyszabású terv valósult meg, amit Kósa előzetesen felvázolt. De már ez is a múlt. Nincs már ideiglenes szabadtéri műjég a stadion északi kapujánál sem.
Ami maradt, az a december-januári kisebb alkalmatosság Debrecen főterén, az úgynevezett adventi korcsolyapálya.
Kicsi is, olvadékony is, de a miénk – mondogatják azok a debreceniek, akik még emlékeznek a régire a Nagyerdő szélén, s nem kevés nosztalgiával gondolnak vissza azokra az időkre, amikor a város fiataljai számára egész télen a szabadtéri műjég volt a legkedveltebb találkozási és sportos szórakozási lehetőség.