A zenekar frontembere tavaly már előrevetítette, hogy nagy reményekkel megy neki a 2024-nek a csapat. Az Árnyéknyulat először január 20-án, szombaton hallhatja a közönség, de az év további részére is tartogat meglepetéseket a zenekar.
NASS
Az Árnyéknyúl a Malterban kezdi 2024-et
Először a Malterban láthatja a debreceni közönség idén az Árnyéknyúl zenekart. A formáció a koronavírus járvány után 2023. április 15-én mutatta be itt legújabb, Változás című albumát. A lemezen szereplő dalokat tavaly a debreceni közönség több helyszínen hallhatta. Decemberben az Árnyéknyúl legújabb klipjét nézhették meg az érdeklődők egy koncerttel egybekötve, amiről a Debreciner is beszámolt. Az ünnepek előtt pedig stream-koncerttel ajándékozta meg rajongóit a zenekar.
A mostani esemény kapcsán a zenekar frontemberét, Kovács Kareszt kerestük meg, aki elmondta, hogy az év első Árnyéknyúl-koncertjén is leginkább a Változás című albumról hallhatnak dalokat az érdeklődők. Előzenekaruk ezúttal is Szilu lesz, akivel már többször léptek fel közösen, a korábbi lemezbemutató koncerten is ő segített a ráhangolódásban.
A frontember azt is elárulta, hogy már dolgoznak új dalokon. Óvatosan lebegtette meg: ha úgy alakul, talán ízelítőt is kaphatnak a szombati jelenlévők a legújabb szerzemények egyikéből.
Az Árnyéknyúl első 2024-es koncertje január 20-án, szombaton 19 óra 30 perctől lesz a Malterban.
A jegyekhez hozzá lehet jutni online itt vagy személyesen a koncert előtt.
NASS – a Debreciner ajánlórovata.