Gyorsvasút Budapest, Kolozsvár, Nagyvárad és Nyíregyháza felé – Lázár János a kormány közlekedési terveiről Debrecenben

Az építési és közlekedési miniszter közölte, márciustól minden bérletet megszüntetnek a helyközi közlekedésben a vármegye- és országbérletek kivételével. Debrecenben és országosan is ingyenes lesz a tizennégy év alattiak utazása. A politikus beszélt a fővárosnak tett ajánlatáról is, amelyhez hasonló lehetőséget Debrecen vezetésének nem kínált fel. Az LMP nem tartja tisztességesnek Lázár kezdeményezését, és országgyűlési javaslatot ad be a közösségi közlekedésről. A Szikra sajnálja, hogy kimaradtak a középiskolások az ingyenességből.

Lázás János Debrecenben

Polgár Tóth Tamás

Sajtótájékoztatót tartott Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Papp László (Fidesz), a város polgármestere január 9-én Debrecenben, a DKV Salétrom utcai telephelyén. Az esemény komoly sajtóérdeklődés mellett zajlott.

Ingyenessé teszik a DKV-t a tizennégy év alattiak számára

Papp László elmondta, évfordulót ünnepelnek, ugyanis éppen 175 évvel ezelőtt tartotta meg az első debreceni ülését a Képviselőház, így ezen a napon lett hivatalosan is Debrecen a szabadságharcot vívó ország fővárosa.

Lázás János Debrecenben - Papp László

Polgár Tóth Tamás

A polgármester hangsúlyozta, nem csupán Budapest, hanem a vidéki centrumok, így Debrecen esetében is újra kell gondolni a nagyváros és az agglomeráció közötti közlekedés megszervezését. Papp bejelentette, hogy 2024. április 1-től a debreceni oktatási és köznevelési intézményekben jogviszonnyal rendelkező, 14 éven aluli gyermekek ingyenesen használhatják a debreceni közösségi közlekedést. A szolgáltatást a Debrecen városkártyával vehetik igénybe nemcsak a debreceni lakcímmel rendelkezők, hanem a más településeken élők is. A polgármester közölte, a város közgyűlése január 25-én dönt a kedvezmény bevezetéséről.

Magyar Hamburgot vagy Münchent csinálnának Debrecenből

Lázár János miniszter a sajtó képviselőinek arról beszélt, a kormány olyan várost szeretne építeni Debrecenből, mint amilyen Németországban Hamburg vagy München. „Debrecen legyen a legerősebb ebben a régióban, a Kelet-Kárpát-medence fővárosa, gazdasági központja” – fogalmazott. A politikus szerint a városban végrehajtott ipari beruházások miatt rövid időn belül ötvenezerrel nőhet a település lakosságszáma, ezért fejleszteni kell a közlekedési infrastruktúrát, megközelíthetőbbé kell tenni Debrecent. Mint mondta, a kormány eddig 159 milliárd forintot biztosított a beruházások előkészítésére és elkezdésére, ez 300 milliárdra fog nőni. Január 10-én tárgyalja a kormány közigazgatási államtitkári értekezlete a következő, 193 milliárd forintos csomagot, amelyből végül szintén egy 300-350 milliárd forintos beruházás lesz. Az infrastrukturális fejlesztésekre összesen 700 milliárd forintot fognak költeni.

Lázás János Debrecenben - Papp László

Polgár Tóth Tamás

Lázár közölte, a csomagban szerepel olyan beruházások előkészítése is, mint a 47-es főút négysávosítása Békéscsaba és Debrecen között, az M4-es autópálya továbbépítése Karcagtól Berettyóújfaluig, valamint a vasútvonal korszerűsítése Debrecen és Nyíregyháza között. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott, gyorsvasút, akár egy tram-train (vasútvillamos) megépítésére lehet szükség. Megjegyezte, ezeknek a megvalósítása még nem szerepel ebben a 700 milliárd forintos csomagban.

Márciustól napijegyek is lesznek a helyközi közlekedésben

A miniszter bejelentette, a kormány döntött arról, hogy március 1-től a helyközi közlekedésben minden bérletet megszüntetnek a vármegye- és az országbérleten kívül. Ezzel párhuzamosan bevezetnek két kedvezményes napijegyet, a vármegye 24 és az Magyarország 24 jegyet. Előbbi 999 forintba, utóbbi 4999 forintba kerül. Felülvizsgálják továbbá a kedvezményrendszert, az eddig meglévő 65-ből 22 kedvezménykategória marad meg, az 50 százalékos kedvezményeket tartják meg. Március 1-től a 14 éven aluliak ingyenesen, a 14 és 25 év közöttiek féláron vehetik igénybe a helyközi tömegközlekedést, amennyiben nem vármegye- vagy országbérlettel utaznak. Ingyenessé teszik a szolgáltatást a jelenleg 90 százalékos kedvezményben részesülő fogyatékossággal élők, tartós betegek és nagycsaládosok számára is. Lázár közölte, várhatóan szeptemberben lehetővé teszik a bankkártyás fizetést az összes sárga volánbuszon, a készpénzes fizetést pedig 200 forintos adminisztrációs díjjal terhelik.

Lázás János Debrecenben - Fidesz

Polgár Tóth Tamás

Lázár János kitért arra, hogy a budapestiekkel ellentétben a debrecenieknek nincs joga helyi jeggyel használni a helyközi közlekedési eszközöket, de arról nem beszélt, hogy a jövőben változtatnának ezen a helyzeten, csak azt kifogásolta, hogy Budapest tartozik az állami közlekedési cégeknek a szolgáltatás díjával. A folytatást illetően egy ajánlatot tett a fővárosnak: ők fogadják el a vármegye- és az országbérleteket, cserébe a Volán-, MÁV- és HÉV-járatokon elfogadják a Budapest-bérletet. „Debrecennek nem tettem ma ilyen ajánlatot, hogy ez a kölcsönös tarifaközösség létrejönne” – jegyezte meg. Arra nem tért ki, hogy miért nem.

Ha megegyeznek a román állammal, akkor lesz Debrecen–Nagyvárad vasút

A sajtótájékoztató végén minden orgánumnak egy-egy kérdés feltevésére adtak lehetőséget. A Debreciner azt kérdezte, várhatóan mikor készül el a közvetlen vasúti kapcsolat Debrecen és Nagyvárad között, és a kormány jelenlegi elképzelései szerint ez tram-train lesz-e. „Ez nemcsak rajtunk, hanem a román partnereinken és a nagyváradi önkormányzaton is múlik” – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, már nagyon régi terv, hogy a két város kötött pályán legyen összekötve, mindegy, hogy ezt gyorsvasútnak vagy tram-trainnek nevezzük. „A kormány – amennyiben a román állammal meg tud erről egyezni – kész ennek a vonalnak a fejlesztésére, és kész állami beruházásként a megvalósítására” – magyarázta, hozzátéve, a magyar kormány célja, hogy Nyíregyházát Szatmárnémetivel, Debrecent pedig Nagyváraddal kössék össze nemcsak négysávos autópályán, hanem kötött pályán is.

Lázás János Debrecenben

Polgár Tóth Tamás

Az építési és közlekedési miniszter elárulta továbbá, a kormány tárgyal egy Budapest-Debrecen-Kolozsvár gyorsvasút építéséről is, amely jelentősen javítana a Budapest és Debrecen közötti közlekedésen, a Budapest és Kolozsvár közötti távot pedig három és fél óra alatt lehetne megtenni. (Jelenleg a Budapest–Debrecen táv is legalább két és fél órát vesz igénybe, Budapest és Kolozsvár között pedig a hajdú-bihari megyeszékhely nagyjából félúton van.) Az elképzelés nem új, a Napi.hu már 2020 októberében hírt adott arról, hogy készül a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya.

A Debrecinernek további kérdései is lettek volna Lázár miniszterhez, ezeket írásban küldtük el az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.

Lázás János Debrecenben - MTV - Híradó

Polgár Tóth Tamás

Felülvizsgálják a térség összes vasútvonalát

A Debreceni Nap felvetette, hogy Létavértestől néhány kilométernyi vasút megépítésével el lehetne jutni a romániai Szilágyságig. Lázár János erre úgy reagált, az Alaptörvény alapján mindenkinek joga van közösségi közlekedéssel eljutni egyik pontból a másikba, és az észszerűségtől függ, hogy ez milyen közlekedési eszközzel történik. A miniszter megjegyezte, felülvizsgáltatják Nyíregyháza, Miskolc és Debrecen térségének összes vasútvonalát, felmérik, hogyan lehetne a vasút erősítésével csökkenteni a közúti közlekedést. „Ebben a térségben arra is nyitottak vagyunk, hogy új vonalakat nyissunk” – közölte.

A Hajdú Online kérdésére Lázár azt is elmondta, a MÁV és a Volánbusz is sűríteni fogja a járatait a térségben, valamint jobb minőségű közlekedési eszközöket csoportosítanak ide.

Az LMP országgyűlési javaslatot ad be a közösségi közlekedésről

Az eseményt követően a DKV telephelye előtt sajtótájékoztatót tartott Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője is, aki arról beszélt, a pártja egyetért a kormánnyal abban, hogy nem csak Budapesten van szükség jó minőségű közösségi közlekedésre és az ezzel kapcsolatos állami támogatásra. Megjegyezte ugyanakkor, a kormány 12 milliárd forinton vitázik a fővárossal, miközben Debrecenben most jelentettek be 700 milliárd forint infrastrukturális támogatást. Bakos szerint ez is üdvözlendő, ugyanakkor jól szemlélteti, hogy mennyire elenyésző összegről szól Budapest vezetése és a kormány polémiája. A képviselő szerint az emberekben ott van a félelem, hogy esetleg csak azok a városok kapnak a most bejelentetthez hasonló támogatásokat, amelyekben akkumulátorgyárakat vagy ehhez kapcsolódó ipari beruházásokat létesítenek.

LMP - Bakos Bernadett

Polgár Tóth Tamás

A politikus arról is beszélt, hogy nem tartják tisztességesnek Lázár János Budapest vezetésének tett ajánlatát a bérletek kölcsönös elfogadásáról, mivel ebben az esetben a fővárosi közösségi közlekedést használók zöme vármegye- vagy országbérlettel venné igénybe a szolgáltatást. Bakos Bernadett elmondta továbbá, az LMP álláspontja szerint minden városban segíteni kell a közösségi közlekedést, ezzel kapcsolatban országgyűlési javaslatot is beadnak majd.

Az LMP még novemberben jelentette be, hogy alternatív közmeghallgatást tartanak Debrecenben az Eve Power tervezett akkumulátorgyárával kapcsolatban. Dátumként eredetileg december 4-ét jelölték meg. Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke később a Debrecinernek elmondta, egyelőre nem találtak megfelelő helyszínt. Most az újabb érdeklődésünkre Bakos Bernadett úgy felelt, folyamatban van az esemény szervezése, azt mindenképpen megtartják. Konkrét időpontot azonban nem tudott mondani.

LMP - Bakos Bernadett

Polgár Tóth Tamás

A középiskolások kimaradtak az ingyenességből – a Szikra mélyebb változtatásokat javasol

A miniszteri sajtótájékoztatón bejelentett utazási díjmentesség a 14 éven aluli debreceni tanulók számára válságközepi szociális intézkedés képében még akár üdvözlendő is lehetne – olvasható a Szikra Mozgalom nevében a Debrecinerhez eljuttatott közleményben. Ám sajnos kimaradtak a középiskolás korúak a kedvezményből, akik ráadásul nagyobb arányban járnak önállóan, közösségi közlekedést használva iskolába. Mivel azonban Debrecenben is, más városokhoz hasonlóan a közlekedési döntések során a költségek harmadlagos jelentőségűek az eljutási idő és a kényelem után, közlekedésfejlesztési jelentősége a kedvezménynek csak elenyésző mértékben várható – írja a sajtóközleményt jegyző Dombi Mihály.

A Szikra emlékeztet rá, hogy a debreceni lakosok az elmúlt évek során számtalanszor kifejezték már az elégedetlenségüket a város közösségi közlekedésével kapcsolatban, így elvárható lenne, hogy a szolgáltatás minőségét javító döntések is szülessenek.

Megfogalmazódott bennük a kérdés: 14 év alattiak ingyenes közlekedéséből adódó kieső bevételt vajon a jegyárak további drágulása vagy a szolgáltatás minőségének romlása fogja-e fedezni. Sem a város, sem a központi költségvetés helyzete nem lett jobb a korábbiakhoz képest, ezért a cél nyilvánvaló módon a választási osztogatás.

„A Szikra Mozgalom továbbra is kiáll amellett, hogy egy szolidáris, igazságos és zöld nagyváros számára a közösségi közlekedés magas prioritással bír, így várjuk azokat az intézkedéseket, melyek az eljutási időt és az utazás kényelmét ajtótól ajtóig érdemben javítják. Ezért felszólítjuk Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatát, hogy kezdje meg az aktív közlekedési módok (gyaloglás, kerékpár) és a közösségi közlekedés előnyben részesítését a forgalomszervezésben, a menetrendtervezésben és a költségvetés tervezésekor egyaránt” – zárul a közlemény.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!