A SZEMEDNEK HIGGY!

Ilyen, amikor egy lakóközösség megoldja kicsiben a gyűjtést

Egy debreceni panelház liftajtaján olvashattuk a minap az alábbiakat, ami arra utal, hogy ebben a lakóházban elég sokan élnek, akik inkább inzultációsnak, mint konzultációsnak vélik a magyar kormány sokadik kikérdezős, adatgyűjtéssel egybekötött agymosását. Most éppen a „szuverenitásvédelem” témakörében…

nemzeti konzultáció
Valahol Debrecenben
Koppányi Szabolcs

Az Egységes Diákfront (EDF) és az aHang közös akciója november 22-én indult azzal a céllal, hogy a magyar emberek egymillió, a diákok és a tanárok melletti kiállásként is értelmezhető kitöltetlen nemzeti konzultációs ívet gyűjtsenek össze. December 4-étől ezeket az ország több pontján elkezdték személyesen is begyűjteni. Eközben persze postára is adhatta a papirosokat bárki (Magyarhang Nonprofit Kft., Budapest, Pf. 34., 1426). Debrecenben is voltak, lesznek nyilvános átvételi helyszínek – így ígérték nekünk.
Igaz, a december 16-i alkalommal – kaptunk ilyen visszajelzést a lakosságtól –, aki 13 óra után ment az előzetesen megadott Csapó utcai helyre, már nem tudta leadni, a kormány levelét, mert nem volt kinek. Úgy tudjuk, december 22-én lesz személyes leadási lehetőség Debrecenben, ugyancsak a Fórum előtt, a Csapó utca felől (10-től 16 óráig hirdetik), illetve a Nagypiac Vár utcai bejáratánál (8 és 10 óra között).

Addig is marad a posta és akár a kisebb magánközösségek általi állampolgári gyűjtés! Talán egyre több debreceni lakótömbben s máshol is szerte a városban. Térkép itt!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!