Mindent rólunk nélkülünk – Senki sem vett részt Debrecen első köz nélküli közmeghallgatásán

Csak írásban, munkaidőben kérdezhettek a lakosok a Nemzeti Oltóanyaggyárról a személyes részvétel lehetősége nélkül tartott eseményen.

Korábban elsőként számoltunk be arról, hogy a több mint egyéves csúszásban lévő Nemzeti Oltóanyaggyár ügyében december 11-én fogják tartani Debrecen első olyan közmeghallgatását, amelyen egy áprilisi kormányrendelet adta lehetőséget kihasználva a hatóság nem biztosítja az érintettek személyes részvételét.

Letették a Debrecenben épülő nemzeti oltóanyaggyár alapkövét
Letették a Debrecenben épülő nemzeti oltóanyaggyár alapkövét
MTI/Czeglédi Zsolt

A lakosok a Debrecenben megvalósuló beruházással kapcsolatos kérdéseiket és észrevételeiket csak írásban az Ügyfélkapun keresztül, valamint e-mailben (ez a hatóság hirdetménye szerint nem minősül írásbeli kommunikációnak) küldhették el a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnak. Erre a körülményekhez képest egy meglehetősen szűk, kilencórás időablakot jelöltek ki, a megkereséseket reggel 7 óra 30 perc és délután 16 óra 30 perc között, tehát lényegében munkaidőben lehetett megtenni.

Időközben a kormányhivatal honlapjára feltöltötték a „közmeghallgatás” jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, végül senki sem élt a véleménynyilvánítás új, korlátozott formájával. „Az érintett lakosság, társadalmi szervezetek részéről a közmeghallgatás időtartama alatt kérdés, észrevétel nem érkezett a környezetvédelmi hatóság megadott elérhetőségeire.”

Közmeghallgatás az akkumulátorgyárról - Debrecen, 2023. január 9.
Közmeghallgatás az akkumulátorgyárról – Debrecen, 2023. január 9.
Miklovicz-Nyikos Mónika

Alapjogsértő a TASZ szerint a személyes részvétel kizárása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Debreciner érdeklődésére kifejtette, álláspontjuk szerint alapjogsértő a személyes jelenlét kizárásával tartott közmeghallgatás. A szervezet szerint a hatóságok akkor járnának el jogszerűen, ha az internetes megoldásokat kiegészítő lehetőségként használnák, például a személyes jelenlét mellett tartott közmeghallgatásokat élőben közvetítenék.

Közmeghallgatás az akkumulátorgyárról – Debrecen, 2023. január 20.
Közmeghallgatás az akkumulátorgyárról – Debrecen, 2023. január 20.
Könnyü Hella

2022 végére már vakcinagyártást ígértek

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára novemberben Varga Zoltán (DK) országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva elmondta, a beruházást a Debreceni Egyetem valósítja meg, az épületcsarnok héjszerkezete tavaly decemberre elkészült, jelenleg pedig a gyártóberendezések beszerzése zajlik. Habár állítása szerint a munkálatok az ütemezésnek megfelelően zajlanak, nem árt felidézni, hogy Palkovics László akkori innovációs és technológiai miniszter 2021-ben, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a következő év februárjában arról beszélt, hogy a vakcinagyár 2022 végén már üzemelni fog.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!