A debreceni Salakos utca bekerülhetne akár a Guinness Rekordok Könyvébe is. Hiszen az önkormányzati útjavító munka után nem tartott ki egyetlen egy hétig sem a kátyúk feltöltése.
Élt 5 napot a kátyúmentesség Debrecenben
Ahogyan arról a Debreciner beszámolt, előző szombaton, november 25-én tüntettek az Új Városháza előtt a Gáspár György kert ezen részének lakói. Az ok a lakóhelyük egyik fontos útjának folyamatosan elhanyagolt állapota, évek óta nem jutnak előrébb azzal a kérésükkel, hogy szilárd burkolat kerüljön a mintegy másfél kilométeres Salakos utcára, ami esőzéskor szinte járhatatlan. Ehhez járul még a közvilágítás javítása és esetleg néhány kamera felszerelése.
Debrecen, Salakos utca, 2023. november 22.:
Az előző héten a debreceni önkormányzat gyorsan, két nap alatt feltöltötte a kérdéses utat, miután vélhetően tudomást szereztek a polgármesteri hivatalban arról, hogy a rendőrségen tiltakozó megmozdulást jelentettek be a lakók november 25-ére. Ám a gyors munka után a környéken élők jelezték, hogy köszönik, de ezt évente többször is meg kéne tenni, amíg nincs hosszútávú megoldás.
Debrecen, Salakos utca, 2023. november 24.:
Mint kiderült, eddig tartott a nagy javító hadművelet. Nem telt el egy hét, és a lakosok által szerkesztőségünknek küldött fotókból kiderül, ismét kezd olyan állapotúvá válni a debreceni Salakos utca, mint a múlt hét közepén, a „munkák” megkezdése előtt.
Debrecen, Salakos utca, 2023. november 29.: