Az, hogy Debrecenben hull a vakolat több épületről akár a belvárosban is, mondhatni, nem újság.
Húzza be a nyakát, aki arra jár!
Az viszont, amikor balesetveszélyes vagy netán életveszélyes valamilyen állagromlás, nem a szőnyeg alá való téma. A hét elején (november 12.) a lakók, bérlők megijedtek a Piac utca 32. alatt, illetve annak az udvarában. Nagy robajjal szakadt le ugyanis az egyik belső lépcsőházi folyosó aljáról sok kiló vakolatos betondarab. Elég nagy ahhoz, hogy akár egy felnőttben is komoly sérülést okozzon, ha nagyjából 4 méter magasból valakinek a fejére esik.

Koppányi Szabolcs
A fotók tanúsága szerint egy mintegy másfél méter átmérőjű területen talán a nagy esőzések miatt, talán más okból, de mindenképpen az épület rossz állapotának is eredményeként bomlott meg a folyosó alja, és esett le. Szerencsére éppen nem tartózkodott alatta senki. Körbejárva a területet az is látható, hogy a szemközti falak egy részét is nemrég sebtében vakolták – úgy, ahogy. Máshol annyi sem történt évek óta. Az egész épületegyüttes omladozik. Ám lakják a lakások egy részét, üzletek sorjáznak arrafelé, zajlik az élet.

Koppányi Szabolcs
Szintén ebben az udvarban, az egykori Loki söröző ma már zárt, pókhálóval beszőtt és fecskefészket rejtő bejárata felett (egyébként kiadó a jó ideje használaton kívüli ingatlan) lévő naptetőre hullt nem túl régen egy, a bérház legfelső tetejéről leszánkázó cserép, ami ilyen magasból akkora erővel érkezett, hogy átszakította a naptetőt és egy ott működő vállalkozás bejárata előtt zúzódott ripityára. Ez a rész egyébként már a Piac utca 30. alá esik.

Koppányi Szabolcs
Akkor azt a javítást megcsináltatták elég hamar (mármint a naptetőt, de nem az egész ház cserepes tetejét). A mostani esetben is megtörténtek az első intézkedések, az egyik bérlőtől megtudtuk, a társasház képviselője már délutánra eltakaríttatta a törmeléket és a fentről lelógó maradványokat, s a renoválás megkezdéséről is intézkedett. Mivel nem Cívis Ház Zrt-s ingatlanról van szó, ezért a lakóközösségnek kell megoldania minden ilyen problémát. Mindezt az udvarban lakók, bérlők mesélték – nevük elhallgatását kérve.

Koppányi Szabolcs