Kiürítették a Debreceni Egyetem kémia épületét egy elszívó füstölése miatt

Októberben már másodjára vonultak ki a tűzoltók az egyetemhez.

Tűz az egyetemen

Faitli Zoltán

Október 26-án délután arról értesültünk, hogy a hónap elején történt tűzesetet követően ismét kigyulladt a Debreceni Egyetem, de ezúttal nem a főépület, hanem a mellette található kémia épület kapott lángra.

Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Debreciner érdeklődésére közölte, a tűzoltókat 14 óra 2 perckor riasztották. Az épületben egy elszívó füstölt, lánggal való égéssel a munkatársai már nem találkoztak.

A tűzoltók áramtalanították az épületet, jelenleg is tart az átszellőztetés. A szóvivőtől azt is megtudtuk, hogy körülbelül 200 ember hagyta el az épületet, az eset során nem sérült meg senki. A tűzoltók egyelőre nem tudták megmondani, hogy a dolgozók és a hallgatók mikor térhetnek vissza az épületbe.

Tűz az egyetemen

Faitli Zoltán

Az egyetemhez Debrecenből és Hajdúböszörményből is érkeztek tűzoltófecskendők. A Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányítja a beavatkozást.

Ahogy arról annak idején a Debreciner is beszámolt, a tűzoltóságnak már 2022 február 11-én is be kellett avatkoznia az egyetem kémia épületében. Akkor egy vegyi anyag került a levegőbe, a baleset során ketten megsérültek.

Tűz az egyetemen

Faitli Zoltán

FRISSÍTÉS

A Debreceni Egyetem kémia épületéhez érve még dolgoztak a tűzoltók, a rendőrök pedig – egyikük tájékoztatása szerint – a helyszínt biztosították, illetve a zavartalan munka feltételeit a tűzoltóknak. Kérdésünkre válaszolva annyit mondtak, hogy nincs tűz (ez 15 órakor volt), ám minden civilt kitereltek az épületből.

Tűz az egyetemen

Koppányi Szabolcs

A kint ácsorgók jelentős része fehérköpenyes fiatal volt, közülük a többség csak azért hagyta el az épületet, mert hallotta, hogy megszólalt a sziréna. Az egyik ifjú hölgyet megkérdeztük, ezek szerint ha nincs a hangjelzés, ki se jött volna, mire azt felelte, igen, szá-mára voltaképp csak az utalt arra, hogy valami gond van. Mások azt felelték, hogy ők éreztek furcsa szagot – nyilván nem volt mindegy, ki melyik részén tartózkodott a nagy kiterjedésű épületnek. Ám tűz jelenlétét senki sem említette, maximum a szagot, a füstös levegőt.

Tűz az egyetemen

Koppányi Szabolcs
Mindeközben a tűzoltók be is fejezték a munkájuk egy részét, és kezdtek elpakolni 15.20-kor, sőt az embereket is visszaengedték. Igaz, bemenve a kémia épületbe érezhető volt még a csípős, de nem elviselhetetlen szag. Valamint a porta mögötti lejárón lenézve azt láthattuk, hogy odalent még javában működtetik a tűzoltók a szellőztető berendezést. Ide egyébként sem lehetett lemenni.
Tűz az egyetemen

Koppányi Szabolcs
A visszatérő emberek a szagon kívül arra panaszkodtak, hogy áram még nincs, lift sem, illetve az éppen szintén ott tartózkodó Fábián István vegyészprofesszor, a Debreceni Egyetem korábbi rektora megjegyezte, hogy vannak olyan folyamatban lévő vizsgálataik, amelyekhez kell a szünet nélküli áram, így nem tudja, ezekkel mi lesz. Mint elmondta,ő is éppen dolgozott az épületben, amikor 14 óra körül valaki jelezte, hogy égett szagot érez, majd hamarosan hallották a jelzőberendezés hangját, így kijöttek onnan.
Tűz az egyetemen

Koppányi Szabolcs
Tűz az egyetemen

Koppányi Szabolcs
Tűz az egyetemen

Koppányi Szabolcs
Tűz az egyetemen

Koppányi Szabolcs

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!