Egy alagsori teakonyha égett. A tüzet eloltották, a füsttel telítődött épületet a tűzoltók átszellőztették, majd késő délután visszaengedték az embereket.
Eloltották a tüzet a Debreceni Egyetem főépületében
Információink szerint tűz ütött ki a Debreceni Egyetem főépületében. A nekünk nyilatkozó forrásunk füstöt látott az épület díszudvarán, az embereket kiterelték az intézményből.
Telefonon beszéltünk Papp-Kunkli Nórával, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjével, aki akkor érkezett a helyszínre. Mint mondta, a kollégái éppen az oltáshoz készülődtek elő. Későbbre ígért részletes tájékoztatást, többek között a tűz által érintett terület nagyságáról.
FRISSÍTÉS: Papp-Kunkli Nóra a Debrecinert arról tájékoztatta, hogy a főépület alagsorában keletkezett tüzet a tűzoltók fali tűzcsapról oltották el. A földszint füsttel telítődött, jelenleg a hatékony átszellőztetést végzik. A szóvivő elmondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy hány négyzetmétert érintett a tűz, azt azonban igen, hogy személyi sérülés nem történt.
A katasztrófavédelem honlapján olvasható információk szerint Debrecenből, Hajdúböszörményből, Hajdúszoboszlóról és Hajdúnánásról is indítottak gépjárműfecskendőket, illetve különleges szereket, a beavatkozást pedig a hajdú-bihari katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.
FRISSÍTÉS 2: Papp-Kunkli Nóra elmondta, a tűzoltóság munkatársai még vizsgálják, mi okozta a tüzet. Egy raktár besorolású helyiség égett, ahol berendezési tárgyak is lángra kaptak.
Az épület szellőztetése még tart, 16 óra 21 perckor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ehhez további egy órára van szükségük a tűzoltóknak.
FRISSÍTÉS 3: A katasztrófavédelem honlapján 17 óra 9 perckor megjelent információk szerint egy 25 négyzetméteres teakonyha gyulladt ki. Az épületet áramtalanították és hőkamerával vizsgálják át, a tűzoltók megkezdték az utómunkálatokat. Az átvizsgálás idejére zárt területté nyilvánították az épületet.
A közlemény szerint a tűz miatt több százan hagyták el egy időben az egyetemet.
FRISSÍTÉS A HELYSZÍNRŐL
A Debreceni Egyetem központi épületéhez ma – október 2. – 15.28-kor riasztották a katasztrófavédelmet és a rendőrséget. A helyszínen tájékozódva megtudtuk, a tűz a főépület hátsó részén egy amúgy bezárt raktárszerű helyiségben keletkezett. A pontos okokat még vizsgálják.
Az épületen kívül várakozó diákok közül volt, aki a tüzet megelőzően a könyvtárban tartózkodott, s amikor kijött onnan, a folyosóról kiömlő füstöt észlelt. Szólt a portásnak, de mint mondta, már mások is jelezték, hogy vélhetően tűz lehet az épületben. Ezután „rögtön kizavartak minket, ez olyan fél 4 körül lehetett”.
Az egyik tűzoltó és egy rendőr is megerősítette, a szellőztetés már zajlott nagyjából 16.30-kor. Emellett körbejárják a teljes főépületet, hogy megbizonyosodjanak, nem lett-e esetleg rosszul valaki.
Ahogy senki mást, a Debreciner helyszíni tudósítóit sem engedték be a főépületbe, de beszagolva a bejáraton is érződött a füstszag, ám ottjártunkkor már semmiféle füst nem látszott, csak a sok nyitott ajtó és ablak árulkodott arról, hogy ott valami tűzeset történhetett. Meg a körben álló mintegy 7-8 tűzoltóautó, rendőrségi és mentő jármű.
FRISSÍTÉS 4: Papp-Kunkli Nóra katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a tűzoltók végeztek a főépület szellőztetésével, 17 óra 16 perckor visszaengedték az embereket az épületbe.
Frissítés 5: A Debreceni Egyetem Debrecinernek nyilatkozó egyik oktatója 14 órától a főépület földszintjén tartott órát. Már az óra előtt is füstszagot érzett, ezt azonban a közelben látott karbantartók tevékenységének tulajdonította.
A tűzjelző megszólalásakor kivezényelte a csoportot az épületből. Mint mondta, a terem ajtaján kilépve már vágni lehetett a füstöt. „A főbejáraton keresztül távoztunk. A hátsó bejáraton nem lehetett kimenni, mert nem láttunk el addig. 10 méter távolságra volt, de addig már nem láttam el” – fogalmazott.