SZÓ SZERINT

Azonnali megoldást a Mikepércs-Debrecen közötti szakasz reggeli forgalmi dugóinak orvosolására!

Petíciót indítottak mikepércsiek.

A reggelente 45-60 perces várokozási idő miatt szólalnak fel. Mikepércs központja Debrecen központjától – térkép szerint a 47-es főúton – 10 kilométerre van.

Tiltakozó menet és demonstráció a CATL akkumulátorgyára ellen – 2023. január 28.
Galéria: Tiltakozó menet Mikepércs és Debrecen között a CATL akkumulátorgyára ellen, a demonstráció szervezője a Mikepércsi Anyák egyesülete volt – 2023. január 28.
Polgár Tóth Tamás

A petíciójuk:

Mi, mikepércsiek és a debreceni érintett városrészek lakói, szülők, akik gyerekeinket iskolába és óvodába szállítjuk, szeretnénk felhívni a figyelmet az útfelújítási munkálatok miatt jelentkező közlekedési problémákra Mikepércs-Debrecen bevezető szakaszán.

Petíciót is indítottunk: Azonnali megoldást a Mikepércs-Debrecen közötti szakasz reggeli forgalmi dugóinak orvosolására. A Mikepércs felől Debrecenbe tartók már az útfelújítási munkálatok előtt is közlekedési nehézségekbe ütköztek, az alternatív útvonalak pedig mind terheltek voltak korábban is. Nehezen jutunk el az intézményekbe, ahová gyerekeinknek időben be kell érni. A 45-60 perces várakozási idő a lámpák miatt komoly kihívást jelent mindennapi rutinunkban.

Az útfelújítás nyilvánvalóan szükséges és támogatjuk az infrastruktúra fejlesztését, hálásak vagyunk érte, azonban arra kérjük a debreceni városvezetést, hogy tegyenek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy az útépítés miatt a korábbi, reggeli órákban tapasztalható állandó forgalmi dugóval terhelt állapothoz képest NE járjon még hosszabb utazási idővel a Debrecenbe való bejutás. A probléma orvosolása miatt kérjük a debreceni városvezetést, hogy mielőbb intézkedjen a közlekedési zavarok minimalizálásáért!

Kérjük, vizsgálják meg a közlekedési lámpák optimalizálásának lehetőségét a felújítás ideje alatt és a felújítási munkálatok végeztével is!

Vegyék fontólóra a forgalomterelés lehetőségét rendőri segítséggel!

A mikepércsiek petíciójához itt lehet csatlakozni.

Tiltakozó menet és demonstráció a CATL akkumulátorgyára ellen – 2023. január 28.

Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!