A Helyi Választási Bizottság (HVB) ezúttal is a mikepércsi civileket összefogó Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakő) kérdéseit dobta vissza.
Akkugyárügy: újabb két népszavazási kérdést utasítottak el Debrecenben – Magyar Hang

MTI
Az egyesület augusztus elején két kérdést nyújtott be. Az egyik szerint azt kérdezték volna a választópolgároktól: egyetértenek-e azzal, hogy akkumulátor gyártásával foglalkozó üzemet Debrecen területszervezési eljárásról szóló rendeletben meghatározott belterületének határától számított tizenöt kilométeren belül ne lehessen létesíteni a város közigazgatási területén. A másik benyújtott kérdés annyiban tért ettől el, hogy abban az „akkumulátorgyártás” helyett akkumulátorkatódanyag-gyártás fogalom szerepelt – ismerteti a Magyar Hang.
A HVB egyebek mellett azzal indokolta az elutasítást: a képviselő-testületeknek nincs felhatalmazásuk arra, hogy egyes termékek gyártásával foglalkozó üzemek tevékenységét általánosan korlátozzák, vagyis a kérdésben szereplő üzem létesítésének engedélyezése nem önkormányzati hatáskör. Másrészről a kérdés alapvető jog korlátozására irányul, azok jogát sértené, akik ilyen üzem létesítését, működtetését végeznék. Nem tartják egyértelműnek az akkumulátor kifejezést sem, mondván az akkumulátor gyártásával foglalkozó üzem alatt többféle eszközt előállító üzemet is lehet érteni. Ezáltal a kérdés nem felel meg az egyértelműségi követelménynek sem.
További részletek a Magyar Hang cikkében olvashatók.