Az utóbbi hónapokban több hajdú-bihari – leginkább Debrecen agglomerációjához tartozó – településen fogalmazták meg a helyi lakosok aggodalmaikat a hozzájuk érkező vagy várható vendégmunkások miatt.
Eddig egyetlen külföldi állampolgárral szemben sem kellett intézkedni – Kaba polgármestere a vendégmunkásokról posztolt
Ahogy arról a Debreciner beszámolt, a hajdúszoboszlói városvezetés már megszólalt az ügyben, majd Sáránd és Mikepércs polgármestere, tegnap pedig Polgár első embere is. Ezeknek a településeknek a vezetői igyekeznek a közösségi háló nyilvánosságán keresztül is, a helyiekkel élő párbeszédet folytatva tájékoztatni az ott élőket. Kevéssé mondható ez el az akkumulátorgyárakkal és az ezek kiszolgálására induló ipari beruházásokkal kapcsolatban a debreceni városvezetésről.
Augusztus 21-én Kaba polgármestere, Szegi Emma (független) reagált Facebook-bejegyzésében és a város hivatalos honlapján a helyiek félelmeire, illetve konkrét adatokkal szolgált .
Bejegyzésében leírja, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő – felújítás után 2022. márciusban átadott – Kabai Munkáshotel tavaly április óta fogad magyar és külföldi szállóvendégeket. Majd külön számadatokkal adja meg, hogy idén hány vendégéjszakát töltöttek külföldi vendégmunkások a létesítményben:
• román nemzetiségű 315 vendégéjszaka
• ukrán nemzetiségű 493 vendégéjszaka
• kirgiz nemzetiségű 255 vendégéjszaka
• belorusz nemzetiségű 168 vendégéjszaka
Mint írja, ők a BMW-gyár megépítésén dolgoztak. Felhívja a figyelmet arra, ha az itt vendégeskedő lakók megsértenék a házirendet, úgy az őket közvetítő céggel kötött megállapodás alapján az önkormányzat azonnal felbonthatja a szerződést. Jelenleg ötfős személyzet dolgozik a Munkáshotelben, akik felügyelik a szálló biztonságát. Hozzáteszi azt is, hogy a Kabán lévő vendégmunkásokkal eddig nem volt probléma: „Természetes érdekünk a rend és a helyes viselkedési normák betartatása, amire eddig is figyeltünk. Elmondhatjuk, hogy az eltelt időben egyetlen külföldi állampolgárral szemben sem kellett intézkedni.”
Szegi Emma a kabai lakosok türelmét kéri, valamint azt, ha bármilyen észrevételük van, továbbra is jelezzék a polgármesteri hivatalnak.
A Kabai Munkáshotel tavaly tavaszi átadásán jelen volt és szalagot vágott Papp László (Fidesz) debreceni polgármester is. Őt így idézi a debreceni önkormányzati média tudósítása:
„Papp László, Debrecen polgármestere az ünnepségen úgy fogalmazott: a munkáshotel kialakítása egy hiánypótló stratégiai beruházás, amely reményei szerint a térség gazdaságfejlesztési szerepén is változtat majd.
– Meg fogjuk élni azt a pillanatot, amikor Magyarországon a gazdasági termékek, értékek, az ipari teljesítmény nagyságrendje nyugatról áttevődik majd Kelet-Magyarországra. És ebben Debrecennek, Debrecen térségének és Kabának, ezen fejlesztésnek is köszönhetően elképesztően fontos szerepe lesz.”
A Magyar Építők pedig ezt emelte ki a beszámolójában a debreceni városvezetőtől:
„Papp László, Debrecen polgármestere hiánypótló, előremutató fejlesztésnek nevezte a munkáshotel létrehozását: elmondása szerint munkaerőre lesz szükség a térségben, az ide érkező munkavállalóknak pedig szállást kell adni.”