Szép sorban mindent meg akarok valósítani.
ARCOK DEBRECENBŐL
Gyöngyösi Vivien

Koppányi Szabolcs
A legfontosabb, hogy minél előbb tudjak a szüleimnek segíteni. Még otthon lakom Hajdúbagoson a szüleimmel a két húgommal, ezért kell, hogy én is segítsek mindenben és minél többet. Onnan járok be suliba is, dolgozni is. Ott nincs túl sok lehetőség. Amint lehet, szeretném lerakni a szakmát. Bolti eladónak tanulok most, abból van nagyjából egy évem hátra. Ám már dolgozom is, egyelőre idényszerűen. Voltam Debrecenben dinnyét és epret árulni is már. Most éppen áfonyát. Szerintem finom, kóstold meg! Szóval árulom, aminek idénye van. Reggel korán kezdek, és van, hogy itt vagyok addig, amíg el nem adom mindet. Viszont szeretnék érettségizni is, az még nincs meg. Aztán ha megvan a bolti eladói szakma, a szakács szakot is el akarom végezni, de akkor már úgy, hogy közben állandó munkám legyen, vagyis felnőttképzés keretében tanulnék tovább. Így ezek együtt már, remélem, sokat segítenek majd, hogy jó munkám legyen. Szép sorban mindent meg akarok valósítani, s ebben benne van a jogosítvány megszerzése is. Ám a legfontosabb az mindenképp a szüleim segítése.

Magánarchívum

Magánarchívum
Az ARCOK DEBRECENBŐL sorozatunkban arról érdeklődünk, hogy éppen kit mi foglalkoztat.