„El fog pattanni a cérna” – A státusztörvény ellen demonstráltak Debrecen főterén

Olajos Vajk szerint a tiltakozók győzelmet arattak, lelepleződött, hogy a kormány hazudott az oktatással kapcsolatban.

A státusztörvényként elhíresült, a pedagógusok jogállását szabályozó törvénytervezet ellen demonstráltak néhány tucatnyian április 28-án Debrecen főterén. Az eseményt Olajos Vajk tanárszakos hallgató, a Momentum aktivistája hirdette meg. Az rendezvényen megjelentek mécsesek gyújtásával és egy táblára ragasztott üzenetekkel tiltakoztak a tervezet ellen.

Mécsesgyújtás a státusztörvény ellen
Galéria: A státusztörvény ellen a Kossuth téren (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
SM

Olajos Vajk elmondta, szerinte a javaslat megszületése azt jelenti, hogy az oktatás ügyében tiltakozók győzelmet arattak, lelepleződött ugyanis, hogy a kormány hazudott. Úgy látja, valójában nem akarják emelni a tanárok fizetését, ahogy az oktatási rendszeren sem változtatnának. A státusztörvény azonban még jobban lerontja majd azt.

„Ha így folytatjuk, tovább fognak szigorítani és ütni, tovább fognak rágalmazni minket, hazugságokat terjeszteni, de ha így haladunk tovább, előbb-utóbb eljutunk egy ponthoz, ahol már nem tudják folytatni a szigort. El fog pattanni a cérna, és abban a pillanatban összeomlik a rendszerük” – fogalmazott.

Olajos a megjelentektől azt kérte, vegyenek részt jövő héten szerdán a budapesti tüntetésen, és legyenek ott akkor is, amikor a parlament szavazni fog a törvényjavaslatról.

Komoly korlátozásokkal szembesülhetnek a pedagógusok

Ahogy az a Szabad Európa összefoglalójából is kiderül, az új jogszabály jelentősen megnövelné a pedagógusok terheit, lehetővé tenné a más intézménybe való kirendelésüket, valamint megtiltaná számukra az oktatási rendszer kritizálását még a tanórán kívül is.

Mécsesgyújtás a státusztörvény ellen

Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!