Tegye lehetővé a polgármester, hogy a debreceniek népszavazáson mondjanak véleményt az akkugyárról – kéri a Mi Hazánk Mozgalom

Úgy látják, a CATL-beruházással kapcsolatos folyamatok antidemokratikusak. Amennyiben Papp László nem kezdeményez helyi referendumot, ismét blokád alá vehetik az építkezést.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Sajtótájékoztatót tartott a Mi Hazánk Mozgalom április 3-án Debrecenben, a város déli gazdasági övezetébe tervezett kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban. Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a párt választókerületi elnöke kijelentette, a helyi választási bizottság (HVB) elnöke, Kovács Tibor József abszurd indoklással utasította el március 31-én a civilek népszavazási kezdeményezéseit. A politikus szerint a Fidesz nem meri megkockáztatni, hogy a debreceniek kifejezzék a véleményüket.


Mi Hazánk
Salánkiné Kuti Zsuzsanna
Polgár Tóth Tamás

Salánkiné Kuti Zsuzsanna azt mondta, az Egyesült Államokban azért épülnek sivatagokban az akkumulátorgyárak, mert Texasban a lakosság egyöntetűen elutasította azokat. Arra is emlékeztetett, 2019-ben Belaruszban 40 ezer aláírást gyűjtöttek össze helyiek egy akkumulátorgyár ellen, ami meghátrálásra késztette az országot diktátorként vezető Lukasenka elnököt. A debreceni történéseket a fenti példák alapján antidemokratikus folyamatnak nevezte.


Kincses Dániel
Kincses Dániel
hbmo.hu

A politikus szerint mára világossá vált, hogy a CATL a beruházás első ütemében nem szürkevizet, hanem ivóvizet fog használni, de gyanítják, hogy a második és harmadik ütemben is ez fog történni. Kincses Dániel, a Tivizig igazgatójának felmentése kapcsán feltette a kérdést, mi a garancia arra, hogy amennyiben a gyár környezetét felügyelő monitoring-rendszer egyik szakértője problémát talál, akkor elmondhatja a kritikus szakvéleményét anélkül, hogy veszélyeztetné az egzisztenciáját. „Erősen kérdéses, hogy szakmai érveket mernek majd megfogalmazni” – figyelmeztetett.


Arnstadt – CATL – Papp László – Barcsa Lajos
Papp László debreceni polgármester és Barcsa Lajos alpolgármester akkumulátorokat tekintett meg a januári németországi, arnstadti gyárlátogatásukkor
Facebook

A választókerületi elnök szerint Papp László (Fidesz) polgármesternek népszavazást kellene kezdeményeznie a gyárról, lehetővé téve, hogy a debreceniek döntsenek a beruházásról.

Ismét lezárhatják az építési területet, ha nem lesz referendum

A Debreciner kérdésére Salánkiné Kuti Zsuzsanna elmondta, egyelőre nincsenek információik arról, hogy a civilek részéről kik vesznek majd részt az önkormányzat által kezdeményezett monitoring-rendszer működtetésében.


Mi Hazánk

Polgár Tóth Tamás

A HVB által még februárban elutasított népszavazási kezdeményezésükkel kapcsolatban a politikus elmondta, a bíróság még nem jelzett vissza a keresetükre. Elárulta ugyanakkor, hogy a Mi Hazánk megtámadta a CATL környezethasználati engedélyét, amelyre szintén várják a bíróság válaszát.

Kíváncsiak voltunk arra is, tervezi-e a párt, hogy a februári tüntetésükhöz hasonlóan a fizikai jelenlétükkel, de a korábbinál hosszabb ideig, akár napokon keresztül blokkolják a gyár építését, és amennyiben igen, mikor teszik ezt meg. Salánkiné Kuti Zsuzsanna erre azt felelte, vannak hasonló terveik, de elsősorban azt szeretnék elérni, hogy Papp László polgármester kezdeményezzen népszavazást az ügyben. „Ha ez nem történik meg, akkor mindenféleképpen lehet számítani hasonló akciókra a Mi Hazánk Mozgalom részéről” – fogalmazott.


Tiltakozás a kínai akkumulátorgyár felépítése ellen – Mi Hazánk Mozgalom – 2023. február 24.
Tiltakozás a kínai akkumulátorgyár felépítése ellen – Mi Hazánk Mozgalom – 2023. február 24.
Koppányi Szabolcs

A CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ügyeiről itt olvashatod a Debreciner cikkeit.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!