Olyannyira, hogy egy uniós rendelet szerint – ami viszont jelenleg egyre kevésbé tűnik stabilnak – 2035 után az EU-ban nem lehet forgalomba hozni fosszilis üzemanyaggal működő gépkocsit. Vannak tagországok, amelyek tiltakoznak, vannak, amelyek halasztást kérnek. Vajon mi lesz azokkal az autókkal, amiket 2034-ben vásárol valaki? Bizonyára nem kell eldobnia, közlekedhet vele továbbra is. Gondolom, az autógyárak sem állnak át kivétel nélkül az elektromos autókra, hiszen a világ más tájain nem lesz érvényes az uniós rendelet. Ha még megleszek akkor, és a jogosítványomat is megújítják, valószínűleg nekem is benzines autóm lesz. Annyit nem járok vele, mint most, hiszen addigra nyugdíjas leszek. Ha ebből valaki azt a következtetést vonja le, hogy én egy felelőtlen, nemtörődöm tróger vagyok, akkor ki kell ábrándítanom. Igenis óvom a környezetet. Nem szemetelek az utcán, az erdőben, egyáltalán sehol. Az otthon keletkezett hulladékot szelektíven gyűjtöm, igyekszem minél kevesebb műanyagot használni. Bevásárláshoz nem egyszerhasználatos műanyag szatyrokat használok, vannak textilből készült táskáim. A természetet nem pusztítom, nem rongálom.

Most hirtelen az elektromos autó lett az isten. Abba meg jókora akkumulátor kell.

Ennek jegyében e lángoktól ölelt kis ország vezére gondolt merészet és nagyot, és kitalálta, hogy akkumulátorgyártó nagyhatalom leszünk. Az a legkevésbé sem zavarja, hogy alapvetően agrárország volnánk, ahhoz mindenféle kiváló adottságokkal. Egy olyan embert, aki a válság kellős közepén Európa legnagyobb tűzijátékát rendezte meg? Ugyan már! Pénz itt nem számít. Mármint ameddig az ő elmeháborodott ámokfutásukra kell. Mert például béremelésre nem jut a pedagógusoknak. Másnak se. Nekik ott fenn számolatlanul. Külföldre osztogatni szintén. Szóval az egyéb kórságai mellett a megalománia is elhatalmasodott rajta. És ilyenkor nem számít senki és semmi. Ha már egyszer kitalálta, abból nem enged. Így aztán huszonakárhány ilyen gyárat álmodott ebbe a csepp kis országba. Normáliséknál ilyen gyárakat a pusztába, sivatagba, lakott területektől messze létesítenek. Itt jó lesz a kert végében is. Mármint a más kertje végében. A csalánverés minősített esete.

A jogállamiság hiányának ékes bizonyítéka, hogy az egészről a lakosság akkor szerez tudomást, amikor már lemutyizva az egész, szerződések aláírva, földterület eladva idegeneknek, (mély)építési engedély kiadva. A lakosságot pedig megilleti a tudomásulvétel és a beletörődés joga. Az a kormány, amelyik minden eszement agymenéséről inzultál, egy ekkora horderejű dologban nem érzi úgy, hogy meg kéne kérdeznie az érintetteket. Minek. Végtére is csak a jövőjükről, az ivóvizükről, a levegőjükről van szó. Az életükről. A népszavazási kezdeményezéseket meg elkaszálja a helyi, azaz fideszes választási bizottság, és még okoskodnak is. Az egyiket azért, mert nem elég konkrét, a másikat azért, mert túl konkrét, a többit meg, mert csak. Mert látva az eddigi tiltakozásokat, tudják, mi lenne az eredmény. Nem kockáztatnak.

Már az első közmeghallgatáson tapintható volt, hogy a Fidesz bástyájának hitt város lakossága nem kér ebből a borzalomból. A polgármester nem is tolta oda a képét a második közmeghallgatásra. Ott nem volt kellő távolságban levő pulpitus, ott testközelben ment a tiltakozás a teljes joggal feszült helyzetben és felfokozott hangulatban. A baromi „bátor” propagandistahad sem mert eljönni. Mi, akik ott voltunk, is csak egy mocskos színjáték statisztái voltunk. A képünkbe hazudtak, de a kínaiak által megbízott „szakértő” nem csak minket nézett totál elmeroggyantnak, hanem a vízvezért is meghazudtolta nagy plénum előtt. Ment a hadoválás szürkevízről, aztán még párszor átírták a vízfogyasztásról szóló adatokat, végül – félreérthetőségre hivatkozva – levették a nyilvánossá tett tanulmányt. Most épp ott tart a dolog, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy ne csak ivóvizet használjanak. De azokat, akik a rendelkezésre álló ivóvíz miatt aggódtak, elhordták mindennek. A guruló dolláros, lefizetett, felhergelt áldebreceni csak a finomabbak közül való. És, miközben 10 órán keresztül ment a vita, a katasztrófavédelem suttyomban kiadta az engedélyt. Aztán, ahogy sejtettük, a környezetvédelmi hatóság is rendben találta a dolgot, és szabad utat adott a víz- és áramzabáló gigaberuházásnak. A kulcsszó végig a határérték volt.

Látva a masszív ellenállást, beindult a propagandagépezet. Nem számított, hogy a sok duma legalább nyomokban tartalmazzon valóságot, a lényeg a tiltakozók lejáratása volt. Aztán, hogy ne csak az ezért fizetett bértollnokok hangja terjedjen, elkezdett mindenki megszólalni az ügyben. Csupa „szakértő”. És osztották az észt, prédikálták az erkölcsöt tét nélkül. Még az agrárminiszter is. Pedig, ha valakinek, hát neki kellene legjobban védenie a kiváló termőföldeket. Ehelyett az akkugyár védelmében szólal meg. Mondjuk, egy marionettbábunak nem sok önálló gondolata van, saját akarata meg semmi. Rángatják, úgy táncol, ahogy a gazdi fütyül. De, mindegy is, milyen végzettségű, aki okoskodik. A józan paraszt észnek működnie kéne. Az emberi testet úgy alkotta meg a teremtő, hogy élelmiszerrel és vízzel üzemel. Voltak már próbálkozások a fénnyel való táplálkozásra, tudtommal nem vált be.

A világnak épp azon a részén vagyunk, ahol van számunkra elegendő édesvíz, a kiváló termőföldjeinken pedig megtermelhetnénk, amit csak lehet, akár önellátók is lehetnénk élelmiszerből. Fejlett élelmiszeriparunk lehetne. Ugyanis az még egy másik süket duma, hogy munkahelyet teremtenek. Megtapasztalva, hogy dicstelen kormányunk a beígért egymillió ÚJ munkahely egy részét közmunkaprogrammal tudta le, ez sem ígérkezik jobbnak. Tudás alapú társadalom helyett összeszerelő országot építenek. A munkaerő nagy része pedig külföldi lenne. Mindehhez pedig még egy halom pénzt is ad támogatásként a kormány a külföldi beruházónak. Ha ugyanezt a pénzt a magyar kis- és középvállalkozóknak adná, ők is tudnának fejleszteni és munkahelyet teremteni. Sőt, még a profit is itthon maradna. De abból ugyan mi haszna lenne ezeknek odafenn?

A történészek, jogászok bizonyára tanulták, hogy a 2. világháború után a fővárosban nem nagyon volt élelmiszer. Korabeli képek igazolják, hogy az emberek, akik nem akartak éhen halni, bizony ráfanyalodtak a lóhúsra is. Aki megtehette, a féltve őrzött családi ékszereket váltotta élelmiszerre. Biztosan sokaknak megvan a Dél-Amerikában lezuhant repülő utasainak kényszerkannibalizmusa is. Az életösztön nagyon erős dolog, ha nem lesz elegendő, emberek ölni lesznek képesek élelemért vagy vízért. Persze, ez mind csak kitaláció, minden a legnagyobb rendben lesz, a klímakatasztrófával riogatókat is kiröhögik. Gondolom, ők majd pénzt esznek meg akkumulátorral töltődnek fel. Vannak viszont épelméjű, előrelátó emberek, akik inkább maradnának a megszokott tiszta ivóvíznél és élelmiszernél.

Hazai akkumulátorgyártás nélkül bezárnának a Magyarországon működő autógyárak, hazudja a vezér. Miért is? A máshol gyártott akkumulátor nem jó az itteni autógyáraknak? Biztos, hogy ezek az autógyárak csak az EU-ban akarnak autót forgalmazni? Egy biztos, akár maradnak az autógyárak, akár nem, az elektromos autókért nem fognak hosszú, tömött sorokban tolongani a magyarok. Hogy miért? Talán többek közt azért, mert sokak számára megfizethetetlen. Nincs mindenki abban a kiváltságos helyzetben, hogy saját magának szavazza meg a fizetését. Azt azért megkérdezném a vezértől, hogy ha ennyire a szívén viseli a környezetvédelmet, mi a bánatos francnak repked annyit? Bizonyára tisztában van vele, hogy a kerozin is környezetszennyező.

Debrecen polgármestere teljes mellszélességgel behódolt a kormánynak a város lakosságával szemben. Többször is felszólította már a tiltakozó tömeg, hogy mondjon le és tűnjön innen. Esze ágában sincs. Még annyi tartás sincs benne. Szégyenérzete nulla. Arca viszont akkora, hogy csak na. Arrogáns és pökhendi, közben pedig fél. Most ő is kedvet kapott a kirándulgatásokra. Kerül, amibe kerül.

Az emberek egy jó része nem azért jár autóval, mert imád araszolni a csúcsforgalomban. Ahol mellesleg a busz is araszol. Az emberek egy jó része – köztük én is – azért jár autóval, mert gyalázatos a tömegközlekedés Debrecenben. Akkor is, ha a történészprofesszor ennek az ellenkezőjét hazudja. Akkor is, ha gondoskodónak tartja magát a városvezetés.

Miért autóban gondolkodunk, amikor a jövőről beszélünk? Még több autóban. Az elektromos autók úgy környezetkímélők, hogy az akkumulátorgyártás során letudják a környezetszennyezést. Kicsit álszent ez a dolog így. Megmondták azt is, hogy az akkumulátorgyártás globálisan környezetkímélő, lokálisan környezetszennyező. Kösz. Erről beszélünk mi, tiltakozók is.

Miért nem akarjuk kiváltani a sok és egyre több autót kiváló minőségű tömegközlekedéssel? Elárulok egy titkot, ha keresztül-kasul átszelné a tömegközlekedés a várost, sűrűbben járnának a buszok, villamosok, trolik, az munkahelyet is teremtene. Azon belül is növelni kellene az elektromos járművek arányát, hiszen azok nem akkumulátorral működnek. A villamos pedig azon belül is biztonságosabb, mivel kötött pályán halad. Nem az autós közlekedést kéne szorgalmazni, hanem a közösségi közlekedést. Debrecenben valaha hat villamosvonal volt. A városvezetésnek közel 25 év alatt egyetlenegy vonalat sikerült visszaállítania. A Debrecennél kisebb Szegeden (tudom, fúj, ellenzéki) 5 villamosvonal és 7 trolibuszvonal van. Ezt mondanám én környezetbarát vagy, ahogy itt szeretik nevezni, zöld megoldásnak.

Kéne egy olyan vasúti hálózat is, amivel szinte mindenhová el lehet jutni. Nálunk inkább vonalakat számolnak fel, hogy közútra terelhessék a forgalmat. Olyan pályákat kéne építeni, amelyek elbírják a nagyobb sebességet. Vonzóvá kéne tenni a kötöttpályás távolsági közlekedést. Azzal, hogy gyors, kényelmes, biztonságos. Nem langyos víz, nem spanyolviasz, már vannak tanulható példák. Ám amíg minden szinten csak a kivagyiskodás, hencegés megy, addig semmi nem változik. A MÁV korábbi vezérigazgatója így nyilatkozott 2016-ban (7 azaz hét esztendeje):

„Sokan felteszik nekünk a kérdést, hogy ez azért van-e, mert a vonataink nem képesek a 160 kilométer/órás sebességre. Jelentem, képesek rá. Azért nem tudnak még ennyivel menni, mert a korszerűsített pályához kapcsolódó biztosítóberendezések és az ezt összekötő távközlési szolgáltatás, az úgynevezett GSM-R még nem készült el. Többlépcsős beruházásokról beszélünk a Szolnok-Debrecen közti 100-as vasútvonalnál is. Szükséges a vasúti infrastruktúra megújítása, alkalmassá tétele a 160 kilométer/órás sebességre, majd a GSM-R hálózatnak a bevezetése, ami emelt szintű biztosítóberendezésként fog működni, ezzel párhuzamosan a járművekre is teszünk ilyen berendezéseket, s onnantól 160-nal tudnak majd menni a vonatok” – hallhattuk Dávid Ilonát.

A MÁV elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott, reményeik szerint ennek az uniós ciklusnak a végére, azaz 2020-ra mindezt meg is tudják valósítani. Dávid Ilona úgy véli, akkor fog eljönni a vasút fénykora.

„Nem megbántva a közutas kollégákat, de építhetünk mi bármennyi autópályát, ha csak 130 kilométer/órával haladhatunk rajta. A távolsági közlekedésben a 160-as sebesség elérésével nagyon versenyképes lesz a vasút a menetidő tekintetében” – jelentette ki a vasúttársaság vezérigazgatója.

Szóval, ha itt annyira akarnának környezetbarát megoldásokat találni, lenne rá lehetőség bőven. Mindegyik jelentős munkahelyteremtéssel is járna. Abból a pénzből, amit a kínaiaknak adnak, nagyon sok mindent lehetne csinálni anélkül, hogy kiváló termőföldeket betonoznának le, veszélyes, környezetszennyező gyárakat hoznának ide.

És megismételném, hátha rögzül: az élelmiszert meg lehet enni, a pénzt, az akkumulátort, a GDP-t nem. Az ivóvíz maga az élet. Gondolkodjunk.

Március 15-én – hűen a forradalmárok szellemiségéhez – újra tiltakozunk. Aki teheti, tartson velünk. Állítsuk meg ezt az ámokfutást!

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!