Mottó: A nemzet bizodalma a fejedelemnek s kormánynak legbiztosabb támasza, s hol az egyszer elenyészett, azt sem visszahozni, sem pótolni többé nem lehet. Deák Ferenc

Mindig olyan hosszan szoktam írni. Ígérem, a következő két alkalommal ez biztosan így marad. Olvasni tudóknak írok! Nem, nem szólok én már államférfiakról meg államnőkről sem. Számomra nem léteznek. Háborúról sem, mert már agyrém az egész. Inkább arról, hogy 2014-ben – amikor képviselőjelölt voltam saját jogon, saját bandával – így kampányoltam magam mellett. (Most ne vigyük el a történetet abba az irányba, hogy az MCP hol hibázott, mert hibázott ott volt országgyűlési elnök és bizony európai parlamenti képviselő is, meg sokan mások, de a cigány az mindig jobb bűnbaknak a többiektől. Legyen most ez a Shakespeare-i félre!)

Volt egy szórólapom 2014-ben. Ami most abból fontos lehet: amíg milliárdos KISZ-titkárok pártokat vezetnek, országot osztanak szimpatizánsaiknak, addig 4,6 millió szegény ember – közöttük 1 millió cigány származású magyar állampolgár – éli keserves életét Magyarországon, akik között sok az éhező gyermek is. A felnőttek közmunka és segély között ingáznak az állam kegyelemkenyerén. 4,6 millió ember így a legolcsóbb az államnak. Lemondtak rólunk. Ha pedig kiestél a a szociális ellátó rendszerből, akkor bekerülsz a 300 ezresek klubjába, akik TB nélkül, jövedelem nélkül, rokonaik, barátaik kegyelméből vagy bűnözésből élnek. Ha mégsem, akkor külföldre menekülnek munkát vállalni!

Hát ennyi. Most is milliárdos KISZ-titkárok versenyeznek a hatalomért úgy, hogy az egyiknek már semmi esélye váltani, de jó védőpajzs a másik számára. Ebből így, ilyen körülmények között demokratikus előbbre jutás már nem várható. Teszem hozzá, sajnos.

Idézek egy számomra ismeretlen embert is:
„Tökéletes példa, hogy nem a nyuggerek vagy az 1 bites krumpliszavazók által tarolt a regnáló kormány. Hanem a ’legális’ pénzlenyúlásra szakosodott szövevényes, vállalkozói érdekhálózatokból élők miatt, akik folyamatosan busásan gazdagodnak.”

„Legális pénzlenyúlásra szakosodott szövevényes, vállalkozói érdekhálózatokból élők.” Lassan jézusi korba lépnek, 33 éve csak ők. Az európai uniós támogatásokból kikerekedett tolvajok és oligarchák, egyéb újgazdagok, kormánytagok, az őket irányítók, a jogot saját érdekeik szerint megerőszakolók és azok nyomorult szolgálói uralnak egy országot.

Mondhatnák, hogy elfogult vagyok, mert nem tudok tányért vagy talpat nyalni. Legyen. DE akkor 4,6 csisztoje magyar se!

Mostanában a svédekkel volt bajuk a kormánypárti magyaroknak. Aztán, gondolom én, csak meggyőzte őket valaki, hogy nem kéne a NATO-tagfelvétel vétójával keresztbe tenni nekik. Lássuk, mit írnak róluk! Horváth Irén: Képviselői javadalmak – nemzetközi kitekintés (2016) (Olyannyira nemzetközi a kitekintés, hogy Magyarország összehasonlításképpen nincs is benne!)

SVÉDORSZÁG

A svéd parlament: Riksdagen
Kamarák száma: egy
A parlament létszáma: 349 fő

1. Képviselői fizetés
A parlamenti törvény, a házszabály és a képviselők javadalmazásáról szóló törvények állapítják meg a képviselői fizetéseket. A havi fizetés 62 400 svéd korona, ami 6350 eurónak felel meg.
2. Járulékok, pótlékok, végkielégítés
• a házelnök fizetése 160 000 svéd korona,

• az alelnökök illetménykiegészítése 30 százalék
• a bizottsági elnököké 20 százalék
• a bizottsági alelnököké 15 százalék.
A választókerület (illetve a fővárosi otthon) és a parlament között megtett utazás hivatalos útnak számít, így azt a Hivatal téríti, számla ellenében. Tömegközlekedéshez bérletet kaphat az, aki igényli.
Hivatalos belföldi úton szállásköltségként a képviselő napi 370 svéd koronát kaphat, melyből 220 korona adómentes.
A vidéki képviselők lakhatási támogatásként maximum 8600 koronát kaphatnak, illetve térítésmentesen szállhatnak meg a parlament szállodájában.
Végkielégítés: 2014-ben új végkielégítési rendszert vezettek be. E szerint a mandátumát vesztő képviselőnek végkielégítési járadék jár, legfeljebb két évig, a fizetésének a 85 százaléka és csak akkor, ha előtte legalább egy évig képviselő volt. A járadék futamideje a képviselőséggel töltött évek számától függ. Amennyiben más jövedelme is van, akkor a járadék összege alacsonyabb. Azon képviselők számára, aki több mint 8 évig voltak képviselők egy újabb évvel meghosszabbítható a járadék futamideje, az összeg ekkor legfeljebb 45 százalék

3. Képviselői nyugdíj
Képviselői nyugdíj minden volt képviselőnek jár, az általános nyugdíja mellé. A képviselői nyugdíj nagysága a szolgálati évek számától függ.
4. Kegyeleti járadék
Aktív képviselő halála esetén a hozzátartozók egyszeri összeget kapnak, minél fiatalabb volt a képviselő, annál többet. Volt képviselő halála esetén a hozzátartozók járadékot kapnak, az özvegy legfeljebb hat évig, a 20 év alatti gyermek pedig 20. életévéig

Egy kis adalék:
Svédország az egyetlen olyan ország, ahol a politikusok nem rendelkeznek kiváltságokkal!
Jobbra tolódott a svéd politika, de a szélsőjobb nem tört át

Ha az idő erodálná az interneten a lényeget, idézek a cikkekből:

A demokrácia lényege, hogy az egyenlők közül kiválasztjuk a legjobbakat, hogy átadhassuk nekik a kormány gyeplőjét. Abban persze nem vagyunk biztosak, hogy tényleg a legjobbakat választják-e a svédek, az viszont mindenképpen becsülendő és nagy különbség más országokkal szemben, hogy az így megválasztott képviselők és politikusok nem válnak egy elit társadalmi réteg részévé, hanem továbbra is teljesen hétköznapi, egyszerű életet élnek.

„Közönséges polgárok vagyunk. Nincs értelme különleges kiváltságokat adni a parlamenti képviselőknek, mert az a feladatunk, hogy képviseljük az állampolgárokat és megismerjük a valóságot, amiben élnek. Az állampolgárok képviselete önmagában is kiváltság, hiszen lehetőségünk nyílik általa befolyásolni az ország életét és alakulását” – nyilatkozta Per Arne Håkansson, a Svéd Szociáldemokrata Párt képviselője egy vele készített interjúban.

A svéd képviselőknek tehát nincs kolbászból a kerítés, és különösen igaz ez a fizetésük tekintetében. 1957-ig a képviselők egyetlen fillért sem kaptak egészen addig, mígnem a parlament megállapította, hogy „egyetlen embert sem lehet megfosztani attól, hogy gazdasági érdekből akarjon képviselővé válni”. Ma a miniszterelnök helyettes fizetése körülbelül 40.000 korona, ami egy szinten van például egy általános iskolai tanár fizetésével.

A képviselők nem emelhetik meg a saját fizetésüket, erre lett kitalálva a független Riksdagens Arvodesnämnd bizottság. Ezt a társaságot többek között az elnök, mint bíró, két másik képviselő és általában újságírók vagy nyugdíjazott tisztviselők alkotják.

Egy megjegyzés: azért, hogy a népüknek a legjobb képviseletet biztosíthassák, engedékenyebbek az átlagnál, sőt képesek arra is, hogy ellenzéki képviselőket kérjenek fel bírálatra, ha szakmai szempontokból őket tartják alkalmasabbnak egy-egy norma megalkotásában.

Ehhez képest nálunk mi van? Jaj, szegény…

Magyarázat helyett megosztom egy ismerősöm posztját nevének megjelölése nélkül (hisz nem kértem a beleegyezését, de közkincs lett számomra, amit posztolt), melyben egy idézet található és ezzel mára végeztünk is.

„Azt nevezem bántalmazó kultúrának, ahol, ha megállsz az úton, belefeledkezve az égen a szivárványba, azonnal fellök valaki, elküld a kurva anyádba, és kioszt, hogy mi a faszt bámulsz, ne állj az útjába. Az is bántalmazó kultúra, ha terhesen, kisgyerekkel, öregen állsz a zsúfolt villamoson, akkor mindenki a telefonját basztatja elterülve a székben és nem is néz oda. Része a bántalmazó kultúrának, hogy némely vendéglátó egységben alig mersz kérni félóra várakozás után, mert nagyon csúnyán fogják odabaszni azt a pohár vizet az asztalodra a tikkasztó hőségben a gyerekednek, a kutyádnak vagy az anyádnak. Bántalmazó kultúra az emberi méltóságba gázoló politikai hirdetések tömkelege. A mód, ahogy az ország vezetői (az ellenzéket is beleértve természetesen) képtelenek sportszerű, tiszteletteli, kulturált módon kommunikálni egymással. Bántalmazó kultúrára vall a médiában megjelenő reprezentáció a nőkről, az öregedő nőkről duplán, a gyászról, a halálról, a betegségről és a szegénységről. Bántalmazás némely kritika, amely legitim módon aláz alkotókat, kevésbé alkotásuk, hanem inkább személyes attribútumaik mentén. És ebből kifolyólag, mivel ezek normatív megjelenési formák, meghatározóak a mindennapi emberi viszonyulásokra. Fel se tűnik, hogy ha valaki valamit posztol például, és az neked nem tetszik, ami szíved joga, akkor, ha hozzáadni nem tudsz, késztetést érzel, hogy legalább belerúgj. Jobb lesz a napod, ha rögtön elcseszted valaki másét. Ezek a gesztusok átitatnak egy teljes kultúrát és egyszerűen szar hellyé tesznek akármit. Dől a méreg mindenhonnan. Bántalmazó kultúra, ahol az egyén nem élheti meg szabad érzelemkifejezését (nem az extremitásokra gondolok, hanem alapvető emberi dolgokra), mert büntetik érte. Büntetik már a kisfiút, ha sírva fakad, vagy az anyja vagy az apja, vagy a tantónéni, vagy mittomki. Miért ne sírna egy gyerek, ha baja van? Hogy a fészkes fenében fejezze ki, vezesse le? Hogy tanulja meg kommunikálni és feldolgozni az érzéseit, ha nemhogy nem kap vigaszt, hanem le lesz anyámasszonykatonázva. Mire felnő, megtanulja, hogy érzelmet kifejezni nem túl férfias. Az, hogy a férfiakat elfojtásra neveljük, része a bántalmazó kultúrának. És akkor, majd, ha mindez kitör, agresszió formájában, vagy alkoholproblémákban, vagy hasonlókban, akkor arra mondjuk majd, hogy férfias. A nő pedig, ha sírva fakad, akkor sztereotípiává válik, lesajnált rinyáló ribanc, ha viszont nem teszi, és áll a lábán, és küzd meg harcol, akkor meg maszkulin, meg feminista meg istentudja. Ez itt mind egyben, ez a sok ostoba felületi címke mind leképeződése egy bántalmazó kultúrának, ahol már szinte senkinek szeme se rebben, ha bármi történik bárkivel. Életveszélyes közeg, mert nincs benne kontroll, se ellenállás. Nincs benne kritikai gondolkodás, se szabad érzelemnyilvánítás. Elfojtás van, rettegés van, passzív hibernált közöny van, és függőségek és aktív gyűlölet és bántás. Ezek mind egyazon tőről fakadnak: képmutatás, látszatfenntartás, hatalmi játszmák, egy velejéig sérült, rég lecsengett szocializációs mintázat. Refeudalizálódás. Irtózatosan sajnálom, nem akarok politizálni, sosem akartam, nagyon unom, de ha ezt nem látjuk és nem mondjuk ki, akkor végünk. Mindannyiunknak. Az összes rétegében a társadalomnak.”

Itt a vége.

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)