Egy eddig vélhetően titkos vagy pusztán valótlan információt nyilatkozott a debreceni polgármester a kínaiak német akkugyáráról

Papp László az Indexnek azt mondta, hogy a CATL cégnek opciója van egy nagy fejlesztési területre Arnstadtban, és ugyanakkora üzem fog épülni ott, mint Debrecenben. Az eddig közölt adatok szerint a magyarországi gyár több mint négyszer akkora gyártókapacitással fog rendelkezni, mint a németországi.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Interjút adott Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere az Indexnek, amelyben hosszan kérdezték őt (valójában inkább engedték szabadon beszélni) a hónapok óta komoly lakossági ellenállásba ütköző, a város déli gazdasági övezetébe tervezett kínai akkumulátorgyárról.
A beszélgetés nagy részében a polgármester azokat a kommunikációs paneleket ismételgette, amelyeket a városvezetés az elmúlt hetekben különböző fórumokon igyekszik sulykolni:

  • az ipari park vízkapacitását napi 24 ezer köbméterben maximalizálták (tavaly októberben éppen Papp László írt alá egy ennek ellentmondó megállapodást, az erről szóló cikkünket itt olvashatják),
  • a gödi víz nem is szennyezett (arról, hogy egy független vizsgálat akkumulátorgyártáshoz használt oldószert talált a gödi vízben, az Átlátszó számolt be),
  • a gyár pedig átlagosan csak napi 3300 köbméter vizet fog fogyasztani, a nagy részét szürkevízből (ahogy arról korábban írtunk, a gyárat eddig semmilyen engedélyben nem kötelezték szürkevíz használatára, a Papp által említett szám pedig csak a beruházás első ütemére vonatkozik).

  • Papp László - Index-interjú
    Papp László több fotóval adott hírt az Instagram-oldalán arról, hogy interjút készített vele az Index
    instagram.com/dr.papp.laszlo/

    Ugyanilyen nagy gyárat építenének Németországban?

    Az interjú legérdekesebb pontja, amikor a polgármester arról beszél, hogy „helyi, civilnek mondott, de egyáltalán nem civil megszólalóktól” azt szokta olvasni, hogy a CATL németországi Arnstadtban épülő gyárát nem lehet összehasonlítani a debrecenivel, mert előbbi sokkal kisebb. Papp ezt követően igyekszik megcáfolni ezt az információt: „A németországi üzem első üteme gyakorlatilag pont ugyanolyan, mint amilyen Debrecenben épül. És a CATL-nek egy nagy fejlesztési területre van opciója Arnstadtban, azaz végeredményben egy ugyanakkora üzem épül majd ott is, mint Debrecenben.”


    Papp László - Index-interjú

    instagram.com/dr.papp.laszlo/

    A helyzet azonban az, hogy a jelenleg elérhető nyilvános információk ellentmondanak a polgármester szavainak. A CATL december 21-én megjelent közleménye szerint tavaly áprilisban évi 8 gigawattórás gyártókapacitásra kapott engedélyt az idén januárban átadott türingiai gyár – ahová január végén ellátogatott a Papp által vezetett debreceni delegáció –, ezt a kapacitást a jövőben 14 gigawattórára tervezik növelni, a Mitteldeutscher Rundfunk nevű regionális portál pedig arról is beszámolt, hogy a későbbiekben 24 gigawattórára növelnék a kapacitást. Arról, hogy ezt bármikor is átlépné az üzem, semmilyen információt nem találni az online térben.


    Papp László - Index-interjú

    instagram.com/dr.papp.laszlo/

    Ehhez képest a debreceni akkumulátorgyár első ütemének a kiadott környezethasználati engedély szerint évi 40 gigawattóra a termelési kapacitása, amelyet az előzetes bejelentések alapján a további ütemek megvalósításával évi 100 gigawattórára akarnak növelni. A két üzem bejelentett végleges kapacitásai között tehát 4,17-szeres a különbség.


    Debreciner - egy százalék
    Kérjük, segítsd munkánkat adód 1 százalékával!
    debreciner.hu

    Nem zárható ki persze, hogy a CATL további 76 gigawattóra gyártókapacitást építene ki Arnstadtban, de mivel a cég egyelőre semmit nem kommunikált erről, ezért ezt nem lehet bizonyított tényként említeni, hitelt érdemlően állítani. Ha mégis így lenne, akkor az is elképzelhető, hogy Papp László olyan fejleményeket tálalt az Indexnek, amelyekről még az arnstadti polgárok sem értesültek.

    Az ügyben természetesen kerestük Papp László polgármestert és a CATL-t is. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

    A CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ügyeiről itt olvashatod a Debreciner cikkeit.

    Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

    A megosztása fontos!

    Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre!

    További olvasnivalók...