A CampusCult című budapesti pódiumbeszélgetést a debreceni akkumulátorgyár elleni heves lakossági tiltakozás hívta életre, s a rendezvényen kiderült: a közgazdász és energetikai szakma jelesei a debreceni tiltakozókkal értenek egyet. A beszélgetésen – amelyet Farkas Zoltán, a HVG munkatársa moderált – Győrffy Dóra közgazdász, Holoda Attila energetikai szakértő és Surányi György egyetemi tanár fejtette ki nézeteit a témáról.

Győrffy Dóra professzor elmondta: az elmúlt hónapokban alaposan beleásta magát a debreceni akkumulátorgyár témájába, az erről szóló tanulmánya a Közgazdasági Szemle márciusi számában jelenik majd meg. Győrffy Dóra összefoglalóan annyit elárult a tanulmányból, hogy Debrecenben a tervezett gyár sok földet, sok energiát, sok alacsonyan képzett munkást és sok vizet igényel, márpedig ezekből kizárólag a sok föld áll rendelkezésre, a többi nem. Ennek ismeretében szerinte teljesen érthetetlen, hogy a magyar beruházók milyen alapon képzelik el a gyár rentábilis működését, hiszen minden mutató a tervezett létesítmény ellen szól. Győrffy Dóra azt mondta: az igaz, hogy a gyárterülethez elegendő a föld nagysága, csakhogy ez a föld kiváló minőségű termőföld, és amikor az egekben vannak az élelmiszerek árai, számára érthetetlen, hogy értékes termőterületeket, ahol mezőgazdasági tevékenységet lehetne folytatni, vajon miért tesznek tönkre egy ostoba beruházás miatt. Mint mondta, a gyár óriási energiaigényét jelzi, hogy a paksi erőmű termelésének negyedét igényli majd.

Ez utóbbi kapcsán Holoda Attila energetikai szakértő azt a kérdést is feltette: mivel Debrecen környékén se közel, se távol nincsenek megfelelően nagy teljesítményű erőművek, vajon hogyan és mekkora költséggel fogják a gyár működéséhez szükséges energiát a létesítménybe szállítani? Mint fogalmazott, a dolog teljes ésszerűtlenségét és képtelenségét ő maga kinézi Kósa Lajosból, aki szerinte nyilván annyival intézte el az akkugyár leendő helyét, hogy Debrecen határában legalább elfér, ráadásul erőművek sem zavarják a felépítését…

Holoda Attila közölte: ennél nagyobb ostobaságot, mint a debreceni akkumulátorgyár, nehezebb elképzelni, hiszen lényegében semmi sem áll rendelkezésre a beruházáshoz, egyedül a város melletti földterület, ami azonban több mint 40 aranykorona értékű, s nagy kár tönkretenni. Ráadásul nem is biztos, hogy húsz-harminc év múlva arra a technológiára lesz majd szükség, amilyen technológiát a tervezett akkugyárak előállítanak.

Surányi György professzor közölte: szerinte nemhogy meglepő, de egyenesen megrázó, hogy az akkumulátorgyárak Magyarországra való telepítése mennyire nem illik bele egy korszerű gazdaságpolitika kereteibe. Mint mondta, a magyar gazdaság nyitott gazdaság, így exportorientált, a debreceni gyárnak viszont valószínűleg zéró lesz az exportja, mert csökken az energiaigény. Surányi úgy fogalmazott: ha a gyár mégis felépül, akkor egész nap csak azért termel majd, hogy a nap végén nullán legyünk, azaz ne romoljon a külső pénzügyi egyensúly. Hozzátette: a gyárnak nemcsak hatalmas energiaigénye lesz, de óriási munkaerőigénye is, holott Magyarországon munkaerőhiány van, a demográfiai adatok pedig azt jelzik, hogy a következő évtizedekben nem is igen lesz nálunk munkaerőfölösleg.

Farkas Zoltán elmondta: a kormányzat 2030-ra 38 akkumulátor-projekttel számol, ami összesen 14 milliárd euró költséget igényel, s ennek felét a debreceni projekt teszi ki. Majd föltette a kérdést: ha semmilyen feltétel és adottság nem adott ehhez a fejlesztéshez, akkor vajon miért csinálják?

Surányi György szerint nem önmagában az akkumulátorgyárak építésével van probléma, hiszen Svédországban ezek működhetnek, mert rendelkezésre állnak a kellő feltételek. Itt szerinte azzal van probléma, hogy semmi sem adott ehhez a projekthez, s mégis erőltetik. Éppen úgy, mint az egyensúlyromboló gazdasági növekedést erőlteti a magyar kormány a liberális piaci verseny és a jogbizonság hiányában, továbbá kutatás-fejlesztési háttér nélkül. Szerinte nem olyan beruházásokat kellene preferálni, amelyek ennyire munkerő-igényesek, hanem a hozzáadott értéket előállító és termelő projekteket, méghozzá a szolgáltatóiparra, és nem az akkugyártásra fókuszálva.

Győrffy Dóra az újságíró kérdésére azt válaszolta: nincs más magyarázat, csak az inkompetencia, vagyis a hozzá nem értés, valamint a megalománia. Ez utóbbi abból a kormányzati elgondolásból nőhetett ki véleménye szerint, hogy ha a világban két évtized múlva sok elektromos autó működik majd, akkor ezek nyilván sok energiát igényelnek, tehát jó lesz, ha nekünk sok lesz valamiből, amiből másoknak kevés. De adottságok, azaz energia, víz és munkaerő nélkül akkumulátorgyárakat építeni éppen olyan – fűzte hozzá –, mint az 1950-es években Magyarországon magyar narancsot termelni. Ahhoz sem voltak meg a kellő adottságok, de az akkori vezetők úgy látták, hogy ha sok kell belőle, akkor Magyarország lesz az a hely, ahol sok narancs terem. De az se jött be.