A debreceni lakosok akarata ellenére is meg kell építeni az akkumulátorgyárat – nyilatkozta Papp László polgármester

A Debreceni Vízmű Zrt. igazgatója közben elárulta, az információik szerint a harmadik ütem után a kínai üzem maximális vízigénye napi 18-20 ezer köbméter lesz.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Országos médiaérdeklődést váltott ki a január 9-én Debrecenben, a város déli gazdasági övezetébe tervezett kínai akkumulátorgyár miatt tartott közmeghallgatás. Ahogy arról mi is részletesen beszámoltunk, az eseményen a felháborodott lakosok már az elején közbekiabálásokkal akadályozták a katasztrófavédelem vezetőjének és a CATL cég magyarországi képviselőjének prezentációit, de a végül hat óra hosszúságúra nyúlt fórum még órákig feszült hangulatban telt.

Papp Lászlót (Fidesz), Debrecen polgármesterét január 10-én a Klubrádió kérdezte a közmeghallgatáson történtekről. A városvezető elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a városvezetés közvélemény-kutatást végeztet a gyár lakossági elfogadottságával kapcsolatban azt követően, hogy lefolytattak egy tájékoztató kampányt a debreceniek részletes információkkal való ellátása érdekében. Elismételte ugyanakkor a közmeghallgatáson tett kijelentését, miszerint a szakértői vélemények alapján a gyár nem veszélyes a debreceniekre, ezért nem fog népszavazást kezdeményezni a beruházásról.

Elszabadult indulatok, kifütyült polgármester, megválaszolatlanul maradt kérdések…
A január 9-ei akkugyári közmeghallgatásról készült videóinkat ITT TALÁLOD!


YouTube - szerk

youtube.com/c/debreciner

A Klubrádió munkatársa ezen a ponton megkérdezte, mit lép a városvezetés, amennyiben az önkormányzat által megrendelt közvélemény-kutatáson az derül ki, hogy a lakosság 60 százaléka ellenzi és csak a kisebbség támogatja az akkumulátorgyár megépülését. Papp erre úgy reagált, hogy ő a város jövőbeni fejlődését nézi. „Valószínűleg egy városvezető életében vannak olyan döntések, amikor a város jövőbeni fejlődését, stratégiáját szem előtt tartva nem egy aktuális hangulatnak megfelelően kell döntést hoznia” – fogalmazott, hozzátéve, amennyiben így alakul, ez nem lesz könnyű döntés a számára. Mint mondta, Debrecen olyan lehetőséget kapott, amellyel élni kell, másképp a város elveszíti a regionális jelentőségét. A műsorvezető tisztázó kérdésére Papp László megerősítette: a lakossággal szemben is támogatni fogja a gyár megépülését, mert úgy gondolja, ez a város érdeke.

A teljes beszélgetés a Klubrádió honlapján hallgatható meg.


Debreciner - egy százalék
Kérjük, segítsd munkánkat adód 1 százalékával!
debreciner.hu

Első alkalommal mondtak konkrét számot a maximális vízigényről

A napokban egy másik fontos fejlemény is történt a CATL üzemével kapcsolatban. Gorján Ferenc, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója a Debrecen Televízió Esti közelkép című műsorában elárulta, az információik szerint a három ütemben megvalósuló beruházás végén a gyárnak napi 18-20 ezer köbméter lesz a maximális vízfogyasztása. A szám úgy áll össze, hogy a tervek szerint mindegyik ütemnek az elsőhöz hasonló, tehát legfeljebb napi körülbelül 6232 köbméter lesz az igénye.

Ez volt az első alkalom, amikor egy, a beruházásról konkrét információkkal rendelkező szereplő a végleges vízfogyasztásra vonatkozó adatot osztott meg a nyilvánossággal. Gorján Ferenc hangsúlyozta, a CATL várhatóan a vízszükséglet jelentős részét szürkevízből, nem ivóvízből fogja megoldani, a konkrét mennyiségekkel kapcsolatban pedig még zajlanak az egyeztetések. Szilágyi Balázs, a cég magyarországi képviselője a hétfői közmeghallgatáson azt mondta, várhatóan 70 százalék körüli arányban tudnak szürkevizet felhasználni.

A CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ügyeiről itt olvashatod a Debreciner cikkeit.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...