Kitüntető díjat (is) kapott a debreceni tankerület nyugdíjba vonuló vezetője

Pappné Gyulai Katalin neve mostanság sokat volt olvasható, hallható a nem kormányszimpatikus magyar médiában, ugyanis a 2,5 millió forintos jutalmával ő az országos rekorder.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Hajdú-Bihar megye napját minden évben november 22-én ünnepli a megyei közgyűlés, immáron hagyományosan más-más városban tartják az ünnepi közgyűlést, amikor átadják az általuk megítélt kitüntető díjakat is. Idén Nádudvaron volt az alkalom, ahol

átadtak egy látogatóközpontot is a „Magyar Szürkék Útja – kulturális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében” elnevezésű projekt egyik elemeként.


Pappné Gyulai Katalin
Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár, Pappné Gyulai Katalin és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke
facebook.com/HajduBiharMegyeiOnkormanyzat

Pappné Gyulai Katalin az országban a legnagyobb összeggel jutalmazott tankerületi vezető

Az első helyen a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, a nemrég nyugdíjba vonult Pappné Gyulai Katalin áll 2,5 millió forinttal. Pappné 10 éven át vezette a tankerületet és nevéhez több botrány is kapcsolódik. A legemlékezetesebb ezek közül az volt, amikor 2018-ban pedagógusnapon a „Nemzedékek jövőjéért” díjjal tüntette ki a közgazdász végzettségű Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselőt – írta a Magyar Narancs.

Bár Pappné munkásságának szinte teljes egésze Debrecenhez kötődik, a kormánypárti irányítású Hajdú-Bihar megyei közgyűlés úgy döntött, hogy kitünteti.

Erős a motiváltsága

Alább a hivatalos méltatást közöljük szó szerint:

„Hajdú-Bihar Megye Önkormányzata BOCSKAI ISTVÁN-díja”
Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Bocskai István-díja” adományozható azoknak, akik munkájukkal, társadalmi megbízatásuk kimagasló színvonalú teljesítésével, közéleti tevékenységükkel, több évtizedes munkásságukkal jelentősen hozzájárultak Hajdú-Bihar megye fejlődéséhez, fejlesztéséhez, a megye értékeinek feltárásához és megismertetéshez.

A közgyűlés Bocskai István-díjat adományozott Pappné Gyulai Katalin részére is.
Pappné Gyulai Katalin pályáját a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben kezdte általános iskolai tanítóként, majd itt munkaközösség-vezetőként,intézményvezető-helyettesként,intézményvezetőként irányította, koordinálta az iskolai munkát. 2012. november 15-től kormánytisztviselőként nagy szakmai tudással, hozzáértéssel vezette a Debreceni Tankerületi Központot, illetve annak jogelődjét. Rendkívüli munkabírással, nagyfokú precizitással, kiváló együttműködési és koordináló képességgel rendelkezik. Kreatív, innovatív, szakmai téren magával szemben komoly elvárásokat támasztó személyiség, melyből az erős motiváltsága tükröződik.

A kezdetektől fontos volt számára a tanulás, önképzés, önfejlesztés. A közoktatást, köznevelést érintő változásokat mindig is figyelemmel kísérte, képezte magát a minél hatékonyabb munka érdekében. A megszerzett tudást mindig a gyerekek érdekében folytatott fejlesztés szolgálatába állította.

Vezetői tapasztalatára épített javaslataival tevékenyen részt vett a köznevelést érintő változások jogi környezetének kialakításában, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megalakítására létrehozott munkacsoportban.

Pappné Gyulai Katalinnak elvitathatatlan érdemei vannak a több mint tízéves városi szintű tehetséggondozó program kidolgozásában, működtetésében, melynek kapcsán a szakma „debreceni példáról” beszél. Mindemellett a jelölt elképzelésének eredményeként indult el és működik Debrecenben, az országban egyedülálló módon, a vak és gyengénlátó tanulók számára a gimnáziumi nevelés-oktatás, valamint a tankerület fenntartásába tartozó öt intézményben az inkluzív nevelés. Sokéves vezetői tapasztalatával, kormánytisztviselőként végzett tevékenységével hozzájárult a köznevelés rendszerében lévők munkájának eredményességéhez.


Pappné Gyulai Katalin - Bocskai István-díj
Bocskai István-díj
facebook.com/HajduBiharMegyeiOnkormanyzat

A többi kitüntetett laudációja is megtalálható a megyei önkormányzat hivatalos honlapján.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...