Leginkább annak okán, mert a vásárnak becézett korábbi vadkeleti bolondokházát kellett hallgatnunk és egyéb velejáróit elszenvednünk hosszú évekig. Hangsúlyozom, az ország második városához méltatlan vásári „forgatag”, ha nem is szépen, de az évek múltán lassan megszelídült, csendesedett. Amolyan jellegtelen, semmi különöset nem mutató évi kétszeri, kötelező penzummá vált. Viszont hamarosan bővült a kézművesek utcájával, az erdélyi árus asszonyok míves termékeivel stb. Mára pedig olyan programokat szerveznek, amelyek – legalábbis papíron – valamennyivel többé teszik szimpla kirakodóvásárnál. Igaz, ezeket a kísérőrendezvényeket máskor, más események kapcsán szintén meg lehet szervezni. Meg is teszik. Ezektől ugyan színvonalasabbá vált, de korántsem lett párját ritkítóan egyedi a debreceni nagyvásár.

Visszatérve rovott múltú nagyvásárunkhoz, a konszolidálásához nagymértékben hozzájárult, hogy a kezdeti időkhöz képest a legutóbbi években, drasztikusan csökkenhetett az árusok száma. Legalábbis azt látjuk, hogy a mostanában itt vásározó jó emberek sokkal kisebb helyen elférnek, mint a régiek. Hisz jóval rövidebb útszakaszokat foglalnak le sátraik számára. Ami csak úgy lehetséges, hogy vagy összébb szorultak, vagy valóban kevesebben jönnek nagyvásározni Debrecenbe. Ettől persze azok a helyi polgárok, akik itt kötötték meg életük üzletét, nyilván jól járnak. Magam ugyan az ingyen osztogatott zsákos krumpli árán kívül legfeljebb az élelmiszerbolti árakat illetően vagyok tájékozott, de tapasztaltabb vásárlók szerint ugyanezeket a jó, ha valóban jó árakat, ha nem is egy helyen és időben, másutt szintén meg lehet találni a városban.

Vagyis akárhogy alkudozzunk, előbb-utóbb dönteniük kell a város illetékeseinek a vásár jövőjéről. Bármennyi bevételt hozott az árusoktól beszedett helypénz eddig, vagy bármennyivel kalkulálnak a jövőt illetően.

Ám az utóbbi évek tendenciáit előrevetítve, a talán nem is olyan távoli jövőben már nem éri meg a járulékos költséget az útlezárással stb. járó a megrendezése. Ha minden ezzel járó költséget összefüggésben tekintenek. Például a közösségi járművek, a magánautók által kényszerű többletként elfogyasztott üzemanyag árát. Bár azt hiszem, ezt a tételt soha, így ma sem számítják a vásár rendezési költségeibe. Hallottam olyan lehetséges más városi helyszínekről, ahol legalább ezzel a többletkiadással nem kellene számolniuk az illetékeseknek. Igaz, ahogy említettem, ez a kiadás alighanem említés nélkül kerül a kukába. Illetve értelemszerűen a levegőbe.

Ugyanakkor azt remélem, nem a levegőbe beszélek, amikor azt állítom, hogy a mai vásárlási lehetőségek és a mindennapi kereskedelmi hálózat elérhetősége tükrében az ilyen általános jellegű vásár ideje lassan lejár. Hacsak nem szakosodik még idejében. Például akár népművészetre, akár iparművészetre, akár régiségekre, akár modern, egyedi tervezésű árucikkekre. Vagy bármilyen más, országosan unikálisnak számító „témára”. Nem mellesleg ezek sokkal több érdekes látványosságot s egyedi vásárlási lehetőséget kínálnának az idelátogató debreceni vagy akár nem helyi polgárnak. Ellenkező esetben az van a pakliban, hogy nagyvásár előbb közepes (kb. itt tarthat most), majd kicsi lesz, s végül annyira lecsökken az árusok száma, hogy a kirakódóvásár, ha jelenlegi karakterén nem változtat, vagy magától megszűnik, vagy több eltérő jellegű rendezvényre osztódik. Amelynek a mai speciális kínálatokkal már jelenleg is láthatóak a jelei az „egy” vásáron belül. Ha viszont a régies beidegződések maradnak, alighanem teljesen eljelentéktelenedik. S nem utolsó sorban egyre kevesebb debrecenit érdekel..